A Brassó tovább javítaná idegenbeli mérlegét

   

Az UTE viszont szorosabbá tenné a versenyt a középmezőnyben. A MOL Liga hétfői fordulójában a legutóbb Miskolcon is nyerni tudó Brassó játszik az UTE-val a Megyeri úton.

Az egész mezőnyben a Brassó játszotta a legtöbb idegenbeli mérkőzést, az UTE az egyetlen ellenfél, amelynél még nem jártak Mihály Árpádék. Az eddigi 6 találkozón 18-ból 11 pontot gyűjtöttek, ami arányaiban sokkal jobb, mint a hazai mérlegük, ahol 9-ből mindössze 1 pontot sikerült megszerezniük. Az UTE 5 hazai találkozón van túl, az FTC és a HSC ellen győzött, az Érsekújvártól hosszabbításban kapott ki, míg a DAB és a Debrecen ellen nem jutott pont számára, ez így összességében közel 50%-os teljesítmény. Nem számíthat tehát könnyű mérkőzésre Szilassy Zoltán csapata.

A két együttes tabellaszomszéd, hiszen a Brassó 12 ponttal az 5., míg az UTE 10-zel a 6. Egy rendes játékidős győzelemmel mindkét csapat egyet lépne előre a tabellán. Az UTE-nak továbbra is a védelmet kell rendeznie, hiszen meccsenként közel 5 gólt kap, ami nagyon sok. Szintén fontos lehet, hogy az első sort alkotó, egyenként 15 ponttal rendelkező légiós csatár mellé fel tudnak-e lépni a fiatalok. Közülük eddig David Colemannek megy a legjobban, ő három gólt és két asszisztot szerzett. A Brassó egy Miskolc ellen a szétlövésben megszerzett győzelemmel hangolt az UTE ellen, ami nyilván jót tett a csapat önbizalmának. Számukra kulcskérdés lesz, hogy mennyire tudják kivenni a játékból a liga legkreatívabb első sorát.

UTE–Brassó 3-4

   

A brassóiak két korai, egy emberelőnyös és egy emberhátrányos gólnak köszönhetően bizonyultak jobbnak az újpestieknél. Polc 40 védéssel járult hozzá a vendégek sikeréhez.

A mérkőzés újpesti lehetőséggel indult, aztán viszont a brassóiak vették át a kezdeményezést. A 2. percben a vendégek meg is szerezték a vezetést Obsut révén, miután a csatár éles szögből Ágostonra rálőtte a korongot, akiről bement a kapuba. Fél perc múlva jött az újabb brassói gól Molnár Zsolt által. A folytatásban is a kék-sárgák akarata érvényesült, a lila-fehérek kapusának akadt védenivalója bőven. A 6. percben Antal Zsombort kiküldték két percre palánkra lökésért, emberelőnybe került az UTE, amelynek során Durák lövése volt a legveszélyesebb akció. A 12. percben Coleman kapott kiállítást, az emberelőnyt kihasználták, egy korongjáratás után Obsut talált be az újpesti kapuba. A 15. percben szépített az UTE, Elomo vette be Polc kapuját. A brassói kapusnak a következő percekben akadt dolga, ugyanis Antal Zsombor újabb büntetést kapott, majd szűk két percre rá Piszarenko is kiült, az újpestiek pedig nyomtak öt a négy ellen, eredménytelenül.

A második harmad óvatosabb játékkal indult, egyik csapat sem szorította be a másikat. A 25. percben Mihálik villant egyet, gyönyörű egyéni akciót vitt végbe, betört a brassói kapu elé, majd belőtte a korongot, így felzárkózott egy gólra az UTE. A gól után felpörgött a játék, a Brassó a kétgólos előny visszaállításáért, az UTE pedig az egyenlítésért ment. A 28. percben Garbaczot kiküldték két percre, a Brassó támadt emberelőnyben, de Ágoston rendre védett. A 32. percben Antal Zsombor harmadik kétperces büntetése jött el, amiből nagyon rosszul jöttek ki a hazaiak, ugyanis Klouda megugrott és betalált emberhátrányban. A bekapott góltól megzavarodott az UTE, nem tudtak felállni öt a négyre. A játékrész hajráját viszont megnyomták az újpestiek, Polc többször bravúrosan védett. Másfél perccel a harmad vége előtt Piszarenko kiállítása révén emberelőnybe kerültek a lila-fehérek, 9 másodperccel a dudaszó előtt Virág Tamás megszerezte az UTE harmadik gólját.

A záró húsz perc elején az újpestiek akarata érvényesült, több tilos felszabadítást is ütöttek a brassóiak. A 47. percben Ványit küldték ki gáncsolásért, az UTE kivédekezte az emberhátrányt. A kiegészülés után nem sokkal páros kiállítás következett, a hazaiaktól Dömötör, a vendégektől Márton Hunor ült ki. Négy a négy ellen bátrabban játszottak a csapatok, mindkét kapusnak akadt bravúrja. A harmad második felében még jobban hajtott az UTE az egyenlítésért, az 57. percben Obsut kiállításával emberelőnybe került, Szilassy Zoltán időt kért. A lila-fehérek felálltak öt a négyre, Ágoston lekorcsolyázott, de Polc remekül védett. Az újpesti esélyek másfél perccel a vége előtt gyakorlatilag elszálltak, amikor Colemant kiállították, mert fejvédő nélkül játékba avatkozott. A Brassó 4-3-ra nyert, így feljött a MOL Liga tabellájának 4. helyére.

Erste Liga, Megyeri út, 203 néző. Játékvezetők: Németh, Gangel, Vas, Berger.
Ágoston: 84,6% (Pleszkán)
K
Polc: 93,0% (Fülöp)
Zalavári, Durák, Mihálik, Tapio, Elomo
1
Filip, Obsut, Saluga, Mihály, Klouda
Demiters, Garbacz, Coleman, Turbucz, Szűcs
2
Nagy, Hietamaki, Antal, Petres, Márton
Hegyi, Sommer, Feil, Virág T., Gágyor
3
Piszarenko, János, Molnár, Fodor, Virág Csanád
Bereczki, Ványi, Reiter, Egyed, Dömötör
4
Oprea, Bálint, Péter Zs.
Szilassy Zoltán, Baróti Zsolt
E
Jerry Bjorn Andersson, Hakan Nygren
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 01:33 BRA Obsut Mihály
0-2 02:02 BRA Molnár Virág Csanád Márton
0-3 12:53 BRA PP Obsut Mihály Saluga
1-3 14:21 UTE Elomo Hegyi Tapio
2-3 24:07 UTE Mihálik Hegyi Elomo
2-4 31:54 BRA SH Klouda Saluga
3-4 39:51 UTE PP Virág T. Durák
43 Kapura lövések száma 26
10 Kiállításpercek 14

Az UTE–Brassó képei

 

Videó-összefoglaló

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum