Az UTE visszavághat az Újvárnak

   

A MOL Liga pénteki játéknapján az UTE Felvidékre látogat. Mindkét csapatnak égető szüksége van a pontokra, a hazaiaknak az élbolyban, az liláknak pedig a középmezőnyben maradáshoz.

A MOL Liga idei szezonrajtja emlékezetes mérkőzésre sikeredett, melyen az UTE látta vendégül a címvédő Érsekújvárt. Az UTE a második harmad végén már 4 góllal vezetett, ám ez is kevés volt, Uramék egyenlítettek, majd hosszabbításban a győzelmet is megszerezték, egy minden tekintetben parádés meccsen. Pénteken a szezonban először látogat Érsekújvárra az UTE, itt van tehát az alkalom a visszavágásra. A liláknak azonban továbbra is gondjaik vannak az idegenbeli teljesítményük stabilizálásával, az eddig vendégként lejátszott négy találkozóból mindössze egyszer hagyták el győztesen a jeget, igaz, azt éppen a Ferencváros ellen. A másik három mérkőzésen azonban kikaptak, méghozzá többnyire nagyobb gólaránnyal. A DAB, a Debrecen és a Miskolc ellen összesen 19 gólt kaptak, míg ők mindössze négyszer találtak be ellenfeleik kapujába.

Az Érsekújvár idén még egyszer sem hagyta el a hazai jeget szerzett pont nélkül, de nem is bevehetetlen vár. A csapat eddig ötször játszott otthon, rendes játékidőben kétszer nyert, kétszer vitt el két, egyszer pedig egy pontot. A csapat egyelőre harmadik a tabellán, de teljesítménye eddig korántsem olyan meggyőző, mint a DAB-é vagy a Miskolcé, igaz, az évnek ebben a szakában még nem is feltétlenül kell annak lennie. Legutóbb a Debrecennek mérkőzött a csapat, és bár az első harmadban meggyőző teljesítményt mutattak, de talán a gólok elmaradása miatt, a második és harmadik játékrészre érthetetlenül összeestek és a vége egy alapos verés lett.

Az Érsekújvárnak 10 meccs után 19 pontja van, az utóbbi fordulókban bombaformában játszó Debrecennek pedig már 16, így egy esetleges vereség esetén lőtávolon belülre kerülhetnének, amit mindenképpen szeretnének elkerülni Robert Spisak tanítványai. Az UTE sokáig negyedik helyen állt a tabellán, ez ugyan egyelőre már a múlté, de még így is hatodikok. Nagyobb gond, hogy az ötödik Brassótól több pont választja el őket, mint a hetedik Fraditól, így nekik is mindenképpen pontot vagy pontokat kell szerezniük pozícióik megszilárdításához.

Szilassy Zoltán (vezetőedző, UTE): Nincs jelentősége annak, hogy hogyan játszottunk az első fordulóban az Érsekújvár ellen, sem annak, hogy három vereségünk van zsinórban, vagy éppen annak, hogy legutóbb ők is kikaptak 6-2-re. Minden meccs más, ez is az lesz, nyerni akarunk. Bár az elmúlt meccsek nem sikerültek, a játékunk a legutóbbi kettőn jó volt, csak egy-egy rövidzárlattal magunkat vertük meg, ezt nem engedhetjük meg, 1000%-kal kell koncentrálnunk minden egyes cserében, 60 percen keresztül. Nincs rajtunk nyomás, jó úton haladunk, vannak komoly céljaink, és jönni fognak az eredmények is.

Érsekújvár–UTE 5-4

   

Az újpestiek lelkes, hajtós játékuknak köszönhetően egy ponttal távoztak a MOL Liga címvédőjének otthonából.

A mérkőzés pörgős játékkal indult, mindkét oldalt adódtak lehetőségek, ezek közül az UTE az 5. percben Elomo révén kihasznált egyet, így a vendégek szereztek vezetést. Két perccel később Demiterst kiküldték két percre, a HC Nové Zámky felállt öt a négy ellen, de gól nem született. A 11. percben újra emberelőnybe kerültek az érsekújváriak Mihálik büntetése nyomán, majd a kiegészülés után nem sokkal Ványi Gergő ült ki. A harmadik emberfórt már kihasználták a hazaiak, Polcík talált be Ágoston Olivér kapujába. Az egyenlítőgól után 25 másodperccel eljött az első érsekújvári kiállítás, Ondrej Stefankát küldték ki bottal akasztásért. A folyamatos, pörgős játék során egyik csapat sem tudott újabb gólt lőni, így 1-1-es állással vonultak szünetre a csapatok.

A második harmadot a hazaiak kezdték aktívabban, Feil kétperces büntetésénél öt a négy ellen játszhattak. A 26. percben mégis az újpestiek kerültek emberelőnybe, miután Caladi szabálytalankodott a támadó harmadban. A vendégek előnye 51 másodpercig tartott, ugyanis Coleman is kiült kettő percre. A négy a négy elleni játék sem állt fenn sokáig, Huba kiállításával négy a három ellen támadhatott az UTE. A speciális játékhelyzetek nem hoztak gólt, öt az öt ellen pedig betalált a HC Nové Zámky. A játékrész végén kettős emberelőnybe került és fordítottak az újpestiek. A 37. percben Elomo egyenlített öt a három elleni játék során, majd 53 másodperc múlva Virág Tamás kihasználta az öt a négy elleni szituációt. Az UTE vezetőgólja után Marek Uram kétperces büntetést kapott sportszerűtlen magatartásért, de több gól nem esett a második húsz percben.

A harmadik játékrész első négy percét gyakorlatilag emberelőnyben játszhatta végig a HC Nové Zámky, viszont nem éltek a lehetőségekkel. A harmad első felében kimaradt egy újpesti fór, az 53. percben viszont Faith kihasználta a Mihálik kiállítása nyomán megítért emberelőnyt. A véghajrá újabb fordulatokat hozott, az 58. percben Chrenko megszerezte a vezetést a hazaiak számára, ám mégsem nyert a rendes játékidőben a HC Nové Zámky, miután Turbucz Martin 17 másodperccel a rendes játékidő vége előtt hosszabbításra mentette a mérkőzést.

A ráadás újpesti lehetőséggel indult, majd egy érsekújvári kontra következett. Nyílt játékot láthattak a nézők a túlórában is, a csapatok felváltva
alakítottak ki helyzeteket, de főleg Ágoston Olivért dolgoztatták meg. A büntetőket az újpestiek kezdték, az első pár kihagyta, aztán Mihalík túlcselezte, Faith viszont bevarrta. A harmadik sorozatban is kihagyta a lila-fehér játékos, így a HC Nové Zámky 5-4-re nyert büntetőkkel.

Erste Liga, Érsekújvár, 2014. okt. 17., péntek. Játékvezetők: Babic, Druga, Abonyi, Berger.
Krajcovic: 89,5% (Blazícek)
K
Ágoston: 89,5% (Pleszkán)
Hrudík, Kowalczyk, Dubec Marek, Uram, Polcík
1
Hegyi, Durák, Mihálik, Tapio, Elomo
Huba, Král, Hurtaj, Frolík, Faith
2
Zalavári, Demiters, Virág Cs., Coleman, Turbucz
Baron, Siska, Stefanka M., Caladi, Chrenko
3
Ványi, Garbacz, Feil, Virág T., Gágyor
Lesko, Duris A., Dubec Martin, Púchovsky, Stefanka O.
4
Bereczki, Sommer, Reiter, Egyed, Dömötör
Robert Spisak, Miroslav Stefanka
E
Szilassy Zoltán, Baróti Zsolt
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 04:23 UTE Elomo Tapio Hegyi
1-1 14:44 NZÁ PP Polcík Uram Chrenko
2-1 29:08 NZÁ Frolík Faith
2-2 36:29 UTE PP2 Elomo Mihálik Durák
2-3 37:22 UTE PP Virág T. Mihálik
3-3 52:14 NZÁ PP Faith Hurtaj Král
4-3 57:34 NZÁ PP Polcík Stefanka M. Uram
4-4 59:43 UTE Turbucz Coleman Durák
5-4 65:00 NZÁ GWS Faith
39 Kapura lövések száma 38
14 Kiállításpercek 18

Az Érsekújvár–UTE képei

   

Az Érsekújvár–UTE góljai

 

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum