A BL-csoportkör utolsó fordulója jön

   

Kedden és szerdán összesen 22 mérkőzéssel véget ér a CHL, vagyis a jégkorong Bajnokok Ligájának csoportköre. Van még kiadó hely bőven a továbbjutáshoz.

A 44 csapat 11 csoportban mérte össze erejét, minden csoportból az első jut tovább, valamint az öt második legjobb. Az utolsó kör előtt a Skelleftea, a Linköping már biztosan csoportelsők és továbbjutók, a másik kilenc csoportban azonban kis túlzással még minden lehet. A legsérülékenyebb pozícióban, vagyis az öt legjobb második helyen a Lukko, a Genéve-Servette, a HIFK, a Zürich és a JYP található, de előnyük minimális üldözőikkel szemben. A csoportok állását itt tekinthetik meg.

Az A csoport küzdelmeit szerdán rendezik, így azzal egyelőre nem foglalkozunk. A B csoportban megosztva rendeznek meccseket kedden és szerdán, de a csoportelsőség kérdése már kedden eldől, hiszen a kiválóan menetelő és 12 ponttal álló Vienna Capitals a 10 ponttal második helyen álló Zürichet fogadja. A két csapat az előző fordulóban találkozott egymással és nem sok jót ígér, hogy a svájciak hazai pályán is csak hosszabbításban tudtak győzni a bécsiek felett.

A C csoportot két 12 pontos csapat, a Frölunda és Genéve-Servette vezeti. Itt teljesen nyílt még a továbbjutás kérdése, bár a genfieknek könnyebb dolga lesz, hiszen az eddig pontot sem szerző Briancont, Szélig Viktor csapatát fogadják, míg a Frölunda Villachba utazik. Mindenesetre 12 ponttal jó esély van az öt legjobb második hely valamelyikének megszerzésére is.

A D jelű csoportban szintén a döntő maradt az utolsó fordulóra, hiszen a 11 pontos Fribourg a 9 pontos Djurgardent fogadja. Elvileg még hétpontos Zlínnek is van esélye odaérni a második helyre, ehhez hazai pályán az Eisbaren Berlint kellene megverni, de ha meg is előzik a Djurgardent, pontjuk valószínűleg kevés lesz a továbbjutáshoz. A Djurgarden erőt meríthet abból, hogy az első fordulóban 5-4-re megverte keddi ellenfelét, ha csak hosszabbításban is, ami most nem lenne elég.

Az E csoportban a legszorosabb az állás, az elsőt a harmadik helyezettől mindössze egyetlen pont választja el ugyanis. A 9 pontos Trinec a 8 pontos Tapparához utazik, míg a BL egyik meglepetéscsapata, a norvég Stavanger hazai pályán fogadja az öt ponttal utolsó helyen álló SC Bernt. Lehetetlen megtippelni, ki fog továbbmenni, az jó eséllyel tippelhető, hogy a második hely kevés lesz a boldogsághoz.

Az F csoportban a már továbbjutott Linköping fogadja a 9 pontos TPS Turkut, amelynek 12 pont elérése esetén lenne esélye odakerülni a továbbjutó második helyek egyikére. A finnek esélyeit rontja, hogy a hazai meccsükön is kikaptak a svédektől. A csoport másik találkozóján a hatpontos Bolzano játszik az eddig mindössze egyetlen pontot szerző Pardubicével.

A G csoport utolsó két meccsét is két külön napon rendezik, ami azért kár, mert nagyon szoros az állás. Kedden a 7 pontjával harmadik helyen álló finn KalPa fogadja a 9 pontos Vaxjőt, míg szerdán az ötpontos Mannheim várja a szintén 9 ponttal első Sparta Prahát. A keddi győztes tehát mindenképpen izgulhat a szerdai eredmények miatt.

A H csoportban a fontos kérdések az utolsó fordulóra maradtak. A 11 ponttal első SaiPa a 6 ponttal harmadik Vítkovicéhez látogat, míg a 9 pontos és második Zug a 4 ponttal csoportutolsó ERC Ingolstadt vendége lesz. A Zug szempontjából tehát fontos lesz, hogy a SaiPa, mely oda-vissza megverte a svájci csapatot, semmiképpen se szerezzen pontot, mert csak így lesz esélye az első hely megszerzésére.

Az I jelű kvartettben az EBEL másik nagyágyúja, a Salzburg vezet, akárcsak a bécsieknek, nekik is 12 pontjuk van. Az utolsó fordulóban ráadásul az egyetlen ponttal utolsó helyen álló Klotent fogadják. Papíron tehát nincs sok esélye az elsőség megszerzésére a 10 ponttal második JYP-nek, amely a 7 pontos HV71-hez látogat, azonban egy esetleges győzelemmel nagy valószínűséggel odaérne az öt legjobb második hely egyikére.

A J csoportban finn?svéd rangadót rendeznek, hiszen a HIFK fogadja a két év alatt két svéd bajnoki címet gyűjtő és már a csoportkörből is továbbjutó Skellefteát. A HIFK-nek 11 pontja van, tehát ő is eséllyel indul a továbbjutó második helyek megszerzéséért. A csoport másik mérkőzésén a négypontos dán SönderjyskE fogadja az eddig pontot nem szerző Krefeldet, Sofron István csapatát.

A K csoportban döntő összecsapásra kerül sor, mivel sem a Lukkónak, sem a Luleának nem okozott gondot a Hamburg és a Nottingham legyőzése. Az előző fordulóban a Lulea 3-1-re verte a Lukkót, így ők várhatják valamivel jobb pozícióból a mérkőzést. A Hamburg a Nottinghamet fogadja, annak a találkozónak az lesz a tétje, hogy a német csapat megszerzi-e első pontjait.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum