NHL Power Week, 1. hét

 

Erősorrend a Jégkorongblogon is.

Minden hét elején rangsorba állítjuk az NHL csapatait a hétfőtől vasárnapig terjedő időközben. A lista felállításához figyelembe vesszük a heti és az éves teljesítményt is, amihez több szakportál rangsorát is felhasználjuk. Íme az első hét.

Helyezés Csapat Eredmény Múlt hét Változás Eredmény
1 Montreal 3 – 0 – 0 Háromból három idegenbeli győzelem. Ezt várják a Bellben.
2 Minnesota 2 – 0 – 0 Két győzelem, két shutout Darcy Kuemper vezetésével.
3 San José 2 – 0 – 0 Két győzelem, két shutout Niemi és Stalock vezetésével. A bajnok is lenullázva.
4 Pittsburgh 2 – 0 – 0 Crosby beindult, két meccsen három-három pont.
5 Chicago 2 – 0 – 0 Két sima hazai győzelem, de nem a Buffalo elleni az igazi erőpróba.
6 New Jersey 2 – 0 – 0 28 éve nem kezdett így a Devils, két meccs, két győzelem, 11 ütött gól.
7 NY Islanders 2 – 0 – 0 Boychuk két meccsen öt pont, amivel vezeti a hátvédek listáját.
8 Columbus 2 – 0 – 0 A sérülésektől tizedelt Jacketsől szép teljesítmény a két siker.
9 Nashville 2 – 0 – 0 Két szép győzelem egy holtszezonban jelentősen átalakult csapattól.
10 Vancouver 2 – 0 – 0 Több van ebben a csapatban, mint amit tavaly megmutatott, ez jó irány egyelőre.
11 Washington 1 – 0 – 1 Új korszak kezdődött Barry Trotzcal aki új erőt adott Ovecskinnek.
12 St. Louis 1 – 1 – 0 Már most látszik Stastny pozitív hatása.
13 Tampa 1 – 0 – 1 A Senators ellen becsúszott egy szétlövéses vereség, de kár aggódni a fanoknak.
14 Anaheim 1 – 1 – 0 A Ducks elöl nagyon remek, de Andersennek össze kell szednie magát a kapuban.
15 Detroit 1 – 1 – 0 A Detroit elöl még döcögős, de Howard a kapuban egyenlőre hozta magát.
16 Arizona 1 – 1 – 0 A tulajváltás kicsit bezavart, de a bajnok otthonában szép volt a győzelem.
17 Los Angeles 1 – 1 – 1 A Kings két meccsen keresztül ünnepelt, csak a harmadikon jött a siker.
18 Ottawa 1 – 1 – 0 A Sens legyőzte korábbi kapusát, a most Tampában védő Bishopot.
19 Boston 1 – 2 – 0 Három gól három meccsen kevés az egyik legjobbtól. Csoda, hogy győztek.
20 Dallas 0 – 1 – 1 Akárcsak a Boston, két meccsen három gól kevés ettől a Dallastól.
21 Winnipeg 1 – 2 – 0 Győzelem Arizonában, majd két vereség, de lehet javítani, zsinórban öt hazai meccs jön.
22 NY Rangers 1 – 2 – 0 King Henrik két meccsen nyolcat kapott, még hideg, hamarosan bemelegszik.
23 Calgary 1 – 2 – 0 Vereség, győzelem, vereség. Ezt a hullámzást nem szeretnék Calgaryban látni.
24 Toronto 1 – 2 – 0 Két vereség után nagyszerű győzelem a Gardenben, de Bernier sérülése sokba kerülhet.
25 Florida 0 – 1 – 1 Luongo pontot csent az idénynyitón, azóta semmi.
26 Edmonton 0 – 1 – 1 Az Oilers tíz gólt kapott az első két meccsen, csoda, hogy a pontszerzés összejött.
27 Colorado 0 – 2 – 0 A tavalyi 112 pont után idén még gólt sem lőttek. Mozog a pad Roy alatt.
28 Carolina 0 – 2 – 0 Staal és Skinner nélkül nehéz és hátul is vannak bajok. Két meccs kilenc kapott gól.
29 Buffalo 0 – 2 – 0 Ki lesz idén a húzóember Buffalóban? Se sztár, se fiatal.
30 Philadelphia 0 – 2 – 0 Peter Laviolette-t tavaly kirúgták, mert a Flyers kikapott az első három meccsen. Berube felkészül.

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum