Új NHL-franchise pro és kontra

 

Összegyűjtöttünk mindent, ami mellette és ellene szól.

A nyár nagy slágere volt egy vagy két lehetséges új NHL-klub alakulása. Seattle, Toronto, Québec vagy Las Vegas tárt karokkal várná a csapatot, de Bettman és a liga egyelőre konzekvensen tagadja az ilyen irányú terveket. Most pontokba szedve megpróbáljuk összefoglalni, mi szól a csapatok és mi a liga mellett.

Pénz/Pro

Ez az első és legegyszerűbb ok mellette, egy nagy halom pénz. A liga először 350 millió dollárban árazta be a franchise alapítást, de a valós ár átlagosan mindennel együtt az 1-1,5 milliárdot is elérheti, amiben benne van az infrastruktúra, stadionépítés és minden egyéb költség, ami ezzel jár, de egy olyan városban, mint Toronto csak az alapítás 750-800 millió dollárba kerülne plusz az extra költségek. És mi ebben a pénz? Az, hogy a jelenlegi tulajdonosok is részesülnének az összegből, de ez nem számít bele a jégkoronggal kapcsolatos bevételek közzé, ami azt jelenti, hogy nem kell belőle visszaosztani a játékosok felé a fizetési sapkában. Tehát minden tulajdonos értelemszerűen egy “igen” szavazatoz nyomna, így egy párcentis ujjmozdulat milliókat hozna.

NHL logok

Pénz/Kontra

A pénzt mindenki szereti kapni, főleg a tulajok, de a ligának bizonyos esetekben komoly tőkeinjekciót kellett adni néhány klubnak az életben maradáshoz. Jelenleg is gondokkal küzd a Coyotes, a Panthers, a Predators és ezért mindig felreppenek a költözésről szóló pletykák. Semmi garancia sincs arra, hogy a kandidáló városok később nem szorulnak ilyen mentőövre. Las Vegasban sosem volt úgymond profi sport, az öt major sportág (NBA, NHL, NFL, MLB, MLS) sosem képviselte magát a városban, de a helyi egyetem, az UNLV amerikaifoci-csapata folyamatosan telt ház előtt játszik a nem olyan nagy sikerek ellenére is. Seattle jelenleg NFL-lázban ég, ott székel a tavalyi bajnok, ráadásul az NBA-t is szeretnék a városba vinni, ami további nézőket vehet el a jégkorongtól. Québec ideális választás lehetne, hiszen itt volt már NHL-csapat, rajonganak a hokiért, de a franchise már összeomlott egyszer a pénzügyi nyomás alatt. 1996 óta azonban sokminden változott, az üzleti környezet kedvezőbb lehetőségeket biztosít egy – egy kanadai klub számára.

Toronto/Pro

Egy hatmilliós metropolisz, ahol mindenki él-hal a hokiért. A Leafs jelenleg a legértékesebb klub az NHL-ben, abszolút uralja a helyi sportmédiát, így magától értetődő, könnyű választás lehetne bárki számára. A New York Area három, míg Los Angeles két klubot is eltart, tehát nem kell aggódni senkinek sem azon, hogy hogyan férne meg dudás egy csárdában.

Toronto/Kontra

A Leafs monopolhelyzetben van Ontario államban, ezért aligha osztaná meg ezt a jól jövedelmező üzletet, még akkor sem, ha igény lenne egy új csapatra a városban. Semmilyen jogi kitétel nincs arra a liga szabályzatában, hogy nem lehet olyan városban csapatot alakítani, ahol már van egy. Nem titok, hogy a Leafs minden követ és korongot megmozdítana ügyvédei útján, hogy ő maradjon Toronto egyetlen csapata, ezért a liga keményen dolgozik a színfalak mögött, amelynek az a célja, hogy a Leafs is jól járjon és a korong is megmaradjon.

Földrajz/Pro

A liga terjeszkedni szeretne és a konferenciák megreformálásával azt hirdette, hogy a bővítés megkerülhetetlen, lévén nyugaton 14 csapat van a keleti 16 ellenében. Ezek után mindenki azt hiheti, vagy hihette, hogy Nyugaton lesz a következő két franchise Seattle-ben vagy Las Vegasban, pedig papíron a legbiztosabb befektetés Toronto mellett szól. A legegyszerűbb megoldás az lenne, hogy a Torontót vagy a Detroitot visszateszik nyugatra, de ennek egyik csapatnál sem örülnének igazán.

Földrajz/Kontra

Az NHL földrajzi értelemben véve mindig gondban volt a nyugati és a közép-nyugati csapatokkal két okból kifolyólag. A keleti-parti idő a mérvadó, a csendes-óceáni időzónában lévő csapatok nem annyira vonzóak a szponzoroknak, a reklámozóknak, mert lényegesen kevesebb bevételt generálnak. A másik az utazás, újabb két nyugati csapat jelentős megemelné az erre fordított költségeket, az utazási időt és a távolságot. A San José több mint 22 000 mérfölddel utazott többet, mint például a Buffalo.

Játékosok/Pro

Sokak szerint a KHL kihívást jelent asz NHL-nek, de reálisan mindenkinek az a célja, hogy Észak-Amerikában léphessen jégre. Két új egyesület belépésével számolhatunk 50-60 új NHL játékossal, hiszen a kereteket fel kell tölteni és ehhez jön kb. még egyszer ennyi, hiszen kell farmcsapat is. Mindezek mellett persze új edzők, menedzserek, orvosok, gyúrók és mindenféle kiszolgáló személyzet, amely munkát ad rengeteg embernek.

Játékosok/Kontra

A hígulás. Szakértők szerint már most is legalább 2-3 csapatra való olyan garnitúra játszik az NHL-ben, amely nem üti meg a kellő szintet. Új játékosok érkezésével ez szám minden bizonnyal tovább nőne, hiszen nem jut mindenkinek egy Lundqvist-féle talentum. Az NHL a fénykorát a ’80-as, ’90-es évek fordulóján élte, amikor 21 csapat volt a ligában. Mindenhova jutott nagy sztár és majdnem minden csapatban volt 100 pontra képes játékos, ráadásul egy ilyen teljesítménnyel még korántsem volt garantált egy pontkirályi cím. Ez nem a ’60-as évek, amikor megduplázódott a liga létszáma vagy a ’70-es évek, amikor az NHL simán elbírta a WHA-csapatok beolvadását. Ráadásul ebből a szempontból a KHL valóban konkurenciát jelent, hiszen rengeteg olyan játékos játszik az orosz bázisú ligában, aki az NHL-ben bárhol és bármikor alapember lehetne.

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum