3 mérkőzés 4 nap alatt

   

Máris zakatol tovább a MOL Liga. Ebben a szezonban szombaton is rendszeresek lesznek a mérkőzések.

A csapatok kérésére a 2014/15-ös szezonban az eddig megszokott játéknapok mellé bejött a szombat is. Erre azért van szükség, hogy a túrákat optimalizálni tudják a vendégcsapatok. A klubok igénye szerint vagy 4 nap alatt játszanak 3 meccset, vagy 2 mérkőzést 2 nap alatt a túrán lévők.

Mindkét csapat 4-3-ra maradt alul a nyitányon, de a Brassónak egy pont azért jutott, Dunaújvárosban. A Ferencváros Miskolcon vendégszerepelt, és bár a végén közel járt a sikerhez, a mutatott produkció alapján nem érdemelt pontot. A nagyobb javulásra a zöld-fehéreknek lesz szükségük szombat estig, de nem lehet kétséges, hogy a hazai bemutatkozás alkalmával sokkal jobb teljesítményt nyújt majd az FTC. Mint ahogy a Brassó sem járt közel saját maximumához a DAB vendégeként. Nagy csatára számítunk az első győzelemre hajtó csapatok között.

Ferencváros–Brassó 4-3

   

Ritkán látható maratoni mérkőzésre került sor Pesterzsébeten. A mentő és az orvos késése miatt eleve késve kezdődött a találkozó, majd a kapu szakadt ki a jégből, ezért hamarabb kellett elrendelni az első szünetet, aztán a plexivel volt baj. Közben játszottak is azért a csapatok, túlórában döntötték el a pontok sorsát. A nyolcadik sorozat döntött.

Kiegyenlített játékkal kezdődött a mérkőzés, de aztán fokozatosan ellenfele fölé kerekedett a Ferencváros. Elsősorban Polc védésein múlt, hogy nem szerezte meg a vezetést ebben a szakaszban a zöld-fehér csapat. A mezőnyfölényt jelezte, hogy a lőlap döntő hazai fölényt jelzett, és hogy sorra ültek ki a brassóiak a büntetőpadra. A harmad krónikájához tartozik még Zsók sérülése, illetve hogy egy kapu előtti jelenetnél kitört a jégből a kapu. Mivel a játékvezetők nem tudták orvosolni a problémát, jégfelújítást rendeltek el, a hátralevő időt a 2. harmad előtt játszották le a csapatok.

A gyors térfélcserét követően gyors gólváltás következett. Németh Péter vezető találatát Saluga kontrázta meg, nem telt el 4 perc sem és másris 1-1 gól esett mindkét oldalon. Kicsit aktívabb lett a Brassó, de a plexi meglazulása miatti technikai szünetben rendezte a sorokat a Ferencváros. Ennek jele volt, hogy Mihály Árpád kiállításából Horváth András megszerezte a vezetést csapatának. Támadásban maradt a hazai csapat, aktívabbak voltak játékosai, többet foglalkoztatták Polcot.

A harmadik harmad kettős brassói emberelőnnyel kezdődött, amelyet Mihály Árpád használt ki. A következő emberelőnyből aztán Hietamaki a meccs során először a vezetést is megszerezte a vendégeknek. De még mielőtt nagyobb lehetett volna az ijedtség, Pál Zoltán egyenlített az 51. percben. A rendes játékidő több gólt nem hozott, és a hosszabbításban sem született találat, pedig a hazaiak az utolsó másfél percet emberelőnyben játszhatták.

Büntetőlövések következtek, és az első 3 sorozat után 1-1 volt az állás. Ezután felváltva próbálkoztak a csapatok, és igazán sokáig borzolták a nézők idegeit. Végül a nyolcadik sorozatban Saluga hibázott, Kiss Gábor viszont nem, ezzel két pontot otthon tartott a Ferencváros a tavalyi ezüstérmes ellen.

Dobos Tamás (vezetőedző, FTC) – “Ez egy jó meccs volt, már az első két harmadban eldönthettük volna, de rosszkor kaptunk kiállításokat, és ki tudott egyenlíteni a Brassó. Rengeteg helyzetünk volt, végig domináltunk, akkor se szólhatna senki semmit, ha gólokkal nyerünk. Tényleg jó meccs volt, leszámítva a viszontagságokat, nem sűrűn játszik az ember majdnem három és fél órán át. Elégedett vagyok mindenkivel.”

Miroslav Ihnacak (vezetőedző, Brassó) – “Szerencsétlen meccs volt, semmi nem jött össze. Az a nagy bajunk, hogy nem tudtunk gólt lőni, pedig nagyon próbálkoztunk. Sajnos sok késés volt a meccsen, ez is felborította kicsit a meccset, de nem szeretném erre fogni a vereséget. Még a szezon elején járunk, tehát van időnk kijavítani a problémákat. “

Erste Liga, Pesterzsébet Jégcsarnok , 400 néző. Játékvezetők: Mayer, Kincses, Soós, Somos.
Marton: 91,2% (Budai)
K
Polc: 91,7% (Béres)
Horváth, Cerny, Németh, Novák, Croteau
1
Obsut, Nagy, Mihály, Imecs, Zsók
Lencsés, Kramar, Dubek, Pál, Rafaj
2
Filip, Hietamaki, Péter R., Saluga, Klouda
Revák, Hegyi, Borbás, Kiss, Mikusovic
3
Piszarenko, János, Molnár, Antal, Virág
Lévai, Géczi, Farkas, Sijka, Papp
4
Dumitru, Péter Zs., Fodor, Bálint, Petres
Dobos Tamás, Hakan Nygren
E
Miroslav Ihnacak, Kovács László
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 21:46 FTC Németh Croteau Novák
1-1 23:36 BRA Saluga Filip
2-1 32:24 FTC PP Horváth Cerny Novák
2-2 42:52 BRA PP2 Mihály Saluga
2-3 47:54 BRA PP Hietamaki Mihály
3-3 50:57 FTC Pál Rafaj
4-3 65:00 FTC GWS Kiss
48 Kapura lövések száma 34
10 Kiállításpercek 16

Fotóalbum

Videó-összefoglaló

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum