Szponzorok az NHL-mezeken?

 

A liga válasza határozott nem. Egyelőre.

Az észak-amerikai sportok egyik tradíciója, hogy a nagy major klubok mezein semmilyen reklám nem megengedett, csak a mez és a szerelés szállítójának apró logója látható. Mindenki tisztában van vele, hogy mekkora értéke van az ilyen felületeknek ? elég csak kiindulni a gurulós fociból ?, de a hagyomány, az hagyomány, így a ligák hosszú évek óta ellenállnak a kísértésnek és az óriási pénznek. 1999-ben a szponzorok csak a baseballmezek ujjára szerettek volna egy kis reklámot, ám Bud Selig elnök határozottan nemet mondott. Azóta több próbálkozás volt mind a négy ligában, az utolsó 2012-ben, akkor két kosárlabdaklubot, a Boston Celticset és a Chicago Bullst környékezték meg, akik hajlottak is volna bizonyos engedményekre, de az NBA végül megvétózta a tervezetet, így végül nem változott a helyzet.

Weber blog

Az ügynek az ad aktualitást, hogy a kérdés ismét napirendre került, és ez ügyben a liga és a klubok vezetői a minap ismét összegyűltek, megbeszéléseket folytattak. A TSN hírportál szerint az NHL évi minimum 120 millió dollárral kereshetne többet, amely klubonként négymilliót jelentene, ám be kell látni, hogy ez az összeg köszönő viszonyban sincs az európai top futballcsapatok által kapott pénzekkel. Angliában például összesen 341 millióval gazdagodnak idén a csapatok, amiből a Manchester United egymaga 84 milliót rak zsebre. A pénz azonban mindenhol pénz, az NHL-nek is jól jönne a pluszbevétel, de Gary Bettman egyértelműen jelezte, hogy nem szeretnének élni a lehetőséggel. Egyelőre. Ugyanis a liga komisszárja csak attól zárkózott el, hogy úttörők legyenek, ám amint az MLB vagy az NBA szakít a hagyományokkal és elhelyezi a reklámokat, könnyen lehet, hogy beállnak a sorba.

Sportmarketing-szakértők és -elemzők szerint azonban ez a helyzet előbb-utóbb elkerülhetetlenné válik. Lassú változások voltak, amit leginkább az öltözködésben lehetett észrevenni. Az NBA például elhagyta a rövidnadrágot, a NHL-ben pedig engedélyezték a fehér korcsolyák használatát, ami egyértelmű reklám és szembefordulás a tradíciókkal. Bob Stellick, a Toronto Maple Leafs egykori vezető marketingese elmondta, hogy az AHL-ben már a ’80-as években viseltek apró felvarrókat a mezeken, extra bevételhez juttatva a csapatokat, további példaként említette az angol fociba beáramló óriási pénzeket. Hasonlóan vélekedett Brian Cooper, az S&E Sponsorship Group elnöke is, aki szerint elkerülhetetlen lesz az áttörés az óriási pénzek miatt.

A liga és az elnökök találkozóján felszólalt John Collins is, aki az NHL-ben a Winter Classic és a Stadium Series legelső embere. Elmondása szerint az NHL mindig is próbált alkalmazkodni a követelményeknek, és leszögezte, ez így lesz a jövőben is. Elég csak arra gondolni, hogy az első szponzor csak a késői ’70-es években tűnt fel, akkor a Minnesota North Stars háromezer dollárért kezdte eladni a pálya mentén a jogokat. Még a ’80-as években is gyakorlatilag fehér palánk előtt játszottak, kihagyva ezt az óriási reklámfelületnek számító részt. Azóta viszont ott járnak, hogy digitálisan változtathatóak a reklámok a palánkon és feltűntek az orosz és a svéd nyelvű hirdetések. Sőt megjelentek a cégek a jégen is, ahol egyre több szűz felületet foglalnak el a szponzorok. Egyszóval egyre több pénzhez jutnak a klubok még több felület eladásával, de a mezek frontján egyelőre egyértelműen tartják magukat.

A folyamatot tovább bonyolítja ? vagy egyszerűsíti, kinek-kinek meglátása szerint ?, hogy a csapatok mezeit szállító Reeboknak 2016-ban lejár a szerződése az NHL-lel. Nem titok, hogy a Bauer és az Under Armour ugrásra készen várja a lehetőséget, hogy leváltsák a konkurenciát. Amennyiben bármelyik cég képes annyit emelni a saját költségén, hogy beleépíti ezt a 120 millió dolláros pluszt, vagy még többet, akkor biztosan nem kell attól tartaniuk a szurkolóknak, hogy olyan mezt vesznek, amin a csapat logóján kívül bármi más is szerepelne.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum