Sebők Balázs még egy hónapot kihagy

   

Idén sem indul jól a szezon a válogatott 19 éves csatárának.

Tavaly agyrázkódás miatt hagyott ki hónapokat, idén vállsérülés miatt csúszik a szezonkezdet Sebők számára, pedig jól indult a felkészülés. A Hokki színeiben a finn másodosztályban, a Mestisben hokizó fiatal center aztán egy komoly ütközést kapott a felkészülési mérkőzéssorozat közepén, s azóta nem játszhat.

“Sajnos nem úgy alakultak a dolgok, ahogy elterveztem ? tájékoztatta Sebők Balázs a Jégkorongblogot. ? Másfél hete részt vettem egy szokásos gyógyterápián, ahol még mindig fájdalmaim voltak, és mivel előtte 4-5 héttel történt az ütközés, elküldtek MRI-re. Ott kiderült, hogy nem izomsérülésem volt, hanem egy fokkal komolyabb. A labrum sérült meg, lényegében ez tartja helyén a vállat. Megállapították, hogy elég közel jártam ahhoz, hogy kiugorjon a vállam, de ennek a labrumnak köszönhetően nem történt meg, viszont megsérült. Műteni nem kell, ami nagyon jó hír, de még egy 3-4 hét kell ahhoz, hogy újra játékra kész legyek. Jelenleg a jégen csak korcsolyáznom szabad, de a jövő héttől elkezdhetek lőni, rá 2 hétre pedig már talán ütközni is, ha elmúlnak addig a fájdalmaim.”

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum