A Dab.Docler az első rangadójára készül

   

A MOL Liga vasárnapi játéknapján a harmadik helyezett Érsekújvár látogat a második helyen álló Dab.Doclerhez.

Igazi rangadót rendeznek Dunaújvárosban vasárnap délután öt órától, amikor a hazaiak az Érsekújvár csapatát fogadják. Fontos erőfelmérő lesz ez mindkét csapat számára, amelyek a Miskolccal együtt kissé elhúztak a mezőnytől. A felvidékiek a Debrecen elleni meccsel, a hazaiak az UTE-val hangoltak az összecsapásra. Az Érsekújvár keményen megszenvedett Ladányiék ellen, miután csak hosszabbításban sikerült megszerezni a győzelmet, de a DAB-nak is voltak meleg pillanatai, mert 4-2 után nem sok hiányzott az újpestiek harmadik találatához.

Vasárnap mindkét csapat teljes erőbedobással játszik majd, hazai szempontból kiemelt jelentőségű lesz tehát, hogy mennyire sikerül 60 vagy adott esetben 65 percen keresztül megvalósítani a taktikát és közel azonosan magas hőfokon végigpörgetni a mérkőzést. Donald MacLean meccs utáni értékeléseiben ugyanis visszatérő elem a negatívumok között, hogy a csapat a meccseken belül igen hullámzó teljesítményt nyújt. Pozitívum ugyanakkor az eddig megszokottakhoz képest, hogy az egy héttel ezelőtti, HSC elleni mérkőzést leszámítva, a csapat általában kimondottan erősen kezdi a meccset. Az eddig lejátszott hat találkozóból négyszer mentek első szünetre dunaújvárosi vezetéssel a csapatok, két alkalommal két gól, két alkalommal három gól volt a különbség, csak idegenben indult be lassabban a szekér a Brassó és a már említett Csíkszereda ellen.

DABNZA

Fotó: Mudra László (dabdocler.hu)

Nem kezd rosszul az Érsekújvár sem, de fölénye korántsem ilyen meggyőző az elején, három döntetlen mellett ugyanis csak háromszor sikerült egygólos előnyt kicsikarni az első húsz percet követően. A gyengébb kezdést azonban gyakran igen erős harmadik periódussal kompenzálják, elég csak az UTE elleni 4-0-ra, a HSC vagy a Brassó elleni 3-0-ra gondolni. Ezzel együtt a címvédő nem úgy kezdte a szezont, ahogy az elvárható lett volna, de a nagy aggódásnak nincs itt az ideje, hiszen így is simán benne vannak a mezőnytől kicsit elhúzó hármas élbolyban a Miskolccal és a DAB-bal, de Spisak mesternek még akadnak gondjai az összhanggal és a csapatjátékkal. Feltehetően vasárnap is ez lesz a siker egyik kulcsa.

Donald MacLean (vezetőedző, Dab.Docler): Az Újpest elleni mérkőzésen már sok játékosunkon láttam, hogy végre ösztönösen teszi azt, amit augusztus eleje óta minden edzésen gyakoroltunk, szerencsére egyre többen sajátították már el a taktikát. A koncentrációval továbbra is voltak gondjaink, igaz, a két gólt eredményező néhány percen kívül végig kontroll alatt tartottuk az ellenfelet. Az Érsekújvár csapatában rengeteg tapasztalt játékos van, akik bárki ellen életveszélyesek tudnak lenni, így nem engedhetjük meg magunknak, hogy kiessünk a saját ritmusunkból. Igazi erőfelmérőre számítok, kőkemény csata lesz vasárnap.

Robert Spisak csapata aktív edzéssel készült az újvárosi rangadóra, szombat délután a szlovák harmadosztályban 11-5-re verte a Hamikovót – továbbra is 100%-osak itt –, vállalva azt is, hogy jó néhány játékos egymást követő három napon jégre lép bajnoki meccsen.

Dab.Docler–Érsekújvár 2-0

   

Jó színvonalú mérkőzésen megérdemelten nyert a többet támadó DAB a legjobbjait nélkülöző Érsekújvárral szemben.

A gyengébbik keretével érkezett az Érsekújvár Dunaújvárosba, hiszen a nagycsapat szombaton a Hamikovo ellen lépett pályára a szlovák harmadosztályban. Így a legjobbak, mint Frolik, Uram, Kames vagy Faith ugyan nem jött el, de azért így is elég masszív volt a vendégek kerete. Hazai dominanciával telt az első harmad és bár számtalan helyzetet kidolgoztak Azariék, a befejezéseknél rendre rossz megoldást választottak, így a többnyire fegyelmezetten védekező újváriak szája íze szerint alakult a mérkőzés első harmada és nem született gól.

A második harmad újvári helyzettel indult, és bár továbbra is a DAB dominált, érezhetően csökkent a nyomás a vendégeken, akiknek többször sikerült helyzetben kerülniük, mint az első játékrészben. A meccs fele tájékán azonban sebességet váltottak a dunaújvárosiak, aminek nyomán kétszer is emberelőnybe kerültek. Ezeket ugyan nem sikerült kihasználni, de egyenlő létszám mellett előbb Azari szerezte meg a vezetést, majd Galanisz vette észre kiválóan a második hullámban érkező Papp Viktort, aki a kapuval szemben nem is hibázott. Azari góljánál Hrdel is elvitathatatlan érdemeket szerzett az előkészítésben, az új cseh légiós így második meccsén második pontját szerezte.

A harmadik harmad elején az Érsekújvár letáborozott a dunaújvárosi harmadban, Kalninsnak minden tudományára szüksége volt ahhoz, hogy megőrizze kapuját a góltól. Öt perc is beletelt, mire a DAB felvette a ritmust és kijebb tudott jönni, innen pedig egy nagyon élvezetes mérkőzés alakult ki, oda-vissza voltak helyzetek mindkét oldalon, de Hrdel és Somogyi éppen úgy kihagyta a helyzetét, ahogyan Caladi a maga szólóját. A harmad vége ismét az újvárosi kapu előtt zajlott, fontos volt az Érsekújvár számára, hogy mielőbb meglője első gólját annak érdekében, hogy legyen ideje egyenlíteni. Ez azonban csak nem akart megszületni. Végül 37 másodperccel a rendes játékidő vége előtt Spisak mester kikérte az idejét, majd 15 másodperccel később Krajcovic is lejött, hat emberrel támadhatott a Zámky, az eredmény azonban már nem változott, 2-0-ra nyert a Dab.Docler.

Donald MacLean (vezetőedző, Dab.Docler): Megmondom őszintén, keményebb összecsapásra számítottam, nem igazán értettem, miért hagyták otthon sok játékosukat a vendégek – ettől függetlenül nem volt így sem gyenge ellenfél az Érsekújvár, jól dolgoztak a zöld-fehérek, ehhez kétség sem fér. Ez persze mit sem számít, hiszen mindig az az ellenfél, aki a jégen feláll ellenünk. Negyven percen keresztül jól koncentráltunk, jól mozogtak a srácok, irányítottuk a játékot. A lényeg számunkra a három pont, s annak is nagyon örülök, hogy a sok meccse remekül védő Janis Kalnins nullára hozta a meccset – megérdemelte már, s negyvenegy lövést hárítani nem kis feladat! Most egy kis levegőhöz jutunk, hiszen pénteken lépünk újra pályára, addig továbbra is igyekszünk javítani a hibáinkon.

Robert Spisak (vezetőedző, Érsekújvár): Kisebb kerettel jöttünk, öt nap alatt négy meccset játszottunk. Összességében elégedett voltam, a helyzetkihasználást kivéve, hiszen öt százszázalékos ziccerből illik néhányat értékesíteni. Ami még hibaként hozható fel, hogy a kapu előtt is erőszakosabbnak kellett volna lennünk.

MOL Liga, Dunaújvárosi Jégcsarnok, 600 néző. Játékvezetők: Haszonits, Wolf, Abonyi, Székely.
Kalnins: 100% (Sevela)
K
Krajcovic: 94,4% (Blazícek)
Martine, Hüffner, Azari, Kiss, Hrdel
1
Hrudík, Král, Podstavek, Dubec Marek, Polcík
Martinka, Pozsgai, Somogyi, Gröschl, Szappanos
2
Siska, Duris A., Stefanka M., Cseres, Caladi
Nagy, Mestyán, Pavuk, Peterdi, Galanisz
3
Lesko, Baron, Dubec Martin, Stefanka O., Púchovsky
Hruby, Erdélyi, Kovács, Papp, Magosi
4
Donald MacLean, David Leger
E
Robert Spisak, Miroslav Stefanka
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 31:52 DAB Azari Hrdel Kiss
2-0 35:36 DAB Papp Peterdi Galanisz
36 Kapura lövések száma 41
4 Kiállításpercek 6

A DAB–Érsekújvár fotói

   

A DAB–Érsekújvár két gólja videón

   

Cimkék: , , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
január 13., péntek
U18 15:00 SCCAVS 3-7VÉGE
MOL 18:00 DHKBEO 5-3VÉGE
MOL 18:00 SCCMAC 0-7VÉGE
MOL 18:00 UTEFTC 4-5VÉGE
MOL 18:30 TITMIS 1-7VÉGE
EBEL 19:30 VSVAVS 5-3VÉGE
január 14., szombat
EBJL 13:00 DMJVIC 5-2VÉGE
EBYSL 13:15 G99AVS 1-9VÉGE
EBJL 14:00 HKBEHL 5-1VÉGE
EBJL 14:40 AVSKAC 7-6 HVÉGE
EBJL 15:10 UTEOHC 5-1VÉGE
EBJL 15:45 ZASETO 1-4VÉGE
EBJL 15:50 MACMRB 16-0VÉGE
EBYSL 16:10 VASDMJ 6-3VÉGE
MOL 18:30 MISBEO 9-1VÉGE
EBYSL 18:40 ZNOHKB 4-3 HVÉGE
EBYSL 18:50 MACRBS 3-2VÉGE
NU18 19:00 HUNAUT 3-0VÉGE
január 15., vasárnap
EBYSL 12:10 MACRBS 3-4 HVÉGE
EBYSL 14:30 MZAAVS 2-3 HVÉGE
EBYSL 16:20 VSVDMJ 3-2VÉGE
EBYSL 16:40 VASSLL 1-2VÉGE
EBEL 17:00 AVSG99 1-5VÉGE
EBYSL 17:00 HKBZNO 1-5VÉGE
MOL 17:00 GALMAC 1-7VÉGE
MOL 18:30 DHKTIT 4-3VÉGE
január 16., hétfő
U18 17:15 MISPEF 10-2VÉGE
MOL 17:30 BRAMAC 0-3VÉGE
MOL 18:00 UTEDAB 4-1VÉGE
    • M4 SPORT
január 17., kedd
MOL 17:00 GALSCC 
MOL 18:30 MISFTC 
január 18., szerda
U20   KMHMIS 
U20   MACZEG 
NHL 00:55 BOSNYI 
    • SPÍLER TV
NHL 04:05 ANATBL 
    • SPÍLER TV
KHL 15:00 MMGAVG 
    • SPORT 2
január 19., csütörtök
EBYSL   AVSVIC 
NHL 01:35 MTLPIT 
    • SPÍLER TV
NHL 04:30 LAKSJS 
    • SPÍLER TV
U18 15:30 DHKPEF 
U18 16:00 AVSUTE 
U18 16:00 ETOMIS 
EBYSL 17:40 VASMZA 
MOL 18:00 DABBRA 
U18 18:10 VASMAC 
január 20., péntek
EBJL   HKBMAC 
NHL 01:05 CBJOTT 
    • SPÍLER TV
U20 14:30 DHKAVS 
MOL 18:00 UTEBRA 
MOL 18:30 TITSCC 
MOL 19:00 FTCGAL 
január 21., szombat
NHL 01:05 BOSCHI 
    • SPÍLER TV
EBJL 12:40 HKBVIC 
EBYSL 14:30 RBSHKB 
EBJL 15:00 UTEEHL 
EBJL 16:10 MACOHC 
EBYSL 17:00 DMJOLL 
EBYSL 18:00 EHLMAC 
MOL 18:00 MACGAL 
EBJL 18:30 MRBDMJ 
MOL 18:30 MISSCC 
EBJL 18:55 VSVAVS 
NHL 21:05 WINSTL 
    • SPÍLER TV
január 22., vasárnap
EBJL   ZASVAS 
EBYSL   SLLAVS 
NHL 04:00 CGYEDM 
    • SPÍLER TV
EBYSL 12:00 RBSMAC 
EBJL 15:30 RBSETO 
EBYSL 15:40 VASTRK 
EBYSL 15:40 ZNOHKB 
MOL 18:00 BEOTIT 
MOL 18:00 FTCBRA 
MOL 18:30 MACUTE 
NHL 21:05 PITBOS 
    • SPÍLER TV
január 23., hétfő
MOL 18:00 BEODAB 
MOL 18:00 DHKSCC 
    • M4 SPORT
MOL 18:30 MISGAL 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk