A ranglétrát mindenkinek meg kell másznia

   

Hétvégén rendezik a Girls? Hockey Weekendet, Magyarországon első alkalommal vidéki helyszínekkel. Ennek apropóján a dunaújvárosi programok egyik szervezőjével, a Dab.Docler edzőjével, Palkó Dorkával beszélgettünk a programokról, a női jégkorong helyzetéről és sok minden másról.

Kezdjük a hétvégével! Milyen programok lesznek Dunaújvárosban, mi ennek a rendezvénynek a célja, kiket várnak?

A Girls? Hockey Weekend egy világméretű kezdeményezés, melynek célja, hogy közelebb hozza ezt a férfias sportot a nőkhöz, akár szurkolóként, akár játékosként. A Magyar Jégkorong Szövetség évek óta vesz részt ebben az egész Földet behálózó sorozatban, amelynek keretében Norvégiától Új-Zélandig veszik birtokba a jégpályát természetesen nem csak hölgyek, de minden érdeklődő. A Jégpalotában egész hétvégén zajlanak a programok, Székesfehérváron szombaton, Miskolcon és Dunaújvárosban vasárnap. Utóbbi helyszínen délután egy órakor egy U10-es bemutatóval kezdünk. Azt tudni kell erről a korosztályról, hogy öt lány is a csapat tagja. Vendégünk lesz két kiskőrösi jégkorongozó lány is, ahol szintén aktív hokiélet van. Fél kettőtől három óráig szabad jég várja az érdeklődőket, ahol mindenki élesben próbálhat ki számtalan gyakorlatot, a korcsolyázást, a kapura lövést, lesznek vetélkedők, ajándékok, egyszóval a szórakozás garantált. Fontos praktikus információ, hogy akinek van, hozzon korcsolyát, de tudunk azt is biztosítani.

dorka1

Ha már a sportág férfiasságát említette, hogyan kerül egy nő egy ilyen férfias sportágba?

2013-ban végeztem a TF-en edzőszakon. A szakmai gyakorlatot 2012-ben Dunaújvárosban kezdtem. Vladimir Babictól kaptam lehetőséget, aki egyből bedobott a mély vízbe. A gyakorlat sikeres volt, én pedig itt ragadtam és azóta is nagyon élvezem, hogy tagja lehetek ennek a csapatnak.

Régen a dunaújvárosi utánpótlás a legjobb volt az országban. Milyen most?

Volt egy törés néhány évvel ezelőtt, amikor alapjaiban rendült meg az utánpótlásképzés. Vladimir Babic azzal a céllal érkezett ide annak idején, hogy az alapoktól kezdje el felépíteni azt. Mostanra ott tartunk, hogy az U14-es és az az alatti korosztályok már rendben vannak. Jelenleg öten dolgozunk az utánpótlásban, Jávorics Gáborral, Strenk Hunorral és Kis Attilával, de az egész hokis szervezet nagyon nyitott, úgyhogy nem válik el egymástól élesen a nagy csapat és az utánpótlás, bármikor mehetünk és kérdezhetünk akár Donald MacLean vezetőedzőtől is, de Stephan Lundh is rendszeresen látogatta az edzéseinket. Közhely, de tényleg úgy működünk, mint egy család.

Milyen ebben a családban nőként részt venni?

Mindig szerettem a határokat feszegetni, másrészt ha megbíznak valamivel, abból igyekszem a maximumot kihozni. Most az U8-as és U10-es korosztályokkal dolgozom, edzünk, meccseket játszunk, nagyon élvezem a velük való munkát. Ebben a korosztályban még elsősorban az egyéni képzésen van a hangsúly, de a legfontosabb, hogy szeressenek jégkorongozni. Szeptembertől indítottuk a Korisuli programunkat, egy hónap alatt 45 új gyerek csatlakozott, ez nagyon fontos eredmény. Az U8-as korosztályunkban van egy kanadai légiósunk is, hiszen ott játszik Donald MacLean gyermeke is. Két héttel ezelőtt első magyar csapatként részt vettünk a Euro Mini Hockey League első tornáján, amelyet mi rendeztünk. Két győzelem mellett egy döntetlent játszottunk és egy alkalommal kikaptunk, nagyon jó a kezdeményezés, lehetőségként felmerült, hogy a szezon végi helyosztót is elhozzuk Dunaújvárosba. A sorozat közben nincsenek statisztikák, de azért a végén a szokásos kategóriákban hirdetnek győzteseket, akik a legtöbb gólt szerezték, vagy a legtöbb passzt adták. Nagyon jónak tartom, hogy az a csapat, amelyik végig három sorral játszik, a végén akkor is kap egy pontot, ha kikapott.

dorka4

Látja a különbségeket a svéd és a kanadai iskola között?

A nagy csapatnál most egy kicsit más rendszerben játszanak a játékosok, elsősorban a sebességen, a gyorsaságon és az egyszerűségen van a hangsúly, az a fontos, hogy minél gyorsabban kerüljön a korong a támadóharmadba. Ennek a szisztémának kedvez a kisebb semleges zóna is.

Mi a helyzet a női jégkoronggal?

Magam is jégkorongoztam régebben, erre ma már nincs lehetőségem. Nagyon fontos, hogy minél korábban kezdjen el valaki jégkorongozni, látszik a különbség, amikor valaki már 5-6 évesen el tudja kezdeni ezt a sportot, a fiúkkal együtt. Utána az a fontos, hogy a rendszerben tudjunk tartani minél több játékost. Sajnos Dunaújvárosban ez idén nem sikerült. De látni kell, hogy a női jégkorong helyzete az egész világon nagyon ambivalens, hiszen mindenhol amatőr alapokon működik a sportág. Hiába ér el tehát fantasztikus sikereket a U18-as és a felnőtt válogatott, igazi perspektívát nem tudunk nekik kínálni. A legjobbak elmehetnek Oroszországba pénzért játszani, vagy Észak-Amerikába egyetemi ösztöndíjjal. Bár ez utóbbi jelentőségét nem szabad lebecsülni, hiszen ezek a kapcsolatok megfizethetetlenek, de azért ez egészen más, mint a férfiaknál. Ráadásul a női hokiskarrier biológiailag vagy társadalmilag is erősen limitált, hiszen a gyerekvállalással egészen biztosan vége a dolognak, míg a férfiaknál ez szintén nem így van. Amint említettem, perspektíva híján pedig egy idő után mindenképpen más szempontok lesznek fontosak: pénz, munka és még később a család.

A nyáron részt vett Vierumakiben a nemzetközi szövetség edzőképzésén. Milyen tapasztalatokat szerzett?

Nagyon jó volt. 47 országból érkeztek U16-os női hokisok, minden edző megkapott egy hétre egy csapatot, akikkel foglalkoznia kellett, mindenki akkor látta a másikat először. Minden nap speciális feladatok szerint kellett edzéseket tervezni és minden nap játszottunk meccset is. Megjegyzem, minden meccsünket megnyertük. Mindezt nemzetközileg elismert mentoredzők segítségével. Nagyon jó ez a program, amelynek az a lényege, hogy mindenki ki tudja venni belőle azt, amire a leginkább szüksége van. Nálam a taktikai elemek gyakorlása volt a fókuszban, hogy hogyan tudok meccsen látott szituációkat edzésgyakorlatokba átültetni és azt gyakorolni, nagyon hasznos volt.

dorka2

Volt valami formális értékelés is?

Formális értékelés nem volt, de az egy hét után a mentoredzők mindenkit személyesen értékeltek. Nekem azt mondták, hogy igazából ezen a szinten, ahol most dolgozom, már nem nagyon tudnak újat mondani, ideje lenni felsőbb korosztályokban szakmai kihívásokat keresni. Ez persze nagyon megtisztelő volt.

A magyar szövetségnél is dolgozik?

Kaptam felkérést, hogy segítsek a most indult U15-ös tehetséggondozó programban, amelyben önkéntesen veszek részt. De mint említettem, törekszem a maximalizmusra, így időmhöz és energiámhoz mérten igyekszem a szövetségi munkában is részt venni, de egyelőre a klubnál végzett feladataim élveznek elsőbbséget.

Végezetül elképzelhetőnek tartja, hogy valaha nő álljon például egy MOL ligás csapat kispadján?

Úgy látom, hogy egyelőre leginkább Észak-Amerikában ismerik el a női edzőket, ez persze érthető, ha megnézzük a női hoki ottani színvonalát. Örvendetes, hogy a kisebb korosztályoknál már Magyarországon is egyre több nő dolgozik, de azért ahhoz még kell egy áttörés, hogy idősebbeknél, pláne felnőtt csapatoknál helyet kapjon egy nő. Azt gondolom, hogy ha valaki nyitott, igyekszik tanulni és a tudását képes gyakorlatban alkalmazni, nem szabad, hogy a nő/férfi kérdés befolyásoló tényező legyen. Ez nehéz kérdés, az éremnek két oldala van: egyfelől a társadalom meghatároz női szerepeket, másfelől az ambiciózus nőknek is bizonyítani kell, hogy szakmailag felér egy férfi kollégához, bármilyen szakmáról legyen szó. Másrészről minden szépsége mellett ez egy nehéz szakma, sok utazással jár, nincs hétvége, szóval nem véletlen, hogy több férfi edzővel találkozunk. A ranglétrát viszont mindenkinek meg kell másznia, azt pedig csak kis lépésekben lehet, türelemmel.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum