Továbbra sem meggyőző a Sanok

 

Továbbra sem szerepel mindent elsöprően a Kontinentális Kupa brassói csoportjában érdekelt lengyel címvédő KH Sanok. A hétvégi kettős fordulóban előbb az Unia Oswiecimet fogadta hazai jégen, és 2-1 arányban nyert. Közeli ismerőseink közül Danton nem játszott, az ezúttal a 3. sorban helyet kapó Knox egy gólpasszt szerzett. Vasárnap aztán Krakkóba látogatott a bajnok. A betegsége miatt néhány meccset kihagyó Danton visszatért, és Knoxszal együtt második soros volt, de egyikük sem tudott segíteni csapatán. A Cracovia a hajrára összeroppantotta a Sanokot és végül 3-1-re nyert.

Folytatódott a GKS Katowice mélyrepülése. A vasárnapi meccsüket elhalasztották, előtte pénteken 10+2 játékossal egy kiadós 12-0-s verést kaptak a Nowy Targtól. 2 lőtt és 37 kapott góllal egyelőre tökutolsók, nem igazolták a szövetség döntésének helyességét, hogy a csapatok véleménye ellenére őket is be kellett volna venni a ligába. A táblázatot egyelőre a Sanok vezeti, de a két meccsel kevesebbet játszó Nowy Targ azonos pontszámmal második, a 3 meccsel kevesebbnél tartó Tychy pedig csak 3 ponttal lemaradva a 3. helyen áll. A Sanok még két meccset játszik Brassó előtt, 10-én a GKS Katowicét döngölhetik a jégbe Knoxék is, 12-én pedig az ugyancsak gyengécske Polonia Bytom látogat a San folyó partjára.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum