Melyik arcát mutatja az UTE?

   

A MOL Liga pénteki játéknapján a Dab.Docler Megyeri úti vendégjátékának ez a legnagyobb kérdése. Ha a rosszabbikat, nagy verést kaphat.

A lilák kiválóan kezdték a szezont, hiszen 8 meccs után a negyedik helyen állnak. Ha kicsit alaposabban is szemügyre vesszük a tabellát, akkor a vitathatatlan erények mellett előtűnnek a hiányosságok is. A csapat továbbra is nagyon fiatal, tulajdonképpen Szilassy Zoltán vezetőedző és a klubmenedzsment a liga legfiatalabb játékosállománya köré tudatosan építette ki az egyik legrutinosabb légiós kontingenst. Ők egyelőre hozzák is magukat, sőt talán várakozáson is felüli, amit nyújtanak, hiszen a kanadai táblázat első három helyén három újpesti játékos található. A csapat ugyanakkor roppant hullámzó teljesítményt nyújt, a fiatal magyar játékosoknak még időbe telik, hogy fel tudják venni a ritmust. Mindez azt eredményezi, hogy a pontokban és helyezésekben mérhető javulás mellett továbbra is az UTE kapja a legtöbb gólt a ligában, 8 meccs után nem kevesebb, mint 38 alkalommal kapituláltak ellenfeleik előtt. Egyértelmű tehát, hogy hosszú távon a siker záloga a védelem stabilizálása lehet, mert a legjobb légiósok sem képesek egy teljes szezont azonos hatékonysággal végigmenni. Ahogy a Debrecen ellen kedden látszott is némi fásultság Elomóékon.

A két csapat legutóbbi találkozóján a DAB úgy nyert 5-2-re, hogy a meccs nagyobb részét kontroll alatt tartották, a lilák 4-0-ról még megpróbálták a lehetetlent, 4-2 után azonban az ellenfele ütötte a gólt, így a meccs elúszott. Legutóbb a Debrecen ellen léptek pályára, akik első szezonjuk első hónapja után máris egyfajta mumusai a liláknak, hiszen kétszer is viszonylag nagy arányú győzelmet arattak, Debrecenben 5-1-re, a Megyeri úton 7-2-re nyertek egy újpesti szempontból roppant balszerencsésen sikerült második játékrész után.

A DAB fél szemmel már a Kontinentális Kupára készül, a péntekkel kezdődő etapban 10 nap alatt 6 meccset játszanak Gröschl Tamásék, ami mindenképpen speciális felkészítést igényel. A csapat vezetőedzőjével, Donald MacLeannel a klubhonlap készített terjedelmesebb interjút, melyből kiderül, hogy a kanadai szakember jobbára elégedett azzal, ahol csapata jelenleg tart, továbbra is a koncentráció folyamatos fenntartásán kell a legtöbbet dolgoznia csapatával. Más kérdés, hogy erre edzésen aligha van módja a gárdának. A csapatból egyedül a tavalyi év felfedezettje, az 1995-ös születésű Hruby Gellért hiányzik majd pénteken. A kétméteres és százkilós bekk a MAC elleni juniormeccsen szenvedett agyrázkódást.

Szilassy Zoltán (vezetőedző, UTE): A keddi vereség után mentünk tovább azon az úton, amit elterveztünk. Kemény edzésekkel készülünk a Dunaújváros ellen is. Fizikálisan rendben van a csapat, taktikailag pedig van mit javítanunk. Saját hibáinkból – többek között a DAB elleni meccsből – kell tanulnunk, elsősorban a defenzív játékunkat kell helyre rakni. Fontos, hogy a támadók és a védők megtalálják a jó távolságot egymás között, ez például az előző meccsünkön hiányzott. Bár sok fiatal van a csapatban, rutinos is akad, nem is egy, úgyhogy meg kell próbálnunk minél érettebben játszani, nem engedhetünk meg sok fegyelmezetlenséget. A hibák számát a lehető legkevesebbre kell csökkenteni, mert a Dunaújváros jó csapat, és ezeket kihasználja.

Donald MacLean (vezetőedző, Dab.Docler): Azt hiszem, nem árulok el nagy titkot azzal, hogy az UTE egy sorra épít. Ha a légiósoknak jól megy a játék, győz a csapat, ha őket sikerül kivenni a meccsből, akkor egy kicsit döcög a szekér. 24-ből 19 gólt négy játékos szerzett nyolc mérkőzésen, ez eléggé árulkodó adat. Ettől függetlenül keményen dolgoznak a lila-fehérek, jó edzőjük van, aki láthatóan megköveteli tőlük az áldozatos munkát, nem lesz egyszerű dolgunk a saját csarnokukban. Mióta mi találkoztunk, két mérkőzést játszottak, ezeket lelkiismeretesen kielemeztük. Néhány sérültünk van, de alapvetően a legjobb összeállításunkban lépünk majd pályára péntek este, és természetesen a három pontért utazunk.

UTE–Dab.Docler 3-6

   

Az újpestiek a mérkőzés feléig tartották a lépést, ám aztán három perc alatt eldőlt a meccs.

Már korán vezetést szerzett a Dunaújváros, a 2. percben Galanisz Nikandrosz betalált Pleszkán kapujába. A következő pár percben közel álltak a második gólhoz a vendégek, aztán viszont egyre inkább csökkent a nyomás az UTE-n. A harmad közepén újra a piros-fehérek akarata érvényesült, az egyik kiugró Dab.Docler-játékost csak szabálytalanul tudta megállítani Hegyi Ádám Zoltán. Az emberhátrányt kivédekezték a lila-fehérek, viszont kezdett egyre parázsabb hangulatúvá válni az összecsapás, két perccel később Elomo kiállításánál hevesen reklamáltak a hazaiak. A harmad végén többször is tömegjelenet alakult ki a jégen, a 19. percben összesen négy-négy kétperces büntetést osztottak ki a csapatoknak durva játékért, míg Gröschl gáncsolásért ült ki.

A második harmadot fél percnyi áthúzódó emberelőnnyel kezdte az UTE, de nem éltek a lehetőséggel. A 24. percben a hazaiaktól Feil testre ütésért 2+2, míg a vendégektől Gröschl durva játékért 2 perces büntetést. Az újabb emberelőnyt nem használták ki a dunaújvárosiak, a 27. percben viszont Pavuk Attila kiállításánál a lila-fehérek megdolgoztatták Peter Sevelát. Az emberhátrányt kivédekezte a Dab.Docler, viszont nem sokkal később Garbacz passzából a napokon belül 18. születésnapját ünneplő Egyed Márk egyenlített. Az újpestiek nem sokáig örülhettek, a gól után 31 másodperccel büntetőhöz jutottak a vendégek, Galaniszt akasztotta Hegyi Ádám Zoltán, a sértett pedig bevarrta a korongot a kapuvas mellé, Pleszkánnak esélye sem volt. A 34. percben a hazaiak ketten vezethették Sevelára a korongot, a dunaújvárosi kapus viszont védett. A ziccer megbosszulta magát, a másik oldalon Gröschl belőtte a vendégek harmadik gólját. Egy perccel később Azari is bevette Pleszkán kapuját, Szilassy Zoltán azonnal időt kért. Mindhiába, a 37. percben Azari éles szögből rálőtte Pleszkánra a korongot, így négygólosra nőtt a vendégek előnye, a hazaiak kapujába pedig Ágoston Olivér állt be. A gól után egy percen belül kettős emberhátrányba került az UTE, előbb Garbacz, majd Elomo ült ki a büntetőpadra. Ágoston védte az összes dunaújvárosi próbálkozást, a visszatérő Elomo pedig tízperces fegyelmi büntetést kapott. A játékrész újpesti góllal zárult, az utolsó előtti másodpercben Durák megszerezte a hazaiak második gólját.

A záró húsz percben már óvatosabb játék zajlott, a harmad elején egyik csapat sem alakított ki komolyabb akciót. Az 50. percben Azari találta el magas bottal való játék közben Durák arcát, az emberhátrányt kivédekezték a vendégek, ám a kiegészülés után 3 másodperccel Szappanos ült ki testre ütésért. Az emberhátrány során büntetőhöz jutott az UTE, Elomót akasztotta Hüffner, a finn játékos rávezetését viszont védte Sevela. Az öt a négy elleni szituációt viszont kihasználták a lila-fehérek, Tapio bombagóljával szépítettek. Az 59. perc elején Ágoston lekorcsolyázott, öt másodperccel a vége előtt pedig Peterdi egy üres kapus góllal beállította a 6-3-as végeredményt.

Szilassy Zoltán (vezetőedző, UTE): Nem játszottunk rosszul, de 1-1 után volt egy kritikus rövid zárlatunk. Olyan hibákat vétettünk, amelyeket egy ilyen kaliberű ellenfél, de igazából a liga bármelyik csapata azonnal megbüntet. Ilyen nagy hibákat nem követhetünk el. Utána meg négyről nagyon nehéz visszajönni. A büntetőnk is kimaradt. De a középső részt leszámítva meg vagyok elégedve a csapattal. Azt a kis részt ki kell javítani, elemeznünk kell és jobban koncentrálni.

Donald McLean (vezetőedző, Dab. Docler): Keményen játszottunk. Az UTE-nak van egy nagyon jó sora, de sikerült őket levenni a pályáról. Nem tudtak pontokat csinálni ellenünk. A második játékrészben volt egy jó periódusunk, el tudtunk lépni, és ez végül győzelmet ért. Összességében elégedett vagyok, a kiállításokat is átvészeltük, megoldottuk, most már pár mérkőzés óta nagyon jól megy a csapat, jó 60 perceket tudunk produkálni.

Erste Liga, Megyeri út, 241 néző. Játékvezetők: Haszonits, Wolf, Abonyi, Berger.
Pleszkán: 84,4% (Ágoston: 100%)
K
Sevela: 94,2% (Kalnins)
Zalavári, Durák, Mihálik, Tapio, Elomo
1
Martine, Hüffner, Hrdel, Azari, Kiss
Demiters, Garbacz, Virág Cs., Coleman, Turbucz
2
Martinka, Pozsgai, Somogyi, Gröschl, Szappanos
Hegyi, Sommer, Feil, Virág T., Gágyor
3
Nagy, Mestyán, Pavuk, Peterdi, Galanisz
Bereczki, Ványi, Reiter, Egyed, Dömötör
4
Szepessy M., Léránt, Kovács, Papp, Magosi
Szilassy Zoltán, Baróti Zsolt
E
Donald MacLean, David Leger
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 01:19 DAB Galanisz Martine Martinka
1-1 28:27 UTE Egyed Garbacz
1-2 28:58 DAB PS Galanisz
1-3 33:14 DAB Gröschl Somogyi Szappanos
1-4 34:21 DAB Azari Kiss Hrdel
1-5 36:08 DAB Azari Nagy Kovács
2-5 39:59 UTE Durák Virág T. Hegyi
3-5 53:38 UTE PP Tapio Mihálik Elomo
3-6 59:55 DAB EN Peterdi Pavuk
52 Kapura lövések száma 48
30 Kiállításpercek 20

Az UTE–DAB galériája

   

Az UTE–DAB góljai

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum