Galló és Keresztury is két gólt lőtt

 

Minkét fiatal magyar csatár eredményes volt mindkét hétvégi mérkőzésén.

A svéd U20-as bajnokságban a Linköping négy pontot elhozott a megszerezhető hatból a hétvégén. Szombaton A Vaxjö otthonába látogattak Galló Vilmosék és bár a hazaiak szereztek vezetést emberelőnyből, ezt szintén előnyből egyenlítette ki a Linköping. Góltalan második játékrészt követően Galló Vilmos góljával indult a harmadik húsz perc, és mivel újabb gólt már csak a vendégek szereztek, ez lett a mérkőzést eldöntő találat is. 3-1-re nyert a Linköping. Vasárnap Tingsrydbe utaztak Gallóék, ahol a magyar csatár ezúttal a mérkőzés első gólját szerezte. Bár a második harmad elején a Linköping emberhátrányból kettőre növelte az előnyt, a hazaiak az 54. percre kiegyenlítettek, majd a hosszabbításban a győzelmet is megszerezték. A Linköping 11 forduló után továbbra is vezeti a bajnokságot, Gallónak négy gólja és négy asszisztja van.

Keresztury Erikék a Krefelddel játszottak a hétvégén. Szombaton 3-3-as 60 perc után a hosszabbításban kaptak ki 4-3-ra. Keresztury elévülhetetlen érdemeket szerzett a pontszerzésben, hiszen a harmadik, egyben egyenlítő találatot ő szerezte egyéni akció végén. A vasárnapi mérkőzés még ennél is jobban sikerült, hiszen Keresztury góljával már a 3. percben vezetést szerzett a Düsseldorf, amit még két vendégtalálat követett. A mérkőzés végére ugyan egy gólra feljött a Krefeld, ám a végén emberhátrányban sikerült üres kapura gólt lőni, így alakult ki a 4-2-es düsseldorfi siker. 14 mérkőzés után Kereszturyék a harmadikok, a magyar csatár öt góllal és hét assziszttal 15. a kanadai táblázaton.

Garát Zsombor és a Boston Bandits pénteken, szombaton és vasárnap is meccset játszottak az EHL-ben. Pénteken 4-3-ra nyertek a New York Applecore ellen, Garát Zsombor két asszisztot is adott, közte a negyedik, mérkőzést eldöntő találatnál, emberelőnyből. Szombaton a New York Bobcats volt az ellenfél, Garát nem szerzett pontot, csapata pedig szétlövések után 3-2-re kikapott. Szintén nem sikerült túl jól a vasárnapi mérkőzés, ahol a Bandits az első harmadban kétszer is egyenlített, ám a középső húsz percben a Connecticut Oilers újabb két találatára már nem tudtak válaszolni, így a vendégek nyertek 4-2-re, Garát nem szerzett pontot. 9 mérkőzés után a Boston Bandits második az EHL Bostoni csoportjában, Garátnak eddig egy gólja és három asszisztja van.

Postás Cipriánék alapos zakóba futottak bele a GMHL-ben a Temiscaming ellen. A vendégek szerezték meg a vezetést az első harmad vége előtt 24 másodperccel emberelőnyből. A meccs a középső harmadban ment el, amikor a Temiscaming 67 másodperc alatt három gólt szereztek. Emberelőnyből szépített ugyan a South Muskoka, de ellenfelük megállíthatatlan volt és még háromszor mattolta a védelmet, a vége 9-1 lett. Hét meccs után a South Muskoka hetedik a tabellán, de mindenkinél kevesebb meccset játszott.

Vay Ádám is visszatért a WSHL-ben szereplő El Paso Rhinos csapatához. A közel kétméteres magyar kapus eddig öt meccsen védett a szezonban, melyeken átlagban 2,2-es kapott gólt kapott, védési hatékonysága 91,9%. A Rhinos hat meccs után vezeti a liga középnyugati csoportját, öt győzelemmel és egy vereséggel.

