Folytatná jó szériáját a Miskolc

   

Minden idők legerősebb szezonkezdését produkálják idén a Jegesmedvék, a Brassó ellen hazai közönség előtt maradnának nyerésben.

Nyolc meccs után mindössze két pontot vesztett a Miskolc, mely a múlt hétvégén Csíkszeredában büntetőlövésekkel maradt alul, ezt leszámítva azonban minden meccsét megnyerte és 20 ponttal második a DAB mögött. Szombaton az a Brassó lesz az ellenfelük, mely kissé beragadt a rajtnál, edzőváltás is történt a klubnál, mindazonáltal nyilvánvaló, hogy ez a keret az eddig mutatottnál lényegesen többre lehet képes. Ezt pénteken bizonyították is, amikor pontot hoztak el az Érsekújvár otthonából, Majoross Gergely tehát nem számíthat könnyű mérkőzésre. Nagy kérdés, hogy a csapat hogyan bírja a 24 órán belül lejátszandó második mérkőzést, megspékelve némi utazással. Márpedig a Brassónak el kell kezdenie a pontgyűjtést a nehezebb ellenfelek ellen is, hiszen jelenleg az ötödik helyen állnak. A MOL Liga középmezőnyében három csapatnak is 10 pontja van, a Debrecen a 4., míg az UTE egy meccsel többet játszva a hatodik.

Majoross Gergely (vezetőedző, Miskolc): A kinti meccsen uralni tudtuk a játékot, aztán besétáltunk a kiállítások csapdájába, és felhoztuk az ellenfelet. Igazán azért voltam mérges a csapatra, mert ezt a hibát másnap újra elkövettük, ahelyett, hogy mindkétszer kikerültük volna. A saját harcmodorunkat kell 60 percig nyomnunk és akkor sikeresek lehetünk.

Miskolc–Brassó 2-3

   

A két együttes idei második mérkőzése az elsőhöz hasonlóan büntetőkkel dőlt el. Patrik Polc 43 védése két pontot ért a vendégeknek.

A mérkőzés azonnal hazai lehetőséggel indult, a 31. másodpercében Becze Tihamér lövésénél videobíróztak, benn volt-e a korong. Néhány percnyi elemzés után azt az ítéletet hozták, nem született gól. A találkozó elején nyomott a Miskolc, többször is felállt öt az öt ellen. A 3. percben emberelőnybe kerültek a hazaiak Molnár Zsolt kiállítása után, öt a négy ellen viszont kevésbé ment nekik folyékonyan a játék. A 6. percben Péter Róbert beütötte a fejét a palánk mellett Dudas ütközése után, a brassói játékos csak orvosi segítséggel tudta elhagyni a jeget, a miskolci védő 5+végleges fegyelmit kapott. Az ötperces emberelőnyben a Brassó többször felállt, Saluga kihagyott egy óriási ziccert, végül a miskolci kiegészülés előtt 15 másodperccel Antal Zsombor megszerezte a vezetést a brassóiaknak. A gól után pontatlanná vált a miskolciak játéka, a harmad második felében nem történt említésre méltó esemény.

A második játékrész elején Gőz Balázs közel állt az egyenlítő gól megszerzéséhez, viszont elesett. Folyamatosan nyomott a Miskolc, a 28. percben Sagert lövésénél nagyot védett Polc. A harmad közepén kiegyenlítettebbé vált a játék, a 32. percben Klouda kétperces büntetésével emberelőnybe kerültek a Jegesmedvék. Fel is álltak öt a négy ellen, viszont nem tudtak komolyabb lehetőséget kialakítani. A kiegészülés után Metcalfe lövésénél védett bravúrral Polc, majd újabb hazai emberelőny következett, újra Klouda ült ki. A Miskolc kettős emberelőnybe került 40 másodperc erejéig, miután Piszarenko rátenyerelt a korongra, amit a játék késleltetésének nyilvánítottak a játékvezetők, viszont sem öt a három, sem öt a négy ellen nem született gól.

A záró húsz perc elején a Miskolc beszorította a Brassót, a 46. percben 22 másodpercnyi kettős emberelőnybe kerültek. Polc továbbra is ihletett formában védett, a hazaiak képtelen voltak betalálni a kapujába. A 48. percben viszont öt az öt elleni játék során egyenlítettek a Jegesmedvék, Hajós Roland talált be Polcnak. A gól után újabb brassói kétperces büntetés következett, Fodor Csanád ült ki botfogásért. A hazaiak nem veszélyeztettek az emberelőnyben, a büntetőpadról visszatérő Fodor viszont rávezethette Bálizsra a korongot, a kapus bravúrral védett. Az 52. percben megszerezte a vezetést a Miskolc, Láda Balázs passzából Matt Boyle bődületes erejű bombalövést eresztett meg, Polc tehetetlen volt. A találat után nyomtak a Jegesmedvék, a brassói kapus viszont hihetetlen bravúrokat mutatott be. Az 58. percben a brassóiak lehozták Polcot, majd bejuttatták a korongot Bálizs kapujába. Az esetnél videobíróztak a játékvezetők, néhány perc tanakodás után megadták a vendégek gólját. Hat másodperccel a rendes játékidő vége előtt Kloudát kiállították két percre, a Miskolc elhozta a bulit, viszont nem tudta belőni a korongot.

A hosszabbításban nem használták ki az áthúzódó emberelőnyt a Jegesmedvék, Polc rendre védett. Nem játszottak sokáig négy a négy ellen a csapatok, Dansereau kapta az első miskolci kétperces büntetést. A brassóiak felálltak négy a három ellen, többször is lőttek a kék vonalról, de nem találtak be Bálizs kapujába. A plusz öt perc nem hozott döntést, így büntetők következtek. A rávezetéseknél az első párban Dansereau elesett, Klouda belőtte Bálizs lábai között. Aztán Metcalfe bevágta, Hietamaki túlcselezte. Tóth Adrián próbálkozását védte Polc, akárcsak Mihály Áprádét Bálizs. A negyedik sorozatban fordult a sorrend, Klouda megint átverte a miskolci kapust, Metcalfe spin-o-ramázott, ami ettől a szezontól már szabálytalan, így nyert a Brassó.

Majoross Gergely (vezetőedző, Miskolc): Az eddig lejátszott bajnoki mérkőzések közül a mai játékunkkal voltam a leginkább elégedett. Végig irányítottuk a játékot, esélyt sem adtunk az ellenfélnek, a végén egy furcsa hibából mégis egyenlíteni tudtak. Ez a hozzáállás, fegyelem példa értékű, hosszú távon ezzel lehetünk eredményesek.

Jerry Andersson (vezetőedző, Brassó): Egy nagyon jó csapatot sikerült ma legyőznünk. Rosszul kezdtünk, majd feljavultunk, és egy percre sem adtuk fel. Büszke vagyok a csapatra.

MOL Liga, Miskolci Jégcsarnok, 786 néző. Játékvezetők: Gangel, Kincses, Kormos, Soós.
Bálizs: 88,0% (Duschek)
K
Polc: 95,6% (Fülöp)
Boyle, Dudas, Metcalfe, Nagy K., Becze
1
Filip, Obsut, Saluga, Mihály, Klouda
Gőz, Sagert, Hajós, Láda B., Tóth
2
Nagy Cs., Hietamaki, Fodor, Péter R., Petres
Vojtkó, Dósa, Cohen, Dansereau, Fliszár
3
Piszarenko, János, Molnár, Antal, Virág
Ritó, Láda P., Popovics, Roczanov, Szilágyi
4
Oprea, Bálint, Péter Zs., Márton
Majoross Gergely, Mart Eerme
E
Jerry Bjorn Andersson, Hakan Nygren
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 10:35 BRA PP Antal Petres
1-1 47:54 MIS Hajós Láda B. Tóth
2-1 51:47 MIS Boyle Láda B. Hajós
2-2 58:08 BRA Filip Hietamaki Obsut
2-3 65:00 BRA GWS Klouda
45 Kapura lövések száma 25
27 Kiállításpercek 16

A Miskolc–Brassó képei

   

A Miskolc–Brassó góljai

   

Cimkék: , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
március 23., csütörtök
U18 16:40 KMHPEF 3-5VÉGE
március 24., péntek
ROM 17:30 BRASCC 5-4VÉGE
U16 19:40 MACAVS 1-4VÉGE
március 25., szombat
U20 12:15 DHKAVS 5-7VÉGE
U20 18:00 MACVAS 4-0VÉGE
március 26., vasárnap
ROM 17:30 SCCBRA 3-4VÉGE
U16 18:00 AVSMAC 3-1VÉGE
március 27., hétfő
U18 18:10 UTESCC INFO
március 28., kedd
U18 18:40 SCCUTE 
március 29., szerda
KHL 18:00 LOKSZK 
    • SPORT 2
március 30., csütörtök
KHL 18:00 AKBMMG 
    • SPORT 2
március 31., péntek
ROC 16:10 MISVIC 
április 1., szombat
ROC 16:10 MISSLL 
április 2., vasárnap
ROC 13:10 MISRIT 
április 3., hétfő
VÁL 19:00 HUNSWE 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk