Két EBEL-csapat a BL-továbbjutás küszöbén

   

Bár a Vienna Capitals elvesztette veretlenségét, mivel pontot mentett a Zürich otthonában, továbbra is a B csoport élén tanyázik. A Salzburg Klotenben nyert, nagyon el kell rontania az utolsó fordulót, hogy ne legyen csoportelső.

Az F csoportban alsó házi rangadót rendeztek, hiszen a hárompontos Bolzano látogatott az egy ponttal utolsó Pardubice otthonába. Két harmad után a vendégek vezettek 2-1-re, a harmadik harmadban is sokáig nem bírtak egymással a csapatok, így a meccs végén a Pardubice kénytelen volt lehozni a kapusát. A kínálkozó alkalmat kíméletlenül kihasználták az olaszok és beállították a 1-3-as végeredményt. Insam két gólt lőtt, Nesbitt 1+1-gyel zárt.

Az I csoportban a második helyen álló JYP és a harmadik HV71 küzdött meg azért, hogy melyikük marad versenyben a csoportot vezető Salzburggal. A hazai pályán játszó finnek az első harmadban elhúztak 2-0-ra, azonban a svédek a középső játékrészben két emberelőnyt kihasználva egyenlítettek. A záró húsz perc újabb két előnyös találatot hozott, 1-1-es leosztásban, így jöhetett a hosszabbítás, majd a büntetők. Ezt a házigazdák lőtték jobban, ami nem volt nehéz, hiszen az első négy svéd próbálkozó mindegyike eredménytelenül járt, 4-3-ra nyert a JYP. A salzburgiak azonban az egy ponttal utolsó helyen álló Klotenhez látogattak és a papírformának megfelelően győztek 2-0-ra, így 12 ponttal vezetik a tabellát. Mivel az utolsó fordulóban a Klotent fogadják, nehezen elképzelhető, hogy ne nyerjék meg a csoportot.

CHL

A H csoportban is rangadó következett, hiszen a 9 pontos Zug látogatott az egy ponttal mögötte álló SaiPa csapatához. A svájciaknak nem ígért túl sok jót, hogy az első fordulóban hazai pályán kaptak ki a finnektől, akik Lappeenrantában sem kímélték ellenfelüket és egy nagyon sima mérkőzésen 3-0-ra nyertek. A már kiesett Vítkovice Ingolstadtban játszott a csoportutolsó ellen szoros mérkőzést. A vendégek nyerték az első harmadot 2-0-ra, a hazaiak egy 2-1-es második játékrésszel zárkóztak fel egy gólra, majd a harmadikat is ilyen arányban nyerve kiegyenlítettek. Érdekesség, hogy az Ingolstadt négy góljából hármat cseh játékos ütött. A hosszabbításban nem született döntés, jöhettek a büntetők, amelyet a Vítkovice lőtt pontosabban, 5-4-re nyerve a meccset.

Az E csoportban alaposan összekuszálódtak a szálak, hiszen az ötödik forduló előtt a Trinec vezetett 9 ponttal, míg a Tapparának, a Bernnek és a Stavangernek egyaránt 5-5 pontja volt. A Trinec hazai pályán fogadta a Tapparát, tehát egy győzelemmel akár be is biztosíthatta volna a továbbjutást. De a Tappara nem hagyta annyiban, két góltalan harmad után a záró húsz percet és a mérkőzést is 2-1-re nyerte. A másik két, ötpontos csapat késhegyre menő csatát vívott egymással Bernben. Az első gólra az 54. percig kellett várni, amikor a vendégek szereztek vezetést. A svájciak a meccs végén lehozták a kapusukat, amiből újfent a Stavanger Oilers szerzett találatot, beállítva a 2-0-s végeredményt. A Kontinentális-kupa tavalyi győztese meglepően jól áll a csoportban, már 8 pontja van, amivel jelenleg ugyan a harmadik, de ha minden szerencsésen alakul az utolsó fordulóban, akár még meg is nyerheti a csoportot.

A Fribourgnak nem volt ilyen nehéz dolga a D csoportban, csoportelsőként látogatott az utolsó Eisbaren Berlinhez. Az első harmadban emberhátrányból szerezte meg a vezetést, amit a második játékrészben egyenlő létszám mellett duplázott meg. Vauclair mindkét esetben asszisztos volt. Mivel az eredmény már nem változott, a svájciak 2-0-ra nyertek. A nap legnagyobb arányú győzelmét a Djurgarden szerezte, mely hazai pályán 8-0-ra győzött a Zlín ellen. Az első és a harmadik harmadot csak 1-0-ra nyerték a hazaiak, de a középső játékrészben kinyílt a gólzsák, hat gólt lőttek a svédek, ebből négyet emberelőnyben.

Megszakadt a Vienna veretlenségi szériája, de így is vezeti csoportját az osztrák csapat, amely éppen legnagyobb riválisa, a Zürich otthonában mentett pontot. A hazaiak szereztek vezetést az első harmadban, amit Ferland egalizált 14 másodperccel a második harmad vége előtt. A harmadik húsz percben nem esett gól, a hosszabbításban viszont emberelőnybe kerültek a hazaiak, akik ki is használták a kínálkozó alkalmat és 2-1-re nyertek. A másik mérkőzésen a Farjestad magabiztosan nyert 4-1-re a Valerenga ellen, így a második számú norvég csapat továbbra is pont nélkül áll. A Vienna magabiztosan vezeti a csoportját, 12 pontja van, az utolsó fordulóban a tízpontos Zürichet fogadja, az lesz a csoportkör döntője.

A K csoportban két 12 pontos csapat egymás elleni mérkőzése maradt az utolsó két fordulóra. Az elsőn a Lulea fogadta a Lukkót. Góltalan első harmad után 1-1-es második következett, míg a harmadikat 2-0-ra nyerték a hazaiak és így 3-1-re a mérkőzést is. A Hamburg és a Nottingham csatájában az angol csapat szerezte meg első pontjait, miután 3-1-re nyert hazai pályán.

A G csoportban a Sparta Prahának sokba kerülhet, hogy Vas Jánosék vasárnapi legyőzése után kedden alulmaradtak Mannheimben. A rendes játékidő 2-2-es döntetlennel ért véget, a hosszabbítást pedig 40 másodperc alatt eldöntötték az emberelőnyben játszó mannheimiek. Ezzel a Sparta csak egy pontot szerzett és összesen kilenccel áll, míg a második helyezett KalPának 7 pontja és eggyel kevesebb lejátszott mérkőzése van.

A C csoportban kiadós pofonba szaladt bele a Villach, amely hazai pályán kapott ki 5-0-ra a Genéve-Servette-től. Ebben a csoportban teljesen nyílt még a küzdelem, hiszen 12 ponttal vezet a Genéve-Servette az egy meccsel kevesebbet játszó és 9 pontos Frölunda előtt, amely szerdán a csoportutolsó Briancont fogadja.

A küzdelmek szerdán a játéknapból hátralevő hét meccsel folytatódnak, amelyből kettőn is lesz magyar érdekeltség. Sofron Istvánék és Szélig Viktorék egyaránt pont nélkül állnak egyelőre, a Krefeld az egypontos SönderjyskE csapatát fogadja, míg a Briancon a Frölundához látogat.

A csoportállásokat itt böngészhetik, az gólösszefoglalókat pedig ehelyütt tekinthetik meg.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
december 10., vasárnap
DEBL 11:35 MACGRZ 4-3 BVÉGE
DEBL 14:25 KMHLNZ 7-0VÉGE
EWHL 15:00 SSTKMH 0-8VÉGE
U18 15:00 AVSVAS 7-3VÉGE
ROM 17:30 GALSTE 9-6VÉGE
VB20 18:00 HUNLAT 1-4VÉGE
december 11., hétfő
U20 13:00 OHCUTE 4-1VÉGE
ROM 17:30 SCCSTE 9-3VÉGE
VB20 19:00 FRAHUN 4-3 HVÉGE
EL 20:00 DABTIT 5-3VÉGE
    • M4 SPORT
december 12., kedd
U18 15:00 DHKPEF 6-4VÉGE
U18 17:20 ETOUTE 6-3VÉGE
ROM 17:30 STESCC 1-8VÉGE
EL 18:30 MISMAC 2-0VÉGE
U18 18:40 VASMIS 3-2VÉGE
EBEL 19:15 MZAAVS 2-3 HVÉGE
december 13., szerda
VB20 15:30 HUNKAZ 3-5VÉGE
EL 17:50 VC2MAC 1-5VÉGE
MK 18:00 DABVAS 9-3VÉGE
U18 18:00 SZDDHK 0-13VÉGE
U18 19:00 ZNOUTE 6-2VÉGE
december 14., csütörtök
U18 16:00 PEFZEG 
U18 17:40 AVSKMH 
MK 18:00 UTEMIS 
U18 18:00 MISMAC 
december 15., péntek
VB20 13:00 GERHUN 
EL 18:00 FTCSCC 
EL 18:30 TITBRA 
december 16., szombat
U18 13:40 AVSMIS 
U18 15:00 SZDZEG 
VB20 16:00 AUTHUN 
U18 16:30 DHKGEP 
EBEL 17:45 AVSHCB 
EL 18:00 DABSCC 
EL 18:30 UTEBRA 
U18 18:30 MACETO 
december 17., vasárnap
EL 17:50 VC2FTC 
december 18., hétfő
EL 20:00 UTEMIS 
    • M4 SPORT
december 19., kedd
DEBL 19:15 GEPMAC 
Partnerünk