Indul a Euro Mini Hockey League

   

A hatodik éve létező sorozathoz hazánkból elsőként a Dab.Docler csatlakozott, melynek U9-es korosztálya osztrák, szlovák és cseh gárdákkal mérkőzik a megszokott tornarendszerben.

Az eseményről a csapat honlapja adott hírt. A nagyon színes nemzetközi mezőnyben megtaláljuk a Vienna Capitalst és a Vienna Tigers Ausztriából, a HC Nové Zámky, a Hoba Bratislava, a Hamikovo, a Dukla Trencin, a HK91 Senica, a HK Ruzinov, a Petrzalka, a Piestany és a HK36 Skalica csapatát Szlovákiából, míg Csehországot a Breclav és a Brumov-Bylnice képviseli. A szervezők úgy oldották meg, hogy a csapat egyszer játszanak egymás ellen ? akivel tehát egyszer már találkozott a Dab.Docler ebben a szezonban, azzal többször nem fog.

A lebonyolítás ugyanolyan, mint Magyarországon: a csapatok tornarendszerben játszanak, s minden résztvevőnek legalább négy tornán kell részt vennie, egyet pedig otthon szerveznie. A meccsek háromszor tizenkét percesek, és természetesen kis pályán játszanak még a gyerekek.

A Dab.Docler első magyarországi csapatként szeptember 27-én el is kezdi az Euro Mini Hockey League bajnokságát, méghozzá hazai jégen. A házigazdán kívül a résztvevők a HC Petrzalka 2010, a HK Lokomotíva Nové Zámky, a HO Hamikovo, illetve a HOBA Bratislava lesz ? mind a négy ellenfél Szlovákiából érkezik tehát. A mérkőzések szombaton 11 órakor kezdődnek, s délután 5 óráig tartanak majd.

A Dab.Docler egyébként is nagy hangsúlyt helyez az utánpótlás nemzetközi “szereplésére”, nemrég Babic Vladimir vezérletével közösen nézték meg például a Slovan Bratislava és a CSZKA Moszkva összecsapását a KHL-ben a csapat 14 éves játékosai. A lehetőség jutalom volt az U14-es A és B csapat tagjai számára a nyáron végzett komoly szárazföldi edzésekért. Összesen 30 gyerek tölthette tehát “szakmai továbbképzéssel” az U14-es bajnokság startja előtti utolsó szabad hétvégét.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR ÉLŐ
VB18 16:30 JPNHUN ÉLŐ
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum