Gyors és fizikailag rendkívül erős a Fehérvár

   

Meglepetéscsapatok találkoznak péntek este Grazban, ahová a Fehérvár látogat. Az utóbbi években a mezőny alsó felében szerepelő együttesek kiváló formában kezdték a szezont, hiszen a Fehérvár a 4., a Graz az 5. helyen áll az osztrák bázisú ligában.

A Graz tavaly novemberben nyert legutóbb a Fehérvár ellen, azóta zsinórban négy magyar siker született, ráadásul ezeken 0 pont jutott a 99ersnek. Az egész szezont tekintve pedig 5-1 az arány a Volán javára, tehát 3-ból 2-szer nyert Marty Raymond csapata Grazban. Ehhez hozzátehetjük, hogy egy évaddal korábban is 3-1 volt ide a végelszámolás. A múlt dicső, de a jelenben több tényező is óvatosságra int. Egyrészt az eddigi 19 grazi meccsből mindössze 7-et nyertünk meg. Másrészt a Graz rendkívül erős keretet rakott össze, már 17 külföldi és jó néhány osztrák válogatott erősíti sorait. Harmadrészt az idei eredményeik önmagukért beszélnek. Hazai pályán mosták le a Dornbirnt, nyertek Villachban, közte két vereségük volt ugyan, de az egyaránt bombaerős Linz és Salzburg közül előbbi egy pontot azért hagyott Grazban.

“Nem szabad, hogy kizökkenjünk a saját játékunkból a gyors és fizikailag rendkívül erős fehérváriak stílusa miatt – mondta a liga honlapjának Clemens Unterweger, a stájer csapat játékosa, merthogy a címben szereplő megállapítás tőle származik, ami mindazonáltal egybeesik sok EBEL-edző értékelésével is. – Tartanunk kell magunkat a taktikánkhoz, ha nyerni szeretnénk.”

AVSG99

Eredmények tekintetében a Volán sem szégyenkezhet, 4-ből 3 győzelem után megállapítható, kiválóan rajtolt a magyar EBEL-csapat. Nem is nagyon emlékezhetünk hasonlóan magabiztos kezdésre. Egyedül a 2008/09-es idényben rajtolt jobban a magyar csapat, akkor az első négy mérkőzésen egyaránt 3-2-re verte aktuális ellenfelét. Rob Pallin együttese ráadásul frissen, üdén mozog, rengeteg munkával járó, sokmozgásos játéka a kellő kombinatorikával is párosul. Talán ennek is köszönhető, hogy átlagban 4 gól felett lő a csapat, ami nagyon ritkán fordult elő eddig a magyar EBEL-történetben. Remélhetőleg nem fárad bele a ritmusba a csapat és Grazban már esetleg azok a válogatott csatárok is elkezdik a gólgyártást, akik eddig még adósak az eredményes támadásbefejezéssel.

“A Ljubljana ellen az első bedobástól a lefújásig uraltuk a játékot – mondta Rob Pallin –, és összesen mindössze 14 kapura lövést engedélyeztünk ellenfelünknek. Ha eredményesek szeretnénk lenni, akkor elsősorban a védekezést kell szem előtt tartanunk továbbra is. A graziakat láttam az Ocskay-emléktornán, felismerhető rajtuk az új edző keze nyoma. Igazi, őszinte hokit játszanak.”

Benk András visszatérhet végre – információink szerint a negyedik sorban kap helyet kezdésként, az első három egységet egyelőre nem bontja meg a vezetőedző –, így háromfősre apadt a sérültlista, jelenleg Hetényi Zoltán, Szirányi Bence és Varga Arnold neve szerepel rajta.

A mérkőzés tudósítása ezen az oldalon élő online rádióközvetítésben hallgatható.

Graz–Fehérvár 4-1

   

Harminc perc alatt eldöntötte a két pont sorsát a Graz, egyértelmű vereséget mért a Fehérvárra.

Az idei szezonban a graziak egyik legnagyobb erőssége a speciális egységekben rejlik. Kíméletlen ítéletvégrehajtók, ha előnybe kerülnek, ugyanakkor övék a legjobb emberhátrányos védekezés is. Mindezt be is mutatták az első emberelőnyben. Ejdepalm kiállítását váltották másfél perc alatt gólra. Alig ocsúdott volna a sokkból a Fehérvár, amikor kevesebb mint fél perc alatt immár egyenlő létszám mellett toldották meg a vezetést a hazaiak. Orbán kiállítása alatt is kimaradt egy hazai helyzet, és az első harmad hátralevő perceiben is az osztrák csapat állt közelebb a gólszerzéshez.

Rendkívül rosszul kezdődött a második játékrész is. Pont egy perc telt el, amikor már a harmadik hazai gólnak örülhettek a nézők. Maradt a három sorral játszó hazaiak nyomása, a Fehérvár nehezen jutott el helyzetekig. A meccs felénél aztán egy lövésbe beleérve megszületett a negyedik hazai találat is, Rajnát pedig, akinek ezúttal nem volt szerencséje, Robinson váltotta. Először a harmad második felében sikerült veszélyes helyzeteket teremteniük a fehérváriaknak, egy ilyen után Sikorcin lövését védte szépen a grazi kapus. Röviddel a szünet előtt az erőfeszítéseknek meg is lett az eredménye, egy lepattanót Sarauer juttatott az üresen maradó kapuba.

A harmadik harmadban is maradt a fehérvári lendület, ám a hazai védelem jól állt a lábán. A 47. perctől aztán sorozatban három fehérvári kiállítás törte meg az offenzívát. Szerencsére a Graziak ezúttal nem éltek a lehetőségekkel, nem született újabb gól. Az 56. perc legelején aztán megszületett ez este első és egyetlen fehérvári emberelőnye is. A finn légiós, Jyrkkiö emelte magassra az ütőjét, azt Orbán vette rossz néven és megpróbálta megrendszabályozni ellenfelét. A finn 2+2-t, Orbán 2+10-et kapott, egy ember előnyben maradtak a mieink a jégen, de nem sikerült élni a lehetőséggel. A vége 4-1 a Graznak, megérdemelt hazai győzelem született.

Pallin az első szünetben átszervezte a csapatot

   

Nem vagyunk elég jó csapat ahhoz, hogy csak a második harmadtól kezdjünk el játszani. Edzői értékelés és videó a Graz–Fehérvárról.

“Az első harmadban egyszerűen nem voltunk készek a játékra – értékelte a mérkőzést nem sokkal a lefújás után Rob Pallin. – A lövések száma is tökéletesen jellemezte az első 20 percet. Nem vagyunk elég jó csapat ahhoz, hogy csak a második harmadtól kezdjünk el játszani. Az első harmadban 13-3 volt oda a lövések száma, a másodikban 14-3 ide. De nem tehetjük meg, hogy csak 40 percig játsszunk.

Az egy másik kérdés, hogy a sok lövésünk nem ért gólt, nem hiába második körös NHL-draftolt kapus Sabourin. Volt jó néhány nagy védése. Mi kontrolláltuk a játékot a második harmadban, és egész jók is voltunk, de nem tudtunk gólt lőni. Két harmadon át jól játszottunk, de egy olyan jó csapat ellen, mint a Graz, ez nem lehet elegendő.

A második harmad előtti kisebb változtatások azért voltak, hogy jobban működjön a játékunk. Ezt a lövések száma vissza is igazolta. Olyan játékosokra van szükségünk, akik képesek megfelelő játékot nyújtani, nemcsak otthon, hanem idegenben is.

Rajnát azért cseréltem le, mert új impulzust akartam adni a csapatnak. Nem voltam elégedetlen a teljesítményével, egész egyszerűen meg akartam változtatni a meccs képét. Egy edzőnek néha ehhez kapust kell cserélnie, akkor is, ha nem a kapus miatt áll a csapat úgy, ahogy. Josh nagyon jól védett a hátralevő 30 percben, de a kapuscsere oka nem Rajna Miki teljesítménye volt, hanem az, hogy fel akartam rázni a csapatomat.”

A Graz–Fehérvár góljait itt láthatják.

EBEL, 2260 néző. Játékvezetők: Dremelj, Hofstätter, Rakovic.
Sabourin: 96,3% (Imrich)
K
Rajna: 76,5% (Robinson: 100%)
Jyrkkiö, Kelly, Lammassaari, Bastiansen, Latendresse
1
Wehrs, Ejdepalm, LoVecchio, Sarauer, Marino
Marto, Lassen, Verlic, Zagrapan, Walker
2
Orbán, Tokaji, Kovács, Bartalis, Banham
Unterweger, Ganzak, Ganahl, Pinter, Coetzee
3
Kiss, Hetényi P., Kóger, Sikorcin, Magosi
Reinthaler, Strohmeier, Moderer, Konecny
4
Reiter, Nemes, Benk, Erdély, Sárpátki
Bjorkstrand Todd, Jan Ivo / Fargnoli Ken
E
Pallin Rob, Sille Tamas
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 09:12 G99 PP Lassen Walker
2-0 09:39 G99 Pinter Ganahl Coetzee
3-0 21:00 G99 Latendresse Zagrapan Walker
4-0 29:53 G99 Bastiansen Jyrkkiö Latendresse
4-1 39:32 FHA Sarauer LoVecchio Ejdepalm
25 Kapura lövések száma 26
4 Kiállításpercek 22
Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum