A Krefeld és a Briancon sem szerzett még pontot

 

Sofron István csapata a dán bajnok Sönderjyskétől kapott ki hazai pályán, míg Széligék a Frölundától szenvedtek vereséget, amelyben a svéd elitliga újoncának tavaly megválasztott Johnson 4+1-ig jutott.

A Bajnokok Ligája csoportkörében az ötödik fordulóból szerdára hét mérkőzés maradt. Sofron Istvánék jól kezdtek a dán bajnokságot kétszer egymás után megnyerő SönderjyskE ellen, hiszen Courchaine két góljával és egy asszisztjával a 46. percre már 3-1-re vezettek. Innen támadtak fel a dánok, akik 10 perc alatt három gólt ütötték és a maguk javára fordították a mérkőzést. A meccs hőse az amerikai Quirk volt, aki három assziszttal vette ki részét a 4-3-as dán sikerből. A csoport másik meccsén skandináv rangadót rendeztek, ugyanis a kétszeres svéd bajnok Skelleftea a HIFK-et fogadta. A meccs tétje a továbbjutás bebiztosítása volt a svédek számára, amit egy 3-0-s győzelemmel el is értek. A Skellefteának így 15 pontja van, míg a második HIFK-nek 11, az utolsó fordulóban egymás ellen játszanak, de a helsinkiek még egy hárompontos győzelemmel sem tudják behozni a csoportelsőt.

A nap másik magyar érdekeltségű mérkőzésén a Krefeldhez hasonlóan pont nélkül álló Briancon a csoportelső Frölundához utazott. A mérkőzés legnagyobb részében jól tartották magukat Szélig Viktorék, hiszen az 58. percben még csak 4-2 volt a svédek javára, azonban az utolsó két percbe még két hazai gól is belefért, így 6-2 lett a vége. A mérkőzésen kiemelkedő teljesítményt nyújtott Andreas Johnson, akinek tavaly kiugró éve volt, hiszen junior világbajnoki ezüstérme mellé az SHL-ben is az év újoncának választották. Széligék sem bírtak vele, négy gólig és egy asszisztig jutott. A csoportot az egyaránt 12-12 ponttal álló Frölunda és a Geneve-Servette vezeti, az utolsó fordulóban utóbbi a Briancont fogadja, előbbi pedig a Villachba látogat.

Az A csoportban kisebb meglepetésre a Karpat hazai pályán vesztett pontot a csoportutolsó Kassa ellen. Két 1-1-es harmadot követően a harmadik játékrészben nem esett gól, és a hosszabbításból is már csak 5 másodperc volt hátra, amikor a finnek begyötörték a mindent eldöntő találatot. Érdekesség, hogy a kassaiak eddigi mind a négy pontjukat a csoportelső ellen szerezték. Az újabb részsikernek legjobban Liberecben örültek, ahol még nem mondtak le a továbbjutásról. A cseh csapat két előnyös találattal el is húzott a Kölntől, akik erre csak egy góllal tudtak válaszolni, így 2-1-re nyert a Liberec. A csoportelsőség az utolsó fordulóban fog eldőlni, amikor a 10 ponttal csoportelső Karpat a 9 pontos Liberec csapatát fogadja.

Az F csoportban a Turkunak az utolsó szalmaszálba kellett kapaszkodnia, ha meg akarta szerezni a biztos továbbjutást érő első helyet, hiszen négypontos hátrányból várta a csoportelső Linköping elleni utolsó két felvonást. A meccs a várakozásoknak megfelelően hatalmas izgalmakat hozott. A finnek kétszer szereztek vezetést, a svédek kétszer egyenlítettek, majd a harmadik harmad 17. másodpercében a mérkőzés folyamán először vezettek is. Minden végképp elúszni látszott a hazaiak szempontjából, amikor pár perccel a vége előtt emberelőnybe került a Linköping. A TPS azonban ebből is fel tudott állni és két perccel a vége előtt hátrányból egyenlített. A hosszabbítás nem hozott gólt, a büntetőket jobban lőtték a svédek, így megszerezték az első helyet a csoportban.

A G csoportban a Vaxjö hazai pályán győzte le a KalPát 2-1-re, amivel meg is előzte finn vetélytársát a csoportban és 9 ponttal holtversenyben első a Sparta Prahával. A prágaiak több szempontból is előnyösebb helyzetben vannak, hiszen mindkét egymás elleni találkozójukat megnyerték, több a lőtt góljuk és az utolsó fordulóban a csoportutolsó, bár egyre jobb formába lendülő Mannheimet fogadják hazai pályán, míg a Vaxjö Finnországba utazik.

Egy forduló van hátra a csoportkörből, amelyet október 7-8-án rendeznek és amely előtt természetesen még bővebb áttekintést is adunk majd az esélyekről. Aki addig sem tud várni, a csoportállásokat itt böngészheti, a gólösszefoglalókat pedig ehelyütt tekintheti meg.

Cimkék: , , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum