Az Edmonton nem szerződtetheti Tkacsovot

   

Az ügyletet az NHL fúrta meg, mert a játékos aláírása nem felelt meg néhány szabálynak. Érdekes eset.

Vlagyimir Tkacsov október 5-én lesz 19 éves, a tavalyi szezont a KHL-es Avangard Omszk felnőtt, illetve MHL-csapatában kezdte, majd idény közben átment a tengerentúlra és csatlakozott a QMJHL-ben szereplő Moncton Wildcatshez. A juniorligában remekül teljesített, a rájátszást is beleszámolva 26 meccsen 39 pontot szerzett, közte 17 gólt.

Az Oilers vezetősége a tehetséges fiatalt meghívta a szeptemberben kezdődött edzőtáborba, ahol meggyőzte a menedzsmentet, aki szerződést kínált a bal szélsőnek. Kedden aláírták a kontraktust, azonban az NHL közbeszólt és érvénytelenítette a felek közötti szerződést, mert az nem felelt meg a CBA (NHL kollektív szerződés) kritériumainak. Ahhoz hogy egy csapat olyan játékost igazoljon, akit nem draftolt, több feltételnek is teljesülnie kell, amit szigorúan szabályoz a CBA.

1. A játékos leigazolható, ha jelentkezett a draftra, de senki nem választotta.

2. Ha korábban játszott Észak-Amerikában és az utolsó draft idején még nem töltötte be a 20. életévét, volt SPC kontraktusa (standard AHL-szerződés), jelentkezett a draftra és játszott valamilyen major juniorligában a szezon kezdetétől (ez alól kivételt jelenthetnek bizonyos try-out szerződések).

Az Oilers ott hibázott, hogy Tkacsov már jégre lépett a KHL-ben, a vezetőség pedig azt hitte, elég ha csak a szezon közben érkezett meg a tengerentúlra. Annak ellenére, hogy ott volt az idei drafton és nem választották, a második pontnak nem felelt meg, nem volt a teljes szezonban a Moncton játékosa, ezért a CBA szerint nem volt jogosult arra, hogy aláírjon az Edmontonhoz. A hatalmas és kínos szakmai baklövés után természetesen Craig MacTavisht az Oilers general manageret vették elő az újságírók.

“Van egy alfejezet a CBA-ban, ami meghatározza a kritériumokat a korábbi szezonokra. Amikor megnéztük, úgy gondoltuk, hogy Tkacsov minden pontban megfelelt az elvárásoknak és aláírhatja a Standard Player’s kontraktust. Ráadásul ott volt a drafton, mindenkinek megvolt az esélye arra, hogy kiválassza. De van a CBA-ban egy kiegészítés, amire nem figyeltünk, a szezont a KHL-ben kezdte és ez elég volt ahhoz, hogy bukjuk a szerződést.”

Az Oilers jogász személyzete, akinek betéve kellene tudni a CBA-t, nem egyedi eset előtt áll. Az elmúlt években többször is előfordult, hogy egy-egy játékos nem felelt meg bizonyos feltételeknek és emiatt nem írhatott alá. A Washington Capitals hasonlóan járt az ausztrál Nathan Walkerrel, akit nem tudott nem draftoltként aláíratni. De hasonlóan járt a Philadelphia a cseh Tomás Hykával, akit végül a drafton a Los Angeles halászott el a Flyers elől.

A történet legnagyobb vesztese természetesen maga a játékos, aki abban bízott, hogy jégre léphet az NHL-ben, ehelyett vissza kell mennie a junior ligás Monctonba. De nyert is ezzel az egész üggyel, magára vonta a figyelmet, hiszen remek fizikai és technikai tudásról adott bizonyságot azzal, hogy kiharcolta a szerződést. Valószínűleg a játékosmegfigyelők is jobban szemmel tartják ezután, és várhatóan a 2015-ös drafton ki is választják. Azonban semmi garancia sincs arra, hogy akkor megkapja a lehetőséget arra, hogy jégre lépjen a legjobbak között.

tkacsov

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum