Élre állhat az Érsekújvár

   

Ehhez nem kell mást tennie, mint hazai pályán rendes játékidőben legyőznie a Debrecent. Ladányiék azonban már sok nagy csapat dolgát megnehezítették a szezonban, igaz, adósak az idegenbeli hatékonysággal.

A Debrecen ligaújonchoz képest jól kezdte a szezont. Igaz, hogy egyetlen győzelemmel öt forduló után az utolsó előtti helyen áll, de eddig majdnem mindenkivel szoros meccseket játszott, jól jelzi ezt mínusz hármas gólkülönbsége is, amelynél az UTE-é, a Brassóé és a HSC-é is rosszabb. Szorosan ott voltak a Brassó és a Miskolc nyakán is, a Dunaújvárosban elszenvedett háromgólos vereség sem tartozik a vállalhatatlan kategóriába. Pesterzsébeten ráadásul alaposan megszorongatták a Fradit, aki végül csak a vége előtt 5 perccel tudta meglőni a győztes találatot. Eddigi egyetlen győzelmüket az első fordulóban, az UTE ellen érték el. Megalkuvást nem tűrő hajtás jellemzi a csapatot, nincs elveszett állás. A csapat erőssége az előnyjáték, gyengéje a rövid kispad, az első és a második sor után viszonylag nagy szakadék következik, ez különösen az olyan csapatok ellen üthet vissza, amely négy hasonlóan erős sorral rendelkezik.

M Stefanka NZA 3

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

Márpedig az Érsekújvár legnagyobb fegyvere éppen ez, egészen hihetetlenül kiegyenlítetten erős keretet sikerült kialakítani a Felvidéken. Ennek ellenére a csapat kissé beragadt a rajtnál, hiszen az UTE ellen pontvesztéssel kezdtek, majd a Miskolc elképesztő bravúrral tudott nyerni Érsekújváron. Közte megverték a HSC-t és a legutóbbi erdélyi túráról is maximális pontszámmal tértek haza. Ha tehát a játékosok esetleg úgy is voltak vele, hogy hosszú még az alapszakasz, Robert Spisak mester idejében és úgy tűnik hatékonyan állította helyes pályára az agyakat. Aggodalomra azért semmi okuk, a csapat egyelőre második, holtversenyben a DAB-bal, két ponttal lemaradva a Miskolc mögött. A Debrecen a papírforma alapján nem képezhet megoldhatatlan akadályt, csak ezt egy pillanatra sem szabad, hogy elhiggyék a játékosok. Ha behúzzák a kötelezőt, akkor ideiglenesen át is vehetik a vezetést a tabellán, hiszen a Miskolc pénteken nem játszik.

Robert Spisak (vezetőedző, Érsekújvár): Helyzetünkből adódóan nyernünk kell, ezért maximális elszántsággal megyünk bele a Debrecen elleni meccsbe. Nem számítok könnyű mérkőzésre, hiszen ellenfelünknek nincs mit vesztenie, így oda kell figyelni az egész meccs folyamán. Arra fogunk törekedni ezen a meccsen is, hogy mindent alárendeljünk a győzelemnek és minél jobban kiszolgáljuk közönségünket.

Jevgenyij Muhin (vezetőedző, Debrecen): Az elmúlt meccseken jó formát mutató Érsekújvárral mindenképpen egy jó és kemény, ugyanakkor roppant nehéz mérkőzésre számítok. Nagy hangsúlyt fektetünk a védekezésre, illetve egy kimagasló kapusteljesítményre is mindenképpen szükségünk lesz a sikerhez. Ha a fiúk betartják az utasításokat és az előző mérkőzésekhez hasonlóan alázatos, kemény munkát végeznek, akkor elégedett leszek.

Érsekújvár–Debrecen 4-3

   

Pontot szerzett az újonc a bajnok otthonában, ez a Debrecen első idegenbeli pontja.

Tőke Zoltán először kezdett a MOL Ligában, az első számú kapust legutóbb lecserélte Muhin mester, másodoszor a szezonban, ezúttal pedig nem is nevezte Gyatlovot, így először játszott 6 mezőnylégióssal a Debrecen. A cserekapus a szintén csíkszeredai nevelésű 18 éves László Arnold volt.

Az első percekben az Érsekújvár rohamozott, de a Debrecen megfogta a meccs ritmusát, majd fe is vette azt, így hamarosan oda-vissza hoki alakult ki. Folyamatos, jó iramú játék alakult ki, sportszerű küzdelem, és ez végig így maradt. A DHL orosz sora két nagyon veszélyes kontrát vezetett – Kuriljuk a kapust is elfektetve kapuvasig jutott az egyikből – és Könczei is helyzetbe tudott kerülni. De egy alapvonal mögüli centerezésből vezetést szerzett a bajnok. Azonban a vendégek nem veszteni jöttek, és nem is érdemtelenül egyenlítettek a harmad végén. Berta bulit nyert, Könczei Ladányi elé húzta a korongot, a 11-es pedig középtávolról a bal felsőbe bombázott. A kiváló szélső minden meccsen pontot szerzett eddig, zsinórban az ötödik találkozón lőtt gólt.

A második harmadban másodszor is vezetést szerzett a Zámky. Faith centerezésébe az egyedül hagyott Hurtaj szemtelenül flegmán szúrt bele, épphogy csak átment a gólvonalon a korong. Újra félharmadnyi játék után érkezett a válasz: Berta nagyszerű keresztpasszát vágta be Ladányi emberelőnyben a hosszúba, ezzel lett 2-2. Ezt követően két bekkpárra állt át a DHK. Ettől stabilabbá, de fáradtabbá vált a csapat, ennek ellenére helyenként a hazaiak fölé nőtt. Előbb Berta került szembe a kapussal, majd Ladányi újabb helyzete is kimaradt, vezethetett volna könnyedén a Debrecen. A harmad végén azonban hosszú kettős előnyt kaptak Caladiék, ki is használták, Chrenko lövése ment el a hálóig.

Egy fáradó, de szorgos hangya módjára hokizó Debrecen várta egygólos hátrányban a folytatást. Ismét jó hoki alakult ki, Tőke továbbra is ragyogóan védett, és ez megalapozta az egyenlítés lehetőségét. A szintén agilis, de sokáig eredménytelen légióssor munkája az 53,. percben hozott gólt, Kaszkov talált Blazícek kapujába. Az egyenlítés után tovább facsarta csapatát Jevgenyij Muhin, a hátralévő időre két sorra állt át gárdája. És Ladányiék bírták még, a győzelem sem volt távol, jöttek a helyzetek, de a másik oldalon is akadt nagy lehetőség, még az utolsó pillanatokban is. Tőke Zoltán az utolsó percekben rátett még egy lapáttal, a megszerzett pont egyik fele neki köszönhető.

Jöhetett a hosszabbítás, ami nem tartott sokáig, a holt fáradt első sor mellett fickándoztak Uramék, a világbajnok csatár a kimozduló kapus mellett elhúzva a korongot jutott üres kapus lehetőséghez, nem hibázott. 4-3-ra az Érsekújvár nyert, magához képest gyengén játszva, de ez mit sem von le a hősies debreceni játék és helytállás értékéből.

Róbert Spisák (vezetőedző, Érsekujvár): Egy nagyon jó kis csapat ellen játszottunk, akinek több tapasztalt játékosa is van. Nálunk a technikás jatékosok megint inkább az egyéni játékot erőltették. De még így is megszerezhettük volna a három pontot, ha agresszívebben védekezünk. Nem vagyok elégedett a mutatott játékkal.

Jevgenyij Muhin (vezetőedző, Debrecen): Egy nagyon jó és érett csapattal találkoztunk. Minden játékosom a maximumot nyújtotta ezen az estén, ezért egy igazán jó mérkőzést láthattak a nézők. A harmadig harmadban sikerült egyenlítenünk egy gyors ellentámadásból, egy kis szerencsével meg is nyerhettük volna ezt a meccset.

MOL Liga, Érsekújvár, 631 néző. Játékvezetők: Druga, Dalibor, Soós, Pálkövi.
Blazícek: 91,7% (Krajcovic)
K
Tőke: 87,9% (László)
Hrudík, Kowalczyk, Podstavek, Uram, Polcík
1
Jemeljanov, Csíki, Ladányi, Könczei, Berta
Huba, Kames, Hurtaj, Frolík, Faith
2
Szagyikov, Voronov, Kuriljuk, Kaszkov, Szicsov
Siska, Duris A., Stefanka M., Caladi, Chrenko
3
Wéber, Tőkési, Dancsfalvi, Okos, Barabás
Lesko, Král, Cseres, Uhnák, Púchovsky
4
Orosz, Odnoga
Robert Spisak, Miroslav Stefanka
E
Jevgenyij Muhin, Igor Razov
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 09:18 NZÁ Caladi Chrenko
1-1 18:37 DHK Ladányi Könczei Berta
2-1 23:56 NZÁ Hurtaj Faith
2-2 33:01 DHK PP Ladányi Könczei Berta
3-2 37:55 NZÁ PP2 Chrenko Kowalczyk Uram
3-3 52:57 DHK Kaszkov Szicsov Kuriljuk
4-3 60:37 NZÁ Uram Kowalczyk
33 Kapura lövések száma 36
6 Kiállításpercek 10

Az Érsekújvár–Debrecen képes összefoglalója

 

Videó-összefoglaló

Cimkék: , , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
január 15., vasárnap
EBYSL 12:10 MACRBS 3-4 HVÉGE
EBYSL 14:30 MZAAVS 2-3 HVÉGE
EBYSL 16:20 VSVDMJ 3-2VÉGE
EBYSL 16:40 VASSLL 1-2VÉGE
EBEL 17:00 AVSG99 1-5VÉGE
EBYSL 17:00 HKBZNO 1-5VÉGE
MOL 17:00 GALMAC 1-7VÉGE
MOL 18:30 DHKTIT 4-3VÉGE
január 16., hétfő
U18 17:15 MISPEF 10-2VÉGE
MOL 17:30 BRAMAC 0-3VÉGE
MOL 18:00 UTEDAB 4-1VÉGE
    • M4 SPORT
január 17., kedd
MOL 17:00 GALSCC 2-3VÉGE
MOL 18:30 MISFTC 7-4VÉGE
január 18., szerda
NHL 00:55 BOSNYI 
    • SPÍLER TV
NHL 04:05 ANATBL 
    • SPÍLER TV
KHL 15:00 MMGAVG 
    • SPORT 2
U20 16:50 KMHMIS 
U20 19:30 MACZEG 
január 19., csütörtök
EBYSL   AVSVIC 
NHL 01:35 MTLPIT 
    • SPÍLER TV
NHL 04:30 LAKSJS 
    • SPÍLER TV
U18 15:30 DHKPEF 
U18 16:00 AVSUTE 
U18 16:00 ETOMIS 
EBYSL 17:40 VASMZA 
MOL 18:00 DABBRA 
U18 18:10 VASMAC 
január 20., péntek
EBJL   HKBMAC 
NHL 01:05 CBJOTT 
    • SPÍLER TV
U20 14:30 DHKAVS 
MOL 18:00 UTEBRA 
MOL 18:30 TITSCC 
MOL 19:00 FTCGAL 
EBEL 19:15 G99AVS 
január 21., szombat
NHL 01:05 BOSCHI 
    • SPÍLER TV
EBJL 12:40 HKBVIC 
EBYSL 14:30 RBSHKB 
EBJL 15:00 UTEEHL 
EBJL 16:10 MACOHC 
EBYSL 17:00 DMJOLL 
EBYSL 18:00 EHLMAC 
MOL 18:00 MACGAL 
EBJL 18:30 MRBDMJ 
MOL 18:30 MISSCC 
EBJL 18:55 VSVAVS 
NHL 21:05 WINSTL 
    • SPÍLER TV
január 22., vasárnap
EBJL   ZASVAS 
EBYSL   SLLAVS 
NHL 04:00 CGYEDM 
    • SPÍLER TV
EBYSL 12:00 RBSMAC 
EBJL 15:30 RBSETO 
EBYSL 15:40 VASTRK 
EBYSL 15:40 ZNOHKB 
MOL 18:00 BEOTIT 
MOL 18:00 FTCBRA 
EBEL 18:15 AVSVSV 
    • M4 SPORT
MOL 18:30 MACUTE 
NHL 21:05 PITBOS 
    • SPÍLER TV
január 23., hétfő
MOL 18:00 BEODAB 
MOL 18:00 DHKSCC 
    • M4 SPORT
MOL 18:30 MISGAL 
január 24., kedd
U20 18:40 AVSKMH 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk