

Háromgólos hátrányból nyert a Dallas
A texasi alakulat Tyler Seguin triplájának köszönhetően fordított és győzött.
Óriási meccset játszottak az American Airlines Centerben, ahol a Florida vendégszerepelt. A Panthers a második harmad elején már három góllal vezetett, a Dallas azonban bő hét perc alatt egalizálni tudott a játékrészben. A Panthers a záró harmadban is megszerezte a vezetést, a hajrában azonban érkezett Seguin, aki két perc alatt két emberelőnyös gólt szerezve megfordította a mérkőzést. A Florida ezzel négy mérkőzés után továbbra is nyeretlenek az előszezonban.
New Yorkban Ryan Haggerty és Jesper Fast duplájának köszönhetően sima 6-3-as hazai győzelmet hozott a Rangers?Flyers találkozó. A hazaiak korán eldöntötték a mérkőzést, az első harmad első felében bő három perc alatt háromszor találtak be Steve Masonnek. A Flyers innentől kezdve csak szaladt az eredmény után, de hiába próbálkozott a felzárkózással, a Rangers mindig visszaállította a háromgólos különbséget.
A Joe Louis Arenában rendezett Original Six-összecsapáson a Detroit lenullázta a Torontót. A Red Wings kapujában Petr Mrázek 27 védéssel ért el shutoutot, míg Riley Sheahan egy-egy gólt és gólpasszt tett a 3-0-s győzelemért.
Csak kisiklás volt a Columbus számára a Pittsburgh elleni vereség. A Jackets visszatért a helyes irányba és hasonlóan Detroithoz 3-0 arányban győzött a Predators ellen. A Nashville-ben rendezett meccsen Curtis McElhinney 36 védéssel ért el hibátlan teljesítményt, James Wisniewski pedig egy gólpasszt és egy emberhátrányos találatot tett a közösbe.
Egy Jason Pominville-lel volt jobb a Minnesota a Pittsburghnél az Xcel Energy Centerben rendezett mérkőzésen. A hazaiak csatára 1-1-es állás után a záró játékrészben 11 perc alatt hozott össze klasszikus mesterhármast, amivel 4-1-es győzelemhez segítette csapatát.
Joe Vitale és Oliver Ekman-Larsson két-két pontjának köszönhetően az Arizona győzelemmel távozott a Vancouver otthonából. A Canucks kapujában nem volt bombaformában Ryan Miller, a nagy nyári igazolás csak 88%-os hatékonysággal védett a mérkőzésen.
A nap kanadai rangadóját az Edmonton nyerte, miután 3-1-re verte a Winnipeget a Rexall Place-ben rendezett összecsapáson. Taylor Hall két góllal, közte a győztes találattal, Ryan Nugent-Hopkins pedig két gólpasszal vettette észre magát.
További cikkek
- Hatgólos sikerrel jutott Stanley Kupa-döntőbe a Vegas
- Kiharcolta a hatodik meccset a Dallas
- Nem tudott söpörni a Vegas
- A Florida egy 59:55-nél lőtt góllal söpörte ki a Carolinát
- A Vegas kisöpörheti a Dallast
- Bobrovszkij jelentette a különbséget
- A rendes játékidőben nem megy
- Barkov új szintre emelte a lábközötti csel fogalmát
- Tic-tac-goal