A Fehérvár harmadszor is beveheti a Hala Tivolit

   

A legutóbbi két szlovéniai kirándulásról győzelemmel tért haza a magyar EBEL-csapat.

A Fehérvár két hazai és egy grazi vereség után szeretne a győzelem útjára lépni, eközben az Olimpija természetesen a második győzelmére készül. Az EBEL utolsó helyén álló szlovénok hét mérkőzésükön csak egyszer szereztek pontot, a Villachot 4-1-re verték a Hala Tivoliban. Ezenkívül hat meccsen mindössze öt gólt lőttek. Alapvető gondjaik vannak tehát a gólszerzéssel, mint emlékezhetünk, a negyedik fordulóban Székesfehérváron is 4-0-ra maradtak alul. Ráadásul azóta náluk is komoly sérüléshullám ütötte fel a fejét, minden sorukból kidőlt egy meghatározó játékos. Legutóbb Linzben nem tudott jégre lépni Hunter Bishop, Gal Koren, AleS Music és Miha Pesjak sem. Közülük utóbbi biztosan nem épül fel vasárnap estig, de a másik három játékos szerepeltetése is erősen kérdéses.

A 4-0-s vereség ellenére bizakodásra adott okot az Olimpija játéka. Ziga Pesut csatár például megemlítette, hogy a csapat mindent megtett a győzelem érdekében, de “pénteken megtapasztalhattuk, hogy a Linz nem véletlenül listavezető. A legjobbunkat adtuk, de ez nem volt elég a győzelemhez. De mostanra már elfelejtettük a vereséget. Ha vasárnap is úgy harcolunk, mint pénteken Linzben, akkor reális esélyünk lehet a győzelemre.”

Kocsis AVSOLL

Ha a Ljubljanánál megemlítettük a gólszegénységet, akkor a Fehérvárnál a rengeteg kapott góllal kell kezdenünk. Sajnos a mezőnyben messze a legtöbbet mi szedtük be, már 26-nál járunk.

A két csapat brutálisan rosszul védekezi ki a hátrányokat, mindketten 70% alatt állnak, viszont meglepő módon a Fehérvár előnyjátéka sokkal hatékonyabb, 22%-os az eredményességi mutató, míg a Ljubljanáé  tragikus, 30 lehetőségből csak 3-at váltottak gólra, tehát minden 10.-et.

Rob Pallin, a Fehérvár AV19 vezetőedzője ismeri a két csapat történetét és viszonyát, ennek megfelelően indítja meccs előtti értékelését: “Teljesen lényegtelen, hányadik helyen áll a tabellán a Ljubljana. Tudjuk, hogy nehéz dolgunk lesz és keményen meg kell dolgoznunk a sikerért. Az Olimpija nagyon kellemetlen ellenfél, mindenekelőtt Hunter Bishopra és Matt White-ra kell nagyon odafigyelnünk.”

A legutóbbi két ljubljanai mérkőzést simán nyerte a Fehérvár 60 perc alatt, december 30-án és február 1-jén, és két szezon alatt ötből háromszor győztesen jött haza a Volán-busz Magosiékkal. Továbbra is sok játékost nélkülöz a szakvezetés, Hetényi Zoltán, Szirányi Bence, Varga Arnold, Bartalis István, Kóger Dániel és Sárpátki Tamás sem egészséges.

Olimpija–Fehérvár 3-1

   

Csak az első harmadban játszott jól Rob Pallin csapata, amely ismét sokat hibázott a védő térfélen. Nyerhető meccset buktunk el.

Sajnos nem az a sorozat szakadt meg, amelyiket szerettünk volna. A legutóbbi két meccsen ugyanis nyert a Hala Tivoliban a Volán, a harmadik nem jött össze. Összejött viszont zsinórban a negyedik vereség, úgyhogy sajnos elég korán úgynevezett hullámvölgybe került a magyar EBEL-csapat.

Az első játékrész alapján bizakodott a magyar szurkolótábor Ljubljanában, 2-2 előny kimaradt, de az ötödik sajnos nem, az emléktornán emlékezetesen szép gólt szerző fiatal bekk, Miha Logar ismét betalált a Fehérvár ellen. Ezt a hátrányt Tokaji Viktor távoli lövéssel kiegyenlítette. Az esetet hosszasan videózták, de megadták végül a gólt. De sajnos ismét gólt kapott a csapat a harmad hajrájában, majd a szünet után közvetlenül még egyet, ezzel a jelenlegi helyzetet ismerve érezhető volt, el is dőlt a meccs. És így is lett, nem sikerült szépíteni sem, maradt a 3-1-es szlovén győzelem.

Nagy gond még nincs, volt már ez a csapat ilyen helyzetben, a srácoknak össze kell kapniuk magukat, a sérültek közül egy-kettő csak visszatér előbb-utóbb – az utóbbi meccseken látottak alapján azt sem tartjuk kizártnak, hogy a vezetőség a védelem megerősítése mellett dönt, mivel Szirányira és Vargára még heteket kell várni –, és akkor akár már szombaton a Dornbirn, vagy vasárnap az Innsbruck ellen meglehetnek az újabb pontok.

EBEL, 2014. okt. 5., vasárnap. Játékvezetők: Siegel, Ettlmayr, Hribar.
Chiodo: 97,1% (Sila)
K
Rajna: 91,9% (Robinson)
Cvetek, Degon, Bishop, Leber, White
1
Ejdepalm, Wehrs, LoVecchio, Sarauer, Marino
Medvec, Logar, Koblar, Pesut, Koren
2
Orbán, Kiss, Kovács, Sikorcin, Magosi
Groznik, Sijan, Music, Hocevar, Ropret
3
Tokaji, Hetényi P., Benk, Erdély, Banham
Kalan, Planko, Sotlar, Uduc, Snoj
4
Reiter, Németh, Nemes, Kocsis
Fabian Dahlem, Bojan Zajc
E
Rob Pallin, Sille Tamás
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 19:19 OLL PP Logar Pesut Sotlar
1-1 26:45 AVS Tokaji Magosi Kovács
2-1 37:30 OLL Leber White Cvetek
3-1 40:13 OLL Ropret Hocevar
37 Kapura lövések száma 34
6 Kiállításpercek 10

A Ljubljana–Volán góljai

   

Az EBEL-mérkőzés összefoglalóját itt láthatják.

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
október 13., péntek
EL 17:30 BRAVC2 4-2VÉGE
ROM 17:30 GALPRO 2-4VÉGE
EL 18:00 DABFTC 4-2VÉGE
EL 18:00 SCCMAC 5-3VÉGE
EL 18:30 MISTIT 6-4VÉGE
EBEL 19:15 G99AVS 5-2VÉGE
október 14., szombat
ROM 13:30 STESST 8-0VÉGE
U18 13:55 KMHUTE 2-7VÉGE
U18 14:40 MISZNO 2-1VÉGE
U18 16:30 GEPDHK 3-17VÉGE
EL 17:00 SCCVC2 5-2VÉGE
U18 17:10 AVSETO 9-4VÉGE
EL 17:30 BRAMAC 1-2VÉGE
ROM 17:30 GALPRO 4-6VÉGE
október 15., vasárnap
ROM 10:00 STESST 18-5VÉGE
U18 12:00 MISSCC 3-6VÉGE
U20 12:15 DHKUTE 0-2VÉGE
U20 14:10 AVSMAC 9-0VÉGE
U20 15:00 ZNOVAS 3-4 HVÉGE
U20 16:30 ETOKMH 3-4VÉGE
EL 17:00 DABMIS 0-3VÉGE
EBEL 17:45 AVSHCI 2-4VÉGE
október 16., hétfő
ROM 17:30 SSCBRA 3-1VÉGE
U18 17:30 SZDSCC 2-19VÉGE
EL 20:00 UTEFTC 4-3VÉGE
    • M4 SPORT
október 17., kedd
U18 18:40 MACSCC 
U20 20:00 UTEPEF 
október 18., szerda
KHL 16:00 JUGAMR 
    • SPORT 2
MK 16:00 KMHFTC 
U18 17:35 SCCGEP 
MK 18:00 DABUTE 
MK 19:30 MACTIT 
október 19., csütörtök
U18   PEFMIS 
U18 14:45 DHKMAC 
U18 17:00 AVSSCC 
U18 17:05 GEPVAS 
U20 17:20 ETOAVS 
KHL 18:00 LOKNYH 
    • SPORT 2
U18 18:00 ZEGUTE 
U18 19:00 SZDETO 
U20 19:00 UTEVAS 
október 20., péntek
U20   HDJMAC 
U20   SLLKMH 
KK 13:30 TXUMIS 
KK 17:30 BRACZB 
EL 18:00 DABMAC 
EL 18:00 UTEVC2 
EBEL 18:30 ZNOAVS 
EL 18:30 TITFTC 
október 21., szombat
U18   ETOKMH 
U18   MACMIS 
U18   UTEVAS 
U18   ZNOAVS 
U20   G99DHK 
U20   SLLMAC 
U20   VSVKMH 
KK 13:30 MISCZB 
EWHL 17:30 SKPKMH 
KK 17:30 BRATXU 
U18 19:00 UTEVAS 
október 22., vasárnap
U18   VSVKMH 
U20   HDJKMH 
U20   OHCUTE 
U20   VICVAS 
U20   VSVMAC 
EWHL 13:00 KMHNEH 
KK 13:30 CZBTXU 
KK 17:30 MISBRA 
EBEL 17:45 AVSEHL 
    • M4 SPORT
EL 17:50 VC2DAB 
EL 18:00 FTCMAC 
EL 18:30 UTETIT 
október 24., kedd
U18   AVSMAC 
   H I R D E T É S
Partnerünk