Kezdődik a 2014/15-ös NHL-szezon

   

A többség a Kings duplázására számít. De mit várhatunk az új évadtól?

Korábbi sorozatunkban minden egyes csapatról készítettünk rövid elemzést a holtszezonban, itt az ideje az átfogó előrejelzésünknek.

Szerda éjjel négy mérkőzéssel indul a nagyüzem. Először az Air Canada Centre-ben dobják be a pakkot, ahol a Leafs fogadja a Canadienst, de jégre lép a bajnok Los Angeles is, amely a San Josét fogadja. Utóbbi mérkőzést a Sport1 élőben közvetíti. Ha már a bajnokot említettük, akkor kezdjük vele a beharangozót. A Kings az elmúlt három szezonban kétszer nyerte meg az NHL-t, tehát a szezon legnagyobb esélyeseként indul. Szakértők, kommentártorok, elemzők és újságírók szerint közel húsz év elteltével most mutatkozik a legnagyobb esély arra, hogy a Detroit ’97-es és ’98-as győzelme után ismét duplázni tudjon valaki az NHL-ben.

NHL faceoff 2014

Kihívókban persze nem lesz hiány. Nyugaton továbbra is elitgárdának számít a Chicago és az Anaheim, tőlük a divíziógyőzelem sem lenne meglepetés. De mindenképpen beleszólhat az első helyek sorsába a St. Louis, San José, Dallas hármas is. Apropó Stars. A tavalyi év legjobb támadópárosa, a Benn, Seguin kettős most megkapta Jason Spezzát maga mellé, ezért sokak szerint az elkövetkező szezon egyik nagy-nagy meglepetéscsapata lehet a texasi gárda. Öt esélyesünk ezzel máris megvan a playoffra, a hatodik a bajnok Los Angeles. A fennmaradó két helyre hármas versenyt várunk az Edmonton, a Colorado és a Minnesota között. Ha a Wild hozza a szokásosat, akkor 78-80 meccsen kiharcolja a rájátszást. Az utolsó helyre az Edmonton odaérhet, amennyiben az évek óta együtt játszó fiatalok végre beérnek. A végére hagytuk a tavaly hatalmasat robbantó Coloradót, amely az előszezonban két-három évvel ezelőtti önmagát idézte. Az Avs hét meccsen csak egyszer győzött és egyelőre nagyon messze van a tavalyi formájától. Ha az előszezon alatti teljesítményét átmenti az éles szezonra, akkor hatalmas bajban lesz, amiből nem lesz könnyű kimásznia.

Keleten a legutóbbi szezon eredményeiből kiindulva értelemszerűen a konferencia győztese, a Rangers lehetne az első számú kihívó. De ez idén nem igaz. A Broadway csapatának kerete alaposan megváltozott. Mi így a legesélyesebb kihívó címkét jelképesen átadjuk a Tampának, amely tavaly gyakorlatilag Stamkos nélkül is kiharcolta a rájátszásbeli részvételt. A floridai csapat mellett természetesen biztosak lehetünk a Boston, a Pittsburgh, a már említett Rangers és a tavalyi konferenciadöntős Montreal playoff-szereplésében. Az új edzővel, Barry Trotzcal nekiinduló Washington érzésünk szerint nem hagyja ki a ziccert és szintén ott lesz a legjobb nyolcban, akárcsak a New York Islanders és a New Jersey. Előbbire ugyanaz igaz, mint a Tampa Bayre, remek fiatalokkal van tele a csapat, akik mellé kiváló játékosokat igazoltak, ráadásul a klub méltóképpen akar búcsúzni a Nassautól. A nyolcba várt Devils tavaly csúnyán beragadt a rajtnál és ez éppen elég volt ahhoz, hogy zsinórban másodszor maradjon le a playoffról, idén ez nem fog megtörténni, Jágr a hátán fogja becipelni őket a rájátszásba. Nem várjuk a keleti továbbjutók közé a Detroitot, amelynek véget ér majd a nagy sorozata és 1990 óta először nem lesz a legjobb nyolc között.

Több új játékos és edző kezdi új állomáshelyen a 2014/15-ös szezont, lássuk mit várhatunk tőlük. Új mester áll a Carolina (Bill Peters), a Florida (Gerard Gallant), a Nashville (Peter Laviolette), a Pittsburgh (Mike Johnston), a Vancouver (Willie Desjardins), a Washington (Barry Trotz) és a Winnipeg (Paul Maurice) kispadja mögött. A statisztikák nem jósolnak nagy eredményeket az elsőéves edzőknek. A 2005/06-os szezon óta 23 alkalommal kezdett új edző egy-egy csapatnál, közülük 15 meg sem érte a rájátszást és mindössze kettő jutott túl az első körön. Az egyik ilyen éppen Alain Vigneault volt, aki döntőig vezette idén tavasszal a Rangerst. A hét új edzőnek tehát igen nehéz dolga lesz és az esélyeiket erősen rontja, hogy Carolinában, Pittsburghben és Vancouverben olyan ember áll majd a játékosok mögött, akinek semmilyen NHL-es tapasztalata sincsen. Szót kell ejteni azokról az edzőkről is, akik már évek óta tevékenykednek, ám eredmény nélkül. Nem lepődne meg senki, hogy ha Keleten Randy Carlyle a Toronto, Nyugaton pedig Dave Tippett, az Arizona edzője lenne az első, akit szezon közben felállítanak a kispadról. Carlyle három nekifutásból csak egyszer érte el a rájátszást, a sztrájk miatt rövidített szezonban, ám akkor máig emlékezetes módon estek ki a Bostonnal szemben. Tippett ezzel szemben az elmúlt két évben kettőből semmit hozott nyugaton, és ha ez így marad, akkor bizonyosan elköszönnek tőle.

Hat játékost választottunk, akinek bemutatkozását nagyon várjuk új csapatában. Név szerint Paul Stastnyét, Jason Spezzáét, Jaroslav Halákét, Ryan Keslerét és Aaron Ekbladét. Stastnynak, aki Denverből St. Louisba tette át a székhelyét és első-második soros centerként óriási felelőssége lesz a csapatban. Ahogyan már írtuk, Jason Spezza a liga egyik legjobb támadóduója mellé került, ami miatt a Stars szurkolói mernek nagyot álmodni. Halák első számú hálóőr lehet az Islandersnél és képességei alapján simán bevezetheti a New York-iakat a playoffba. A már eddig is bombaerős Anaheim Ryan Keslerrel még erősebb lett, kérdés, hogy a szakmailag megkérdőjelezhető Bruce Boudreau mennyire tudja beépíteni a csapatba és kihasználni a képességeit. Ekblad az idei év legelső választottja volt a drafton és mint ilyen, alaphelyzetben kiemelt figyelmet kap.

Az új bemutatkozók mellett sajnos lesznek nagy hiányzók, akik sérülés miatt nem lehetnek ott a nyitányon. A legrosszabb helyzetben a Carolina van, amely Jordan Staal után Jeff Skinnert is elvesztette. A Rangers és a Red Wings az első soros centere nélkül lép majd jégre, előbbiből Derek Stepan, utóbbiból Pavel Dacjuk hiányzik majd. Erősen kérdéses Jevgenyij Malkin játéka Pittsburghben és biztosan nem láthatjuk Kimmo Timmonent és Rich Peverleyt, akik súlyos egészségügyi problémák miatt nem lehetnek ott a Flyersben, illetve a Starsban.

Négy új vezért, azaz négy új csapatkapitányt neveztek ki a szezon előtt. A “C” felvarró került Brian Gionta (Sabres), Willie Mitchell (Panthers), Ryan McDonagh (Rangers) és Erik Karlsson (Senators) mezére. Három csapat, a San José, a Columbus és a Montreal maradt kapitány nélkül. Előbbi kettőnél még várat magára a kinevezés, míg utóbbinál nem is lesz cséká, négy “A” betűs játékossal vágnak neki a szezonnak.

Végül egy merészebb tippelésre is vállalkozunk és megpróbáljuk megjósolni az egyéni díjazottakat. Az Art Ross-trófeát, azaz a pontkirályi címet a “Főpingvin” Sid Crosby gyűjti be. A gólkirályi címet és vele a legértékesebb játékosnak járó MVP-díjat a tampai Steven Stamkos kapja majd. A legjobb újoncnak Stamkos csapattársát, Jonathan Drouint várjuk. A legjobb védő címét a Kings bekkje, Drew Doughty érdemli majd ki, míg a legjobb kapusnak Henrik Lundqvistot választják majd. Az edzők közül Lindy Ruff, a Stars mestere viszi haza majd a trófeát.

A szezon legfontosabb dátumai:

október 8.: a szezon első napja
október 11.: teljes forduló, a liga mind a 30 csapata jégre lép
december 24-26.: karácsonyi szünet
január 1.: Winter Classic, Washington Capitals?Chicago Blackhawks
január 24-25.: All-Star hétvége, Columbus
február 21.: Stadium Series, Los Angeles Kings?San José Sharks
április 11.: az alapszakasz utolsó napja, teljes forduló, a liga mind a 30 csapata jégre lép
június 26-27.: NHL draft

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum