Pál Zalán

   

Pál Zalán, a Dab.Docler 18 éves hátvédje szezon közben tért haza négyéves székesfehérvári vendégjátékából. Idén szeretne ott lenni az U20-as válogatottban és a dunaújvárosi felnőtt csapatban is várja a lehetőséget.

Az utóbbi éveket Fehérváron töltötte, miért igazolt vissza Dunaújvárosba? Ebben a szezonban lát esélyt rá, hogy bekerül a felnőtt csapatba?

Mikor négy éve eljöttem Dunaújvárosból, akkor is a fejlődés volt a legfontosabb számomra, és most jött el az ideje, hogy visszatérjek. Szerintem már elég érett vagyok hozzá, hogy újra Dunaújvárosban küzdjek azért, hogy bekerüljek a felnőttek közé. Az esélyeket nem szeretném latolgatni, hogy mikorra sikerülhet ez, minden tőlem telhetőt megteszek, és folyamatosan fejlődök. Ha majd megkapom a lehetőséget, akkor minden erőmmel azon leszek, hogy tudjak élni vele. Mielőtt ide szerződtem, letisztáztuk, hogy a juniorcsapatba érkezem, és majd idővel kapok lehetőséget a felnőtteknél is, ha úgy megy. A türelemmel eddig sem volt gondom soha, ezentúl is mindent a kemény munkának rendelek alá. A felnőtt elég nagy váltás a juniorhoz képest, még mindenben fejlődnöm kell, például robbanékonyabbnak, dinamikusabbnak kell lennem, és fejben is gyorsulnom kell. Hosszú lépcső ez, de remélem, az akaratom előre visz majd.

Az U20-as válogatottal vannak tervei?

Ebben a szezonban mindenképpen szeretnék bekerülni a válogatottba, bár tudom, hogy erős a mezőny és én még nem az utolsó éves korosztályból vagyok. Elég régóta nem voltam válogatott, és mindenképpen szeretném az utolsó éveimben bebizonyítani, hogy igenis helyem van a csapatban. Az hogy ráadásul most éppen Dunaújvárosban rendezzük a világbajnokságot, még egy nagy pluszt jelent nekem, amiért mindenképpen szeretnék most bekerülni.

Pal Zalan AVS U18 2013_14

Fotó: Soós Attila

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
augusztus 3., csütörtök
U20 19:30 HUN20USA18 
augusztus 10., csütörtök
PRE   ZILSCC 
PRE 18:00 MISMIC 
PRE 18:00 NZÁFTC 
augusztus 11., péntek
PRE   POPSCC 
PRE 17:00 TOPFTC 
augusztus 12., szombat
PRE 19:00 MACVIC 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk