Vas János első gólja a cseh Extraligában

 

Ráadásul győztes találat. Minden pályára lépő magyar légiós pontot szerzett vasárnap, hiszen Sofron csapata egyetlen gólját ütötte, Fekete Dániel pedig a hirtelen halálban adott gólpasszt.

Vas János az első sor centereként kezdett a Slavia Praha Mlada Boleslav elleni idegenbeli mérkőzésén. A cseh extraliga asszisztkirálya, Jaroslav Bednar társasága jót tett a magyar csatárnak, aki a 9. percben emberelőnyből szerezte meg a vezetést csapatának.

Vas Janos Slavia

Mint később kiderült, ez mérkőzést eldöntő találat is volt, hiszen a hazaiak nem találták az utat a Slavia hálójába, akik viszont még három góllal terhelték meg ellenfelüket és 4-0-ra nyertek. Nyolc mérkőzés után a Slavia az ötödik a bajnokságban. Vas János találatát meg is tudjuk mutatni, bár a kamerának szemmel láthatóan nehéz volt tartania a lépést a koronggal.

Sok volt a két nap alatt lejátszott két mérkőzés Fekete Dániel csapatának, amely nem bírta a Slavia Ljubljana elleni mérkőzés végét. Az első harmadban még mentek a lábak, 3-0-ra el is húzott a Feldkirch, de a szlovénok nem adták fel és módszeresen olvasztották egyre vékonyabbra a különbséget. A 32. percben szerezték az első, az 53-ban a második góljukat, ez utóbbit emberelőnyből. A végén a kapust is lehozták és ezúttal bejött a húzás, 33 másodperccel a rendes játékidő vége előtt az egyenlítés is sikerült. A hosszabbításban előnybe került a Feldkirch, amit 5 másodperccel annak letelte előtt Fekete gólpasszából ki is használtak a vendégek, 4-3-ra megnyerve a mérkőzést.

Sofron Istvánék is idegenben léptek pályára, hiszen a Krefeld Hamburgba látogatott. A hazaiak kezdték jobban a mérkőzést, hat perc alatt két gólt is ütöttek. A második játékrész elején a Krefeld éppen Sofron góljával zárkózott, azonban egyenlíteni nem sikerült, sőt, a harmadik elején a Hamburg visszaállította a kétfás előnyt és 3-1-re megnyerte a mérkőzést. Sofron egy góllal és +1-gyel zárta a meccset, a Krefeld nyolc meccs után a 10. helyen áll.

Magyar légiósok a hokivilágban, 2014/15:

Név Csapat Liga H M G A P
Fekete Dániel VEU Feldkirch INL (AUT-2.) 3. 4 2 2 4
Hári János Modo SHL (SWE-1.) 9. 8 2 4 6
Láday Tamás Spokane Chiefs WHL 7. 3 0 0 0
Nagy Gergő Chicago Wolves AHL - - - - -
Sebők Balázs Hokki Mestis (FIN-2.) 4. - - - -
Sofron István Krefeld Pinguine DEL (GER-1.) 10. 8 3 1 4
Szélig Viktor Briancon Ligue Magnus (FRA-1.) 13. 4 0 0 0
Briancon Kupa és Ligakupa (FRA) 4. 5 0 1 1
Vas János Slavia Praha Extraliga (CZE-1.) 5. 8 1 2 3
Vas Márton Löwen Frankfurt DEL2 (GER-2.) 11. 8 0 6 6

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. A kapusok esetében a P a védési hatékonyságot jelöli, százalékban kifejezve. Dőlt betűs név=már nem légiós.

Cimkék: , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
augusztus 3., csütörtök
U20   HUN20USA18 
augusztus 10., csütörtök
PRE   ZILSCC 
PRE 18:00 MISMIC 
PRE 18:00 NZÁFTC 
augusztus 11., péntek
PRE   POPSCC 
PRE 17:00 TOPFTC 
augusztus 12., szombat
PRE 19:00 MACVIC 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk