A tisztességes helytállás az FTC célja

   

Majoross Gergely vezetőedző szerint nem szerencsés, hogy a csapat saját kárán tanult, de az erdélyi túrán elvesztegetett pontok fontos tanulságokkal szolgáltak.

A meccs kimenetele lehet nagyon sima és nagyon szoros is. Ha azt vesszük, hogy a Miskolc hét meccset követően mindössze négy pontot vesztett, 32 gólt lőtt és csak 13-at kapott, míg a Fradi ugyanennyi találkozón 16 pontot bukott, 21 gólt lőtt és 28-at kapott, akkor kijelenthető, hogy a mérkőzés egyértelmű esélyesei a vendégek. Ha viszont meccsenkénti bontásban vizsgáljuk a két csapat eddig mutatott teljesítményét, akkor feltűnő lehet, hogy a Fradi győzelmei többnyire igen kevésen múltak, hazai pályán pedig az eddigi mindhárom alkalommal csak egyetlen gól döntött, ráadásul kétszer a javára. A Miskolc ugyanakkor – bár eddigi négy idegenbeli mérkőzéséből hármat megnyert, és a negyediket is csak büntetőkkel bukta el, ami egészen szenzációs teljesítmény – e három győzelméből kettőt szintén büntetőkkel hozott, Debrecenben tudott nyerni 3-1-re.

FTCMIS 131126

Mindennek kulcsa pedig a roppant masszív védekezés, amelyet a 13 kapott gól kiválóan jellemez. Az elmúlt hétvégén a borsodiak is elvesztették veretlenségüket, Majoross Gergely vezetőedző szerint voltak is jelei annak, hogy a csapat kissé túlságosan is komfortosan érezte magát az első hét meccsen szerzett hét győzelemtől, igaz, a brassói siker másnapján kemény feladat jégre lépni a pihent HSC Csíkszereda otthonában. Az edző hozzátette, a miskolci játékosok most már nyitottabbak lesznek a kritikákra, saját bőrükön érezhették, mennyire kiegyenlített a liga. Így a Fradit sem lehet félvállról venni, bár nyilvánvalóan rengeteg gondja van Szakács Ferenc megbízott vezetőedzőnek.

A zöld-fehér csapat a bajnokságot nagyon erősen kezdte, komoly ellenállásra kényszerítette hazai pályán a Miskolcot és a Dunaújvárost is, otthon pedig győzött a Brassó és Debrecen ellen. Ezt követte az UTE elleni két vereség, ami kissé megfogta a csapatot. Ráadásul fontos láncszemek estek ki sérülés miatt. Kiss Gábor és Galló Illés mellé legutóbb a csapat és a liga egyik legértékesebb játékosa, Vaclav Novák sérült meg, ami már érezhető csökkenést okozott a támadópotenciálban, főleg hogy mindezzel egy időben David Croteau távozott, már a legutóbbi meccsen sem játszott. Az utóbbi időben különösen a harmadik játékrészben akadtak gondjai a csapatnak, hiszen az első öt találkozó mindegyikében legalább döntetlenre hozták a záró húsz percet, viszont az UTE elleni második meccsük alkalmával, illetve az Érsekújvár ellen egyaránt három gólt kaptak ebben a periódusban.

Szakács Ferenc (megbízott vezetőedző, Ferencváros): Nagyon nehéz helyzetben vagyunk, sérüléshullám söpört végig a csapaton. Novák sérült, Kiss még mindig nincs rendben, Géczi most jött vissza, Galló még nincs kész. Megfogyatkoztunk, de megyünk tovább, dolgozunk, de sajnos vannak problémák. Próbáltunk átbeszélni a fiúkkal a helyzetet, meglátjuk, hogy fog menni a meccsen. Úgy vettem észre, amíg bírja a csapat erővel, addig megy a játék, de látszik, amikor elfogyunk, visszanéztem minden meccsünket. Sok mérkőzésünk van és nehezek jönnek. A Miskolc különösen kemény lesz, a tisztességes helytállás a célunk pénteken.

Majoross Gergely (vezetőedző, Miskolc): A Fradiban több olyan játékos van, akinek támadóképessége az átlag fölött van. Okosan kell bánnunk a koronggal, hogy lehetőség szerint ne adjunk nekik könnyű lehetőségeket, mert ezekkel minden bizonnyal élnének is. A védekezésre tehát nagyon oda kell figyelnünk és a saját játékunkat kell erőltetnünk. Van egy-két játékelem, amelyben nem vagyunk pontosak, ezekre helyeztük most a hangsúlyt, ezeket gyakoroltuk. Nagyon bízom benne, hogy ennek eredményét már látni fogom pénteken és szombaton is.

FTC–Miskolc 1-4

   

A Ferencváros elérte az edző által felállított célt, tisztességesen helytállt egy jobb csapat ellenében. Pont ezért nem járt.

A Ferencvárost az edzőváltás után sérülések is sújtják. Egy hét alatt három kulcsemberrel kevesebb áll a zöld-fehérek rendelkezésére. Vaclav Novak és Kiss Gábor sérült, David Croteau pedig távozott. Így Horváth Andrásra került a C betű, a veterán hátvéd a szezonban először rács nélkül játszhatott, még augusztusban szenvedett súlyos arcsérülést felkészülési mérkőzésen. A Miskolc budapesti vendégjátékát megtekintette Rob Pallin, a Fehérvár AV19 vezetőedzője is.

Az első tíz percet bemelegítésre használták a csapatok, lassú, körülményes játék folyt a jégen. A Miskolc kapcsolt először hármasba, néhány ziccert alakított ki, Marton kapus hatalmasakat védett, kiválóan tartotta csapatát. Az első harmadban hátul bizonytalankodtak a Jegesmedvék, de az FTC nem tudta ezt kihasználni.

FTCMIS

Bálizs Bence a második harmadban mutatta meg igazán, mit tud, előbb Galló Illés lövésénél mozdult jó helyre, majd kettős hátrányban védett kettő nagyon nagyot. Ahogy kiegészült csapata, Tóth Adrián egy gyors kontra végén megszerezte a mérkőzés első gólját, a 30. percben. Innentől kezdve hárompercenként betalált a Miskolc. Előbb Fliszár, majd Dudas lőtte át Martonon a korongot, utóbbi szituációnál Tóth Adrián is kellett a gólhoz. 0-3 után is ment előre a Fradi, és a törekvésüket siker koronázta, Rafaj Attila nagyon szépen lőtte be az általa kiharcolt büntetőt. A 88-as sorra betalál egykori csapatainak, legutóbb a Megyeri úton is eredményes volt.

A Fradi közel került a második gól megszerzéséhez, de ez nem jött össze, így nem tudott jobb mérkőzés kialakulni, mert a Miskolcot nem kényszerítette nagyobb erőbedobásra a hazai együttes. A vendégek ezen az estén kímélő üzemmódban hokiztak, és így is elvitték a három pontot Pesterzsébetről. Az utolsó percben még Becze Tihamér is hozzátette a magáét, így alakult ki a 4-1-es végeredmény. A találkozó kimenetelét jelentősen befolyásolta, hogy az FTC nem tudott vezetést szerezni, abban az esetben talán élvezhetőbb hokit láttunk volna.

A Miskolc erős, jó csapat, a Ferencváros helyzete pedig jelenleg nagyon sérülékeny, a közeljövőben csak akkor tud meccset nyerni, ha kifog egy olyan periódust, amikor minden összeáll a javára.

Szakács Ferenc (vezetőedző, Ferencváros): Úgy gondolom, nem volt ekkora különbség a két csapat között, de nem tudtuk belőni a helyzeteinket. Nem használtunk ki két kettős emberelőnyt, ezért pedig bűnhődtünk. Volt egy rövidzárlat a második harmadban, vétettünk hibákat. A Miskolc egy akciógólt sem lőtt, találtak három gólt, mi pedig futottunk az eredmény után.

Majoross Gergely (vezetőedző, Miskolc): Jobbak voltunk ma, de mindig mondom, hogy nem az a cél, hogy jobbak legyünk. Az a cél, hogy azt nyújtsuk, amit saját magunktól elvárunk. Ez ma nem valósult meg 100%-ban, de október elején persze ezt nem is várom el. Elfogadható teljesítményt nyújtottunk, de jót vagy kiválót semmiképp.

Erste Liga, Pesterzsébet Jégcsarnok , 250 néző. Játékvezetők: Druga, Juhász, Székely, Vas.
Marton: 85,7% (Budai K.)
K
Bálizs: 96,7% (Duschek)
Horváth, Cerny, Dubek, Mikusovic, Papp
1
Boyle, Dudas, Metcalfe, Cohen, Dansereau
Kramar, Hegyi, Németh, Borbás, Rafaj
2
Gőz, Sagert, Hajós, Becze, Tóth
Lencsés, Géczi, Pál, Galló, Sijka
3
Vojtkó, Dósa, Popovics, Nagy, Láda B.
Lévai, Farkas, Revák, Mach
4
Ritó, Láda P., Roczanov, Szilágyi, Fliszár
Szakács Ferenc, Orbán György
E
Majoross Gergely, Mart Eerme
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 29:01 MIS Tóth Hajós Sagert
0-2 32:12 MIS Fliszár Szilágyi Ritó
0-3 35:12 MIS Tóth Dudas Láda B.
1-3 37:59 FTC PS Rafaj
1-4 59:07 MIS PP Becze Dansereau Cohen
30 Kapura lövések száma 28
12 Kiállításpercek 18

Az FTC–Miskolc képei

   

A FTC–Miskolc góljai

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
január 14., vasárnap
ROM 10:30 PROSST 20-2VÉGE
VBN18 13:30 HUNNOR 2-3 BVÉGE
U18 13:40 AVSOKR 6-4VÉGE
U20 14:10 AVSKMH 7-0VÉGE
U20 14:40 MACVAS 3-2VÉGE
U20 15:00 UTEDHK 2-1VÉGE
U20 16:00 ETOZNO 2-6VÉGE
EBEL 17:45 AVSKAC 0-3VÉGE
    • M4 SPORT
EL 18:00 MISDAB 4-3 HVÉGE
EL 18:30 UTETIT 5-4VÉGE
január 15., hétfő
ROM 17:30 BRASTE 4-1VÉGE
EL 20:30 MACVC2 7-0VÉGE
    • M4 SPORT
január 16., kedd
ROM 17:00 GALSCC 1-7VÉGE
U20 17:00 MISPEF 3-2VÉGE
ROM 17:30 STEBRA 
január 17., szerda
U18 17:15 ETOUTE 4-3VÉGE
MK 18:30 MISFTC 5-1VÉGE
U18 18:40 VASKMH ÉLŐ
MK 20:15 MACUTE 0-2ÉLŐ
    • M4 SPORT
január 18., csütörtök
U18 15:30 PEFGEP 
U20 17:40 VASSLL 
U20 18:45 UTEDHK 
január 19., péntek
KHL 17:30 AKBSBA 
    • SPORT 2
január 20., szombat
EWHL   SAVKMH 
U18   KACAVS 
U18   ZNOMAC 
U18 11:30 GEPZEG 
U18 13:40 KMHMIS 
KHL 15:00 SZKAMR 
    • SPORT 2
DEBL 17:45 MARGEP 
U18 18:15 UTEOKW 
U18 19:10 VASETO 
EBEL 19:15 RBSAVS 
január 21., vasárnap
U18   KACMAC 
U18   RBSAVS 
U18 14:20 MISOKW 
U18 16:00 ETOVSV 
EBEL 17:30 DECAVS 
január 22., hétfő
EL 17:30 BRAVC2 
EL 20:00 TITFTC 
    • M4 SPORT
január 23., kedd
VIS 18:00 NITMIS 
    • SPORT 2
január 24., szerda
U18   AVSMAC 
U18   EHLKMH 
EL 18:00 FTCTIT 
EL 18:00 SCCVC2 
Partnerünk