Cimkék: , , , , , , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
január 13., péntek
U18 15:00 SCCAVS 3-7VÉGE
MOL 18:00 DHKBEO 5-3VÉGE
MOL 18:00 SCCMAC 0-7VÉGE
MOL 18:00 UTEFTC 4-5VÉGE
MOL 18:30 TITMIS 1-7VÉGE
EBEL 19:30 VSVAVS 5-3VÉGE
január 14., szombat
EBJL 13:00 DMJVIC 5-2VÉGE
EBYSL 13:15 G99AVS 1-9VÉGE
EBJL 14:00 HKBEHL 5-1VÉGE
EBJL 14:40 AVSKAC 7-6 HVÉGE
EBJL 15:10 UTEOHC 5-1VÉGE
EBJL 15:45 ZASETO 1-4VÉGE
EBJL 15:50 MACMRB 16-0VÉGE
EBYSL 16:10 VASDMJ 6-3VÉGE
MOL 18:30 MISBEO 9-1VÉGE
EBYSL 18:40 ZNOHKB 4-3 HVÉGE
EBYSL 18:50 MACRBS 3-2VÉGE
NU18 19:00 HUNAUT 3-0VÉGE
január 15., vasárnap
EBYSL 12:10 MACRBS 3-4 HVÉGE
EBYSL 14:30 MZAAVS 2-3 HVÉGE
EBYSL 16:20 VSVDMJ 3-2VÉGE
EBYSL 16:40 VASSLL 1-2VÉGE
EBEL 17:00 AVSG99 1-5VÉGE
EBYSL 17:00 HKBZNO 1-5VÉGE
MOL 17:00 GALMAC 1-7VÉGE
MOL 18:30 DHKTIT 4-3VÉGE
január 16., hétfő
U18 17:15 MISPEF 10-2VÉGE
MOL 17:30 BRAMAC 0-3VÉGE
MOL 18:00 UTEDAB 4-1VÉGE
    • M4 SPORT
január 17., kedd
MOL 17:00 GALSCC 
MOL 18:30 MISFTC 
január 18., szerda
U20   KMHMIS 
U20   MACZEG 
NHL 00:55 BOSNYI 
    • SPÍLER TV
NHL 04:05 ANATBL 
    • SPÍLER TV
KHL 15:00 MMGAVG 
    • SPORT 2
január 19., csütörtök
EBYSL   AVSVIC 
NHL 01:35 MTLPIT 
    • SPÍLER TV
NHL 04:30 LAKSJS 
    • SPÍLER TV
U18 15:30 DHKPEF 
U18 16:00 AVSUTE 
U18 16:00 ETOMIS 
EBYSL 17:40 VASMZA 
MOL 18:00 DABBRA 
U18 18:10 VASMAC 
január 20., péntek
EBJL   HKBMAC 
NHL 01:05 CBJOTT 
    • SPÍLER TV
U20 14:30 DHKAVS 
MOL 18:00 UTEBRA 
MOL 18:30 TITSCC 
MOL 19:00 FTCGAL 
január 21., szombat
NHL 01:05 BOSCHI 
    • SPÍLER TV
EBJL 12:40 HKBVIC 
EBYSL 14:30 RBSHKB 
EBJL 15:00 UTEEHL 
EBJL 16:10 MACOHC 
EBYSL 17:00 DMJOLL 
EBYSL 18:00 EHLMAC 
MOL 18:00 MACGAL 
EBJL 18:30 MRBDMJ 
MOL 18:30 MISSCC 
EBJL 18:55 VSVAVS 
NHL 21:05 WINSTL 
    • SPÍLER TV
január 22., vasárnap
EBJL   ZASVAS 
EBYSL   SLLAVS 
NHL 04:00 CGYEDM 
    • SPÍLER TV
EBYSL 12:00 RBSMAC 
EBJL 15:30 RBSETO 
EBYSL 15:40 VASTRK 
EBYSL 15:40 ZNOHKB 
MOL 18:00 BEOTIT 
MOL 18:00 FTCBRA 
MOL 18:30 MACUTE 
NHL 21:05 PITBOS 
    • SPÍLER TV
január 23., hétfő
MOL 18:00 BEODAB 
MOL 18:00 DHKSCC 
    • M4 SPORT
MOL 18:30 MISGAL 
január 24., kedd
U20 18:40 AVSKMH 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk