A két zöld-fehér csapat első találkozása

   

Az Érsekújvárnak az élmezőnyben, az FTC-nek a középmezőnyben való megragadás a tét. A Zámky újra a legerősebb csapatát küldi jégre, a Fradinál újabb sérültek vannak.

Tavaly gólgazdag mérkőzéseket vívott egymással a két csapat a Felvidéken, amelyeken vagy nagy arányú vagy minimális különbségű győzelmet szerzett a hazai csapat, de kilenc gólnál levesebb egyetlen alkalommal sem esett. A Fradi egyetlen pontot szerzett a 12-ből. Idén nem is lehet más a cél, mint ezen változtatni. Annál is inkább, mert az első öt forduló után kettészakadó MOL Liga mezőnye azóta már inkább háromfelé tart. A 18 pontos DAB-ot és a 17 ponttal álló Miskolcot a 14 pontos Érsekújvár és a 10 pontos UTE követi, mögöttük áll a Brassó 6, a Fradi 5, Debrecen és a HSC 4-4 ponttal. A Fradi tehát az UTE elleni vereségeket javíthatja ki egy bravúrgyőzelemmel, míg az Érsekújvár feltehetően tapadni akar az éllovasokra.

Nagy kérdés, hogy az UTE elleni zakó mekkora és milyen nyomokat hagyott a csapaton, hiszen minden jelentős vereség (és bár arányaiban nem, de fontosságában kétségkívül jelentős volt az UTE ellen egy héten belül elszenvedett második zakó) kétféle irányba lökheti a csapatot: vagy megsokszorozza az erejüket, vagy még tovább mennek a lejtőn. Az Érsekújvár idén a szlovák harmadosztályban is versenyez, ráadásul láthatóan nem élvez prioritást a MOL Liga, legalábbis a szezon első felében semmiképp. Így fordulhatott elő, hogy a vasárnap gyengébb kerettel Dunaújvárosba utazó csapat egy vállalható, de viszonylag sima vereséget szenvedett. Ezúttal hazai pályán játszanak, így a legerősebb felállásban várják a Ferencvárost, fel kell kötni tehát a nadrágot Novákéknak, ha pontokat akarnak elhozni Újvárról. A feladat mindazonáltal nem tűnik lehetetlennek, hiszen idén nem csak a Miskolc nyert ellenük idegenben, de a Debrecen is csak hosszabbításban maradt alul, valami tehát nem kerek a csapatnál egyelőre.

Robert Spisak (vezetőedző, Érsekújvár): Nehéz napokon vagyunk túl, hiszen az elmúlt öt napban a negyedik mérkőzését játssza a csapat. Ez arra kényszerített minket, hogy okosan kellett gazdálkodni az erőnkkel. Ezzel együtt minden meccsen a győzelem megszerzése a cél, nem volt ez másként Dunaújvárosban és nem lesz ez másként hazai pályán sem a Fradi ellen. Kedden a legerősebb összeállításban lépünk pályára, két sérültünkre, Andrej Suchardára, illetve a Dunaújvárosban megsérült Albin Podstavekre nem számíthatok, de különben mindenki bevetésre kész. Taktikánk változatlan, igyekszünk ötletes, látványos támadóhokit játszani és megfelelő színvonalon kiszolgálni közönségünket.

Szakács Ferenc (vezetőedző, Ferencváros): Az UTE ellen két harmadig jól játszottunk, a harmadik játékrészben kiengedtünk és olyan elemi hibákat vétettünk, amelyeket azonnal kihasznált az ellenfél. Főleg a védekezésben kell javulnunk, ami nem egyszerű, hiszen feszített a bajnokság tempója, nem nagyon van időnk edzeni és a taktikát gyakorolni. Ha mindez még nem lenne elég, eddig sem kis számú sérültünkhöz vasárnap csatlakozott Novak, illetve Papp Csaba, játékuk bizonytalan. A gondok ellenére igyekszünk pontot vagy pontokat szerezni a bajnok otthonában, ehhez elsősorban a fejekben kell rendet tenni és a saját magunkba vetett hitet megerősíteni. A munka feketébb felét is meg kell fognunk.

Érsekújvár–FTC 7-3

   

A zöld-fehér csapatok mérkőzését az érsekújvári együttes nyerte. A ferencvárosiak két harmadon át tartották a lépést a hazaiakkal.

A mérkőzést agilisebben kezdte a HC Nové Zámky, a találkozó első pár percében Budainak volt több dolga. A 3. percben Pál Zoltán kiállítása nyomán emberelőnybe kerültek a hazaiak, ám a nyomást nem váltották gólra. A 6. percben a magyar kapus nagyot védett, szerencséjére a kipattanóra nem érkezett szlovák játékos. Nem sokkal később váratlanul, gyakorlatilag komolyabb helyzet nélkül megszerezte a vezetést a Ferencváros Dubek révén. A bekapott gól után továbbra is az érsekújváriak domináltak, de Budai rendre védett. A harmad közepe táján egyre több támadást vezetett az FTC, viszont Chrenko góljával a 14. percben egyenlített a HC Nové Zámky. A 17. percben Marek Uram akasztott egy gólhelyzetben lévő ferencvárosit, ezért kétperces büntetést kapott. Az emberelőnyt rosszul kezdte az FTC, Budainak akadt védenivalója, sőt másfél perccel később Kramar büntetése miatt négy a négy ellen játszottak egy ideig a csapatok. Sőt a hazaiak kettős emberelőnybe kerültek, miután Mikusovic egyik ütközését durva játéknak minősítették. Az öt a három elleni játék nem hozott gólt, így egypernyi emberelőny áthúzódott a második harmadra.

A középső játékrész elején is remekül védekezett az FTC, sőt a kiegészülés után nyomott a magyar csapat. A harmad közepén potyogtak a gólok, a 27. és a 36. perc között öt gól született. Előbb Frolík szerezte meg a vezetést emberelőnyben az Érsekújvárnak, miután kihasználta Németh Péter büntetését. A játékrész közepén Dubec kétgólosra növelte a hazai előnyt, ám 23 másodperc múlva Revák Zoltán kiugrott és szépített Dusan Sijka passzából. A 34. percben egyenlített az FTC Cerny révén, ekkor Blazícek helyét Krajcovic vette át az érsekújváriak kapujában. Két percig állt döntetlenre a meccs, Hurtaj újra vezetéshez juttatta a hazaiakat. A harmad végén Kowalczyk gáncsolásért kétperces büntetést kapott, de a ferencvárosiak nem használták ki az emberelőnyt.

A 46. percben újra két góllal vezetett a HC Nové Zámky, Peter Polcík megszerezte a hazaiak ötödik gólját. A harmad közepén vendégrészről Mikusovic, majd egy percen belül a hazaiaktól Siska ült ki két percre a büntetőpadra. A négy a négy elleni játék az érsekújváriaknak kedvezett, a Caladi, Stefanka, Chrenko hármas volt eredményes, akárcsak az első góljuknál. Az 56. percben 25 másodperc eltéréssel kiment egy ferencvárosi és egy érsekújvári játékos, az újabb négy a négy elleni játék alatt pedig megint betaláltak a hazaiak Polcík révén, így 7-3-ra nyert a HC Nové Zámky.

Robert Spisák (HC Nové Zámky): “A Fradi nagyon jól védekezett a meccs elején, nagyon nehezen tudtunk fölényt kialakítani magunknak. Azért cseréltem le a kapusunkat, hogy új impulzust adjak a játékunknak. Ez a harmadik harmadra sikerült is. Javultunk támadásban és védekezésben is és javult a helyzetkihasználásunk.”

Szakács Ferenc (Ferencváros): “Lehetett volna ennek a meccsnek más forgatókönyve is, de négy kulcsjátékosom hiányzott ma. Ennek ellenére az első két harmadban egyenrangú ellenfelei voltunk a bajnoknak. A harmadik harmadban viszont elfogytunk.”

 

 

MOL Liga, Érsekújvár, 368 néző. Játékvezetők: Varjú, Dalibor, Soós, Berger.
Blazícek: 85,0% (Krajcovic: 100%)
K
Budai: 81,1% (Marton)
Hrudík, Kowalczyk, Dubec Marek, Uram, Polcík
1
Horváth, Cerny, Dubek, Mikusovic, Papp
Huba, Kames, Hurtaj, Frolík, Faith
2
Kramar, Hegyi, Németh, Borbás, Rafaj
Král, Siska, Stefanka M., Caladi, Chrenko
3
Lencsés, Géczi, Pál, Revák, Sijka
Baron, Duris A., Dubec Martin, Púchovsky, Stefanka O.
4
Lévai, Mach, Farkas
Robert Spisak, Miroslav Stefanka
E
Szakács Ferenc, Orbán György
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 05:33 FTC Dubek Sijka
1-1 13:03 NZÁ Chrenko Stefanka M. Caladi
2-1 26:25 NZÁ PP Frolík Faith Huba
3-1 29:37 NZÁ Dubec Marek Uram Hrudík
3-2 30:00 FTC Revák Sijka
3-3 33:40 FTC Cerny Mikusovic
4-3 35:41 NZÁ Hurtaj Frolík Huba
5-3 45:34 NZÁ Polcík Frolík Uram
6-3 50:41 NZÁ Caladi Stefanka M. Chrenko
7-3 56:27 NZÁ Polcík Uram
37 Kapura lövések száma 38
10 Kiállításpercek 12

Az Érsekújvár–FTC képei

   

Az Érsekújvár–FTC góljai

   

Cimkék: , , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
május 18., csütörtök
VB 16:15 RUSCZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:15 USAFIN 0-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:15 CANGER 2-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:15 SUISWE 1-3VÉGE
    • SPORT 1 (23:30)
május 20., szombat
INL 09:00 MSKPHC 5-3VÉGE
INL 10:00 PHCMAC 3-7VÉGE
INL 11:00 MACMSK 2-5VÉGE
INL 12:15 ETOSZE 12-1VÉGE
INL 13:05 SZEROK 0-17VÉGE
INL 13:40 ROKETO 1-3VÉGE
VB 15:15 CANRUS 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:15 SWEFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
május 21., vasárnap
VB 16:15 RUSFIN 5-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:45 CANSWE 1-2 BVÉGE
    • C8 (SPORT 2 22:00)
május 23., kedd
NHL 02:00 NSHANA 
    • SPÍLER TV
május 24., szerda
NHL 02:05 OTTPIT 
    • SPÍLER TV
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk