McDonagh a Rangers új kapitánya

 

A 27-es számú hátvéd a New York-iak történetének 27. C betűse.

A Rangers tavasszal maradt kapitány nélkül, miután Ryan Callahant Tampába cserélte. A szezon hátralévő részében több A betűvel játszó játékossal menetelt el a csapat a döntőig, ahol érdekes helyzet alakult volna ki, ha a Rangers megnyeri a bajnokságot. Ki vette volna át a Stanley Kupát? Már hetekkel ezelőtt felröppent a pletyka, hogy a 25 éves bekk léphet Callahan helyére, így a kinevezés után kijelenthető, nem történt meglepetés a választás során.

McDonagh 2009-ben került a Rangersbe a Montrealtól a Gomez-csere kapcsán, ám a kanadai csapat színeiben sosem lépett jégre. A 25 éves bekk 2010-ben mutatkozott be a csapatban és az azóta eltelt időben csak Dan Girardi játszott több meccset a Rangersben. Ám a hátvédek között ő szerezte a legtöbb gólt és pontot és az övé a legjobb plusz-mínusz mutató. McDonagh mellett kinevezték a helyetteseket is. Az A-felvarró négy játékosra kerül fel, név szerint Derek Stepanra, Dan Girardira, Marc Staalra és Marty St.Louisra, akik rotációban látják el a feladatot.

Chris Drury és a már említett Callahan után McDonagh kinevezéssel zsinórban harmadszor van amerikai születésű kapitánya a Rangersnek. Korábban ilyen csak egyszer fordult elő a liga történetében, amikor Dallasban Neal Broten, Derian Hatcher és Mike Modano követte egymást.

mcdonagh

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum