Az elsőhöz látogat az utolsó

   

A MOL Liga szombati játéknapján a nyolc mérkőzés után nyolcadik HSC Csíkszereda a ligaelső Dab.Doclerhez látogat.

A HSC fő gondja a gyenge idegenbeli teljesítmény, eddigi négy meccsükön még nem szereztek pontot, pénteken a Debrecen előtt hajoltak meg 7-2 arányban. Nagyon nem értették meg egymást Christer Dreberg tanítványai a játékvezetőkkel, ami közel 60 percnyi kiállításban öltött testet. A legfájóbb Michal Satek végleges kiállítása volt, ennek következményeként a kiváló légiós automatikus egymeccses eltiltást kapott, vagyis a DAB ellen nem léphet pályára. Pedig a két csapat csíkszeredai összecsapásán az egyik gólt éppen ő szerezte, majd a hosszabbításban a mérkőzést eldöntő találatnál is asszisztos volt. A DAB az UTE-val játszott szokás szerint egy kemény meccset, melyen a második harmadban bekövetkezett háromperces rövidzárlat a hazaiaknál 6-3-as DAB-sikert eredményezett. A Dab.Docler 21 ponttal vezeti a tabellát, a 20 ponttal második Miskolc előtt, a két csapat keddi rangadója előtt a hazaiak nyilván nem szeretnének ponthátrányba kerülni.

Dab.Docler–HSC Csíkszereda 4-2

   

Közepes színvonalú, de nagyon küzdelmes mérkőzésen a HSC végig a dunaújvárosiak nyakán volt, kevésen múlt a bravúr, de végül a hazaiak behúzták ezt a meccset is.

A mérkőzés elején ünnepélyes keretek között adták át a dunaújvárosi önkormányzat 910 ezer forintos támogatását, melyet a tavalyi szezonban elért bajnoki címért kapott a csapat. A prémium azonban kissé megzavarta a csapatot, mindenesetre a szokásos elsöprő iramú kezdés ezúttal elmaradt. Ettől függetlenül Papp Viktor és Azari Zsolt is helyzetbe került, de a túloldalon is akadtak helyzetek, ám Papp Szabolcs is kihagyta a magáét. Így nem volt meglepő, amikor a hetedik percben Bíró Tamás Áron révén vezetést szerzett a HSC. A DAB két percen belül egyenlített, a csatárok kiválóan takartak Ruczuj előtt, Martinka pedig okosan helyezett a kapuba. A 19. percben előnybe kerültek a vendégek, amit 18 másodperc elteltével ki is használtak, Spady lőtt messziről, Kalnins előtt nem volt kevésbé zavaró a kilátás. Összességében kevesebbet dolgozott a hazai csapat a szokásosnál, lassabb volt a tempó, pontatlanok a passzok, a HSC pedig nagyszerűen élt a kínálkozó lehetőséggel, megérdemelten vezettek.

Nem sokáig azonban, hiszen egy áthúzódó kiállítást 92 másodperc alatt használt ki a DAB, Mestyán lőtt elemi erővel Ruczuj hálójába, kiegyenlítve az állást. Az ötödik percben három szeredai játékos indult meg Kalnins kapujára egy újvárosi védő ellenében, ám Sjölund centerezése nem sikerült, a levágódó korongot pedig Mestyán passzolt az ellenfél kékjén állomásozó Galanisznak, Beloiannisz büszkesége némi cselezést követően kiválóan passzolt az akciót kísérő Peterdihez, aki nem is hibázta el a ziccert, 3-2-re vezetett a DAB. A harmad hátralévő részében közönségszórakoztató mérkőzést láthatott a dunaújvárosi közönség, a szép számban ellátogató és lelkes csíki drukkerekkel egyetemben. Felváltva forogtak veszélyben a kapuk, a levegőben lógott az újabb gól, ami azonban elmaradt. Az utolsó 5 perc tartósabb DAB-fölényt hozott, fél percce3l a vége előtt ez egy kiállítást hozott a konyhára.

Az előny azonban kimaradt, a harmadik percben viszont Dr. Úr Viktornak akadt dolga, miután Papp Szabolcs ütközött Somogyi Balázzsal. A Csíkszereda csapatkapitánya súlyosnak látszó sérülést szenvedett, hordágyon kellett levinni a pályáról. A játékmegszakítás után a csapatok ott folytatták, ahol korábban abbahagyták, ide-oda játék folyt, közepes színvonal mellett is élvezetes, magas hőfokú játék folyt a pályán. A HSC játékosai mindent megtettek az egyenlítésért, miközben az újvárosiak négysoroztak, bármi benne volt a meccsben. Egészen az 55. percig, amikor Curilla kiállításából Galanisz lőtt nagy erővel tőle szokatlan helyről, ráadásul lövése meg is pattant az egyik védő ütőjén, így Ruczuj végképp tehetetlen volt. A hátralévő időben a HSC mozgósította utolsó utáni energiáit is, ez azonban már kevés volt a különbség csökkentéséhez, 4-2-re nyert a Dab.Docler.

Donald MacLean (vezetőedző, Dab.Docler): Először is örülök a megszerzett három pontnak. Úgy érzem, az utóbbi időben jól játszanak a srácok. Nyilván nem lehet minden estén életed formájában játszani, de nagyon örülök például az emberelőnyös találatainknak. Holnap egy szabadnappal folytatjuk a hetet, majd készülünk gőzerővel a Miskolc ellen és a hétvégi Kontinentális Kupára!

Christer Dreberg (vezetőedző, HSC Csíkszereda): A tegnapi meccshez képest már sokkal jobbak voltunk, de egy-két egyéni hibán sajnos a mai meccs is elment. Sok felesleges kiállításunk volt, ami sajnos ma este döntőnek bizonyult!

Erste Liga, Dunaújvárosi Jégcsarnok, 500 néző. Játékvezetők: Haszonits, Sós, Abonyi, Timár.
Kalnins: 93,9% (Sevela)
K
Ruczuj: 89,7% (Kozuch)
Martine, Hüffner, Hrdel, Azari, Kiss
1
Salló, Spady, Curilla, Mihály, Farkas
Martinka, Pozsgai, Somogyi, Gröschl, Szappanos
2
Bors, Pál, Sjölund, Molnár Zs., Tranca
Nagy R., Mestyán, Papp V., Peterdi, Galanisz
3
Papp Sz., Gecse, Bíró O., Bíró M., Bíró T.
Léránt, Kovács, Szepessy M., Magosi
4
Molnár Z., Hildebrand, Rokaly
Donald MacLean, David Leger
E
Christer Dreberg, Gál Sándor
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 06:56 SCC Bíró T. Bíró M. Bíró O.
1-1 08:45 DAB Martinka Szappanos Gröschl
1-2 18:59 SCC PP Spady Bíró T. Salló
2-2 21:32 DAB PP Mestyán Pozsgai Azari
3-2 25:04 DAB Peterdi Galanisz Mestyán
4-2 54:22 DAB PP Galanisz Hrdel Azari
39 Kapura lövések száma 33
10 Kiállításpercek 16

A DAB–HSC képes összefoglalója

   

A DAB–HSC góljai

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum