Sabrina Czibor

 

A KMH légiósait bemutató sorozatunk negyedik részében egy emigráns unokáját mutatjuk be. Közérdekű közlemény: a KMH Budapest?SKP Bratislava EWHL-mérkőzés szombaton 14.30-kor kezdődik.

“Akkor kezdtem el komolyabban jégkorongozni, amikor középiskolába kerültem ? mondta az 1996 novemberében született kapus, Sabrina Czibor. ? Sportos típus vagyok, gyerekként sokat sportoltam, többek között teniszeztem, softballoztam, jégkorongoztam és kosárlabdáztam. Túl sok dolgot csináltam egyszerre, ezért választanom kellett közülük egyet, a jégkorongra esett a választásom. A középiskolás évek alatt két csapatban védtem, a Naperville Warriorsban és az Andrew Rattlesben.

czibor5

Fel kellett adnom egy évre a jégkorongos pályafutásom, amikor a Rotary-program keretében egy évre Svédországba kerültem. Sajnos nem voltam olyan szerencsés, mint Pál Vanda, aki az amerikai csereprogram alatt tudott játszani, addig nekem nem volt rá lehetőségem, csak gyerekek között tudtam edzeni és edzősködni egyszerre. A jégkorong helyett így síeltem, amit szintén nagyon élveztem.

czibor2

Kétszer jártam azelőtt Magyarországon, mielőtt augusztusban ideköltöztem volna. Nagyapám az 1950-es években emigrált innen az Egyesült Államokba, tehát közel félig magyar vér csörgedezik az ereimben. Sajnos nem tudok magyarul, de szeretnék minél többet megtanulni a nyelvből és a történelemből ? abban az időben, amikor éppen nem vagyok jégen. Remélem, a tudásomat fejleszteni fogom a KMH-nál, én leszek a keretben legfiatalabb kapus.

czibor1

Azt akarom, hogy az egy év kihagyás után kétszeresen kemény munkával visszanyerjem a régi formámat ebben a szezonban. Nagyon jó hangulat van a csapatnál, várom az új idényt. Mivel Chicago külvárosából származom, ezért egyértelmű, hogy a Chicago Blackhawksnak szurkolok, szeretek NHL-meccsekre járni, ezt viszont idén sajnos nem tehetem meg.”

czibor3

A KMH Budapest 2014/15-ös EWHL-mérkőzései:

2014. szeptember 27., 14.30: KMH Budapest?SKP Bratislava (SVK)
2014. október 4.: KMH Budapest?Sabres Vienna (AUT)
2014. október 18.: Neuberg Highlanders (AUT)?KMH Budapest
2014. október 19.: Neuberg Highlanders (AUT)?KMH Budapest
2014. november 1.: KMH Budapest?Bozen Eagles (ITA)
2014. november 2.: KMH Budapest?Bozen Eagles (ITA)
2014. november 15.: DEC Salzburg Eagles (AUT)?KMH Budapest
2014. november 16.: DEC Salzburg Eagles (AUT)?KMH Budapest
2014. november 22.: KMH Budapest?Sabres Vienna (AUT)
2014. december 6.: KMH Budapest?DEC Salzburg Eagles (AUT)
2014. december 7.: KMH Budapest?DEC Salzburg Eagles (AUT)
2014. december 13.: Bozen Eagles (ITA)?KMH Budapest
2014. december 14.: Bozen Eagles (ITA)?KMH Budapest
2015. január 17.: KMH Budapest?SKP Bratislava (SVK)
2015. január 24.: SKP Bratislava (SVK)?KMH Budapest
2015. február 14: KMH Budapest?Neuberg Highlanders (AUT)
2015. február 15: KMH Budapest?Neuberg Highlanders (AUT)
2015. február 21.: SKP Bratislava (SVK)?KMH Budapest
2015. február 28.: Sabres Vienna (AUT)?KMH Budapest
2015. március 1.: Sabres Vienna (AUT)?KMH Budapest

A KMH Budapest EWHL-kerete:

# Név Szül. év Állampolgárság
Kapusok:
14 Sabrina Czibor 1996 USA
1 Németh Anikó 1996 HUN
97 Poltzer Renáta 1997 HUN
92 Nina M. Riley 1992 USA
Védők:
25 Holzer Bernadett 1998 HUN
33 Inotay Júlia 1997 HUN
29 Kőszegi Petra 1996 HUN
90 Mima Markicevic 1990 CAN
2 Németh Bernadett 1996 HUN
28 Odnoga Lotti 1999 HUN
6 Pál Vanda 1997 HUN
22 Rozsnyai Henriett 1998 HUN
3 Tóth Enikő 1996 HUN
81 Samantha Woodward 1992 USA
Támadók:
77 Egyedi Noémi 1998 HUN
9 Farkas Nikolett 1991 HUN
78 Ferik Evelin 1994 HUN
24 Tiziana Cipriani Gadient 1995 SUI
93 Alex Gowie 1993 CAN
21 Junttila Jenni 1993 HUN
12 Pavuk Petra 1998 HUN
4 Somogyi Vivien 1995 HUN
23 Trencsényi Kitti 1992 HUN
7 Ungár Rebeka 1997 HUN

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum