A legeredményesebb első sorok csatája

   

Egyaránt sikeresnek mondható meccseket követően találkozik egymással kedd este az UTE és a Debrecen a Megyeri úton. Hári Norbert játékengedélye megérkezett, bemutatkozhat a felnőttek között.

Időrendben előbb a Debrecen rabolt pontot több mint megérdemelten Érsekújváron. Ladányiék végig egyenrangú ellenfelei voltak Hurtajéknak, rendkívül odaadó, lelkes, fegyelmezett játékkal rukkoltak elő. Tőke Zoltán bebizonyította, hogy nyugodtan lehet komoly feladatokat is rábízni a kapusposzton, az orosz sor borzasztó sebességgel korcsolyázott. Hogy csak egy gólt szerzett, az kizárólag a kapu előtti koncentrálásukon múlott. Ladányiék sora higgadtan és megbízhatóan játszva folytatta a pontok termelését, és ott van még a harmadik sor, amelyik szintén képes arra, hogy nehéz pillanatokat okozzon ellenfeleinek. Ráadásul a keret a napokban Hári Norbert leigazolásával tovább bővült. Ezzel a DHK támadópotenciálja minden bizonnyal javulni fog.

Az UTE vasárnap remek hangulatú meccsen, légiósai vezérletével győzte le a szezonban másodszor is örök riválisát, a Ferencvárost. Az első sor teljesítményéről mindent elmond, hogy Tapio, Elomo és Mihalik személyében három újpesti játékos vezeti a liga kanadai táblázatát. Ilyen még a legendás Dubek, Sikorcin, Zlocha csatártrióval sem fordult elő, hiszen akkor előzte őket Wallenberg, Mihály Árpád és Ramstedt is. A másik oldalon a Ladányi, Berta, Könczei trió sem tétlenkedik, 7 meccsen 11 gólt termelt ez a támadószekció. Tapióék 14-nél tartanak. HA védelmek nem szedik össze magukat, sokgólos mérkőzésre lehet számítani.

Mint Szilassy Zoltán vezetőedző blogunknak elmondta, a videóelemzéssel együtt lezárták az örökrangadó történetét. Természetesen tény, hogy végre sikerült idegenben is nyerni, a legnagyobb ellenfél legyőzésének pozitív energiáit pedig igyekeznek megtartani.

“Végig domináltunk – folytatta Szilassy –, csak sokáig nem sikerült ezt a magunk javára fordítani. A DHK elleni hazai rangadóra okulni kell a Ferencváros elleni vasárnapi meccsből is és a Debrecen elleni idegenbeli vereségből is. A Fradi ellen könnyű helyzeteket engedélyeztünk, pedig azt szeretném látni, hogy ha már gólt kapunk, akkor az ellenfél dolgozzon meg érte. Masszívabban kell védekeznünk és gyorsabban átmenni támadásba. A Debrecenben remek hokisok vannak, mi pedig a vendégükként nem úgy álltunk bele az Érsekújvár elleni nyitány után a meccsbe, ahogy kellett volna. (A két csapat debreceni meccsét 5-1-re a hazaiak nyerték.) Ezt kedden nem engedhetjük meg magunknak.”

A Ferencváros ellen nem játszott a derbi újpesti kiadásán megsérült Gágyor Péter. “Szabályos ütközést kapott, de nem volt szerencséje, rosszul érkezett, 4-5 helyen eltört az orra – mondta Szilassy. – Hétfőn már teljes erőbedobással edzett, hogy a Debrecen ellen játszhat-e, az azonban csak kedden délelőtt dől el. Pénteken már mindenképpen számíthatunk rá. A törés kezelése miatt sok gyógyszert kapott, ez azért igénybe veszi a szervezetet, leszívja az erőt. Kell egy kis idő, amíg visszanyeri a korábbi fittségét. Viszont csak egy hetet hagyott ki, ez azért könnyen behozható lemaradás.”

Gágyor helyén a második sorban kapott helyet a 17 éves Szűcs István Gábor. “Már tavaly átesett a tűzkeresztségen a felnőttek között – mondta róla az UTE vezetőedzője –, de egészen más egy ilyen hőfokú meccsen játszani úgy, hogy még a 17. születésnapját sem töltötte be. Elégedett vagyok a teljesítményével, partner tudott lenni a játékban. A második sorban kapott helyet, bár ennek nincs jelentősége, az az elvem, hogy nekünk négy egyformán fontos és értékes sorunk van. Rendkívül jó fizikai adottságokkal rendelkezik, nemcsak a kortársaihoz képest, hanem úgy általában is, úgy éreztem, jár neki, hogy megérezze az ilyen felnőtt mérkőzések ízét.”

Érdeklődtünk a hiányzókról is A szezon előtt Szilassy Zoltán néhány játékost ugyanis a juniorokhoz irányított. Mint a szakvezető elmondta, az ajtó természetesen mindenki előtt nyitva áll. “Úgy ítéltük meg, hogy jelen pillanatban az a 22-24 játékos tudja a legtöbbet tenni a felnőtt csapat sikeréért, aki jelenleg a keretben található. Természetesen megértem, ha valaki elégedetlen ezzel a döntéssel, de döntenünk kellett és így döntöttünk. Az elégedetlenség legjobb megnyilvánulási jele az, ha az érintett játékosok úgy edzenek és dolgoznak, hogy a szakvezetőket újra döntési kényszer elé állítják. Mindenki előtt nyitva áll az ajtó, ez nem egy érzelmek által vezérelt döntés volt, hanem felmértük, kitől mit várhatunk. Ha az első csapatból kimaradók meggyőző munkát végeznek, visszakerülnek a 22-24 játékos közé.

Ancsin Jánostól a két honosításra váró játékosról kaptunk friss információkat. Mint elmondta, Hodos Detre ügyében lehet konkrétabbakat mondani, ő akár 1-2 héten belül megkaphatja a magyar állampolgárságot és nevezhető lesz. Karol Csányi esetében egyelőre nem érdemes jóslásokba bocsátkozni, de az ő eljárása is folyamatban van. Mint korábban írtuk, az UTE vezetése meg jívánja várni a nevezésüket a honosítással, mert így nem számítanak majd légiósnak.

UTE–Debrecen 2-7

   

Érdekes, fordulatos meccsen a Debrecen másodszor is nagyon elverte az UTE-t.

Két ellentétes harmadot játszottak a csapatok, de az eredmény azonos volt, két góllal nyerte mindkét etapot a Debrecen. Az első harmadban a vendégek rászolgáltak a 3-1-es vezetésre, hiszen egy emberelőnyük kapott gólt követően 0-1-ről fordítottak, emellett még három kapuvasat is ütöttek az első húsz percben. Az eddigi meccsekkel ellentétben az orosz sor húzta a csapatot, Szicsov lőtt kettőt és Kaszkov egyet.

A második harmadra felpörgött az UTE, az első két sor sorra alakította ki a helyzeteket, de a légiósok gyönyörű akcióikat általában túljátszották, a fiatalok pedig nem tudtak kifogni az ismét kiválóan védő Tőke Zoltánon. Négyperces hatalmas nyomást bírt ki a DHK, és amikor kiszabadult, a másik oldalon Berta Ákos bombázott a kapuba, Dancsfalvi Norbert dicséretes munkájának eredményeképpen kapott passzból. Ez jellemezte végig ezt a húsz percet, az UTE támadott, a Debrecen védekezett, utóbbi tette ezt sikerrel.Nem változott semmi, hatalmas újpesti lehetőségek maradtak ki, köztük két vassal, mire érkezett a másik oldalon egy Debrecen-gól, ezúttal Kuriljuk oldotta meg a feladatot.

2014.10.07_ute-dhk

Az UTE nagyon rászolgált volna egy szorosabb eredményre, de két harmad alatt nagyjából elment a meccs számukra. A bajnoki nyitányon az Érsekújvár kiegyenlített itt 1-5-ről az utolsó harmadban, de ez az erő a lilákban most nem látszott.

A záró harmadra sok feszültség nem maradt, A hazaiak nem bíztak az egyenlítésben és a felzárkózásért nem tudtak már nagy energiákat mozgosítani. A Debrecen pedig nem állt le, dolgozott tovább ugyanazon a fordulatszámon, és ez egy újabb Berta-gólhoz vezetett. A vége előtt még 1-1 szép gólt láthatott a közönség, Wéber csilingelt be szögről, középtávolról, 15 másodperccel a vége előtt pedig megszületett a második hazai találat, az első és az utolsó gól tehát a liláké lett.

Muhin mester ezen a mérkőzésen a megszokottnál jobban tudta forgatni sorait, a harmadik ötös is sokat lehetett jégen, és a Barabás, Dancsfalvi, Okos csatárhármas nagyon hasznos munkát végzett, hozzátették a magukét a 7-2-es sikerhez.

A Debrecen a szezonban másodszor is nagy arányban verte az UTE-t, másodszor tudta megfogni a MOL Liga legeredményesebb csatársorát. Hári Norbert játékengedélye mégsem jött meg időben,. ezért nem mutatkozhatott be a MOL Ligában.

Szilassy Zoltán (UTE) : Gratulálok a Debrecennek, azt játszotta, amit kellett, sajnos mi partnerek voltunk ebben. Az eredmény abszolút túlzó, sok helyzetünk volt, de ma semmi sem sikerült. Ha holnap reggelig játszunk, akkor se ütöttünk volna 5 gólt. Nem értünk oda sokszor blokkal, vagy lábbal, volt több kapuvasunk is, ez ma így alakult. Vannak ilyen napok, túl kell lépnünk rajta és már a következő meccsre koncentrálni. A védekezésen van mit javítani, videón mindenképpen kielemezzük majd a játékunkat.

Jevgenyij Muhin (Debreceni HK): Nagyon jól játszottunk ma, főleg a támadásban. Sok ziccert sikerült kialakítani, amelyek közül sokat értékesítettünk is. Bár nagy arányú a győzelem, természetesen ma is voltak hibáink, amiket helyre kell tenni. Az egész teljesítményünket nagy mértékben segítette Tőke Zoltán, aki kiválóan védett ma este.

Erste Liga, Megyeri út, 312 néző. Játékvezetők: Kincses, Sós, Bedő, Muzsik.
Pleszkán: 83,3% (Szabó)
K
Tőke: 95,8% (László)
Durák, Demiters, Mihálik, Tapio, Elomo
1
Jemeljanov, Csíki, Könczei, Berta, Ladányi
Zalavári, Garbacz, Coleman, Turbucz, Gágyor
2
Szagyikov, Voronov, Kuriljuk, Kaszkov, Szicsov
Hegyi, Sommer, Feil, Reiter, Virág T.
3
Wéber, Orosz, Dancsfalvi, Okos, Barabás
Bereczki, Ványi, Szirányi, Dömötör, Virág Cs.
4
Odnoga, Tőkési
Szilassy Zoltán, Baróti Zsolt
E
Jevgenyij Muhin, Igor Razov
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 03:07 UTE SH Elomo Hegyi
1-1 04:18 DHK PP Kaszkov Kuriljuk Szagyikov
1-2 10:12 DHK Szicsov Kaszkov
1-3 15:01 DHK Szicsov Kuriljuk Szagyikov
1-4 25:32 DHK Berta Ladányi Dancsfalvi
1-5 34:41 DHK PP Kuriljuk Szicsov
1-6 49:44 DHK PP Berta Voronov Szicsov
1-7 59:28 DHK Wéber Szicsov
2-7 59:45 UTE Coleman Ványi Garbacz
48 Kapura lövések száma 42
20 Kiállításpercek 14

Az UTE–Debrecen képei

   

Az UTE–Debrecen góljai

   

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum