Hári János első gólja

   

Kettős hátrányból szerzett vezetést a Modo, a magyar csatár tartja a pont per meccses átlagot a svéd élvonalban.

Az SHL harmadik fordulójában a Modo annak a Farjestadnak az otthonában lépett pályára, amely a Bajnokok Ligája B csoportjában két hosszabbításos győzelemmel jelenleg a harmadik helyen áll. A mérkőzés első húsz perce a kiállításokról szólt, ebből összesen nyolcat osztottak ki a játékvezetők, de belefért még két büntető is. A rávezetések mindkét oldalon kimaradtak, a fegyelmezetlenségek pedig oda vezettek, hogy 50 másodperccel a harmad lefújása előtt a Modo kettős hátrányba került. Háriék azonban ebből is gólt tudtak lőni egy korongszerzés után. A hazaiak a második harmad elején kihasználták a kettős előnyt és egyenlítettek. Ekkor volt utoljára szoros az eredmény, a Modo ugyanis 10 perc alatt három góllal húzott el.

Hari Modo gol

A gólgyártást Hári János kezdte el a 25. percben, amikor emberelőnyben a kapu közvetlen közeléből kotort be egy kipattanót. Érdekesség, hogy a következő két gólt is emberelőnyből szerezték a vendégek. A 34. percben 4-2-re zárkózott a Farjestad – Hári évekig játszott itt utánpótlás-bajnokságban –, de a harmadik harmadban 45 másodpercben belül szerzett két góllal végleg eldöntötte a meccset a Modo, 6-2-re nyert.

Hári nagyon jól kezdett régi-új csapatában, három meccs után egy gólnál és két asszisztnál jár, amivel vezeti a házi kanadai tabellát, ráadásul bulielhozatalban is az egyik legjobb, 24-ből 18-at nyert eddig. A mérkőzés összefoglalóját erre a linkre kattintva érik el, a Hári-gól akciója 1:19 környékén kezdődik.

Megszerezte szezonbeli első győzelmét a Briancon. Szélig Viktorék a Ligakupa harmadik fordulójának előrehozott mérkőzésén a nagy rivális Grenoble-t győzték le. Nem volt könnyű dolguk, hiszen szombaton bajnokit játszottak, kedden pedig a Ligakupa második fordulójára került sor. Az is igaz ugyanakkor, hogy a Grenoble is harmadik meccsére készült öt napon belül. A vendégek kétszer szereztek vezetést, a Briancon kétszer egyenlített, így a harmadik játékrésznek 2-2-es döntetlennel álltak neki. Hamar betalált a Briancon, így a 44. perc elején már vezetett, amire az ellenfél nem tudott válaszolni. Az utolsó percben még belőttek egy üres kapus szituációt is, így alakult ki a 4-2-es végeredmény.

Magyar légiósok a hokivilágban, 2014/15:

Név Csapat Liga H M G A P
Fekete Dániel VEU Feldkirch INL (AUT-2.) - - - - -
Hári János Modo SHL (SWE-1.) 9. 3 1 2 3
Láday Tamás Spokane Chiefs WHL - - - - -
Nagy Gergő Chicago Wolves AHL - - - - -
Sebők Balázs Hokki Mestis (FIN-2.) 4. - - - -
Sofron István Krefeld Pinguine DEL (GER-1.) 6. 2 0 0 0
Szélig Viktor Briancon Ligue Magnus (FRA-1.) 11. 1 0 0 0
Briancon Kupa és Ligakupa (FRA) - 3 0 0 0
Vas János Slavia Praha Extraliga (CZE-1.) 7. 3 0 1 1
Vas Márton Löwen Frankfurt DEL2 (GER-2.) 13. 2 0 0 0

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. A kapusok esetében a P a védési hatékonyságot jelöli, százalékban kifejezve. Dőlt betűs név=már nem légiós.

Emlékeztetőül az előző szezon végi tábla:

Név Csapat Liga H M G A P
Bartalis István Troja/Ljungby Allsvenskan (SWE-2.) 13. (14) 55 14 7 21
Fekete Dániel VEU Feldkirch INL (AUT-2.) 7. (15) 40 18 22 40
Gőz Balázs Morzine-Avoriaz Ligue Magnus (FRA-1.) 11. (14) 35 1 6 7
Morzine-Avoriaz Kupa és Ligakupa (FRA) 5 1 3 4
Hári János HIFK Liiga (FIN-1.) 9. (14) 45 8 11 19
HCK Mestis (FIN-2.) 4. (12) 3 1 4 5
Hentes Kristóf GCK Lions NLB (SUI-2.) 10. (10) 28 6 1 7
Hetényi Zoltán Tappara Liiga (FIN-1.) 2. (14) 0
LeKi Mestis (FIN-2.) 12. (12) 9 90,8
Kóger Dániel Toledo Walleye ECHL 5. (13) 17 4 5 9
Elmira Jackals ECHL 3. (13) 26 6 6 12
Nagy Gergő Quad City Mallards CHL 5. (10) 78 23 35 58
Chicago Wolves AHL 3. (30) 2 0 0 0
Nagy Krisztián Minot Minotauros NAHL (USA, U20) 4. (5) 24 0 6 6
El Paso Rhinos WSHL 1. (24) 17 17 10 27
Sebők Balázs Karpat Liiga (FIN-1.) 1. (14) 0
Karpat Junior A (FIN-U20) 5. (16) 30 4 22 26
Sofron István Krefeld DEL (GER-1.) 5. (14) 53 10 14 24
Szélig Viktor Briancon Ligue Magnus (FRA-1.) 1. (14) 37 0 9 9
Briancon Kupa és Ligakupa (FRA) 5 0 0 0
Vas János Rouen Ligue Magnus (FRA-1.) 3. (14) 34 13 26 39
Rouen Kupa és Ligakupa (FRA) 11 6 3 9
Vas Márton Löwen Frankfurt Oberliga West (GER-3.) 1. (10) 55 19 59 78

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
szeptember 17., vasárnap
ROM 10:30 SCCSPO 18-0VÉGE
EWHL 12:15 MEMKMH 3-4 HVÉGE
EBYSL 13:40 AVSVSV 5-0VÉGE
EBYSL 14:00 ETOSLL 5-3VÉGE
U20 16:00 MISVAS 1-3VÉGE
EBEL 17:45 AVSZNO 1-2VÉGE
EL 18:00 FTCDAB 5-1VÉGE
EL 18:30 UTEMAC 1-5VÉGE
szeptember 18., hétfő
U18 14:35 GEPSCC 0-0 VVÉGE
EL 20:00 MISVC2 7-1VÉGE
    • M4 SPORT
szeptember 19., kedd
ROM 17:30 PROSCC 2-7VÉGE
U18 18:40 KMHSCC 0-17VÉGE
U18 19:00 DHKVAS 5-1VÉGE
szeptember 21., csütörtök
U18 14:20 UTESCC INFO
KHL 15:00 AVGSZK 
    • SPORT 2
U20 15:40 KMHZNO 
U18 16:00 PEFAVS INFO
U20 17:40 AVSETO INFO
U20 17:40 VASDHK INFO
U18 17:45 SZDKMH INFO
U18 18:00 ZEGMIS INFO
U20 18:30 UTEMAC INFO
szeptember 22., péntek
U18 15:40 RBSMAC 
U18 15:40 VSVETO 
U18 16:30 PEFSCC 
EL 17:50 VC2BRA 
EL 18:30 MISSCC 
EL 18:30 TITUTE 
EL 19:00 MACFTC 
U18 19:00 EHLMIS 
U18 19:00 ZASAVS 
szeptember 23., szombat
U18 12:40 VSVMAC 
U18 12:40 ZASETO 
KHL 13:00 BAADMO 
    • SPORT 2
U18 16:00 EHLAVS 
U18 16:00 KACVAS 
U18 16:00 RBSMIS 
ROM 17:30 GALSST 
U18 18:00 VICUTE 
U18 18:55 OHWKMH 
EBEL 19:15 HCIAVS 
szeptember 24., vasárnap
U20   DHKAVS 
U18 09:15 VSVAVS 
U18 09:15 ZASMIS 
ROM 10:30 GALSST 
U20 12:10 KMHVAS 
U18 12:30 EHLMAC 
U18 12:30 RBSETO 
U20 12:40 ZNOUTE 
U20 14:40 MACETO 
EL 17:00 DABVC2 
EL 17:30 TITMIS 
EBEL 18:00 HCBAVS 
EL 18:00 FTCBRA 
EL 18:30 UTESCC 
szeptember 25., hétfő
EL 18:00 DABSCC 
EL 20:00 MACBRA 
    • M4 SPORT
szeptember 27., szerda
MK   KMHVAS 
U20   ETOMIS 
U20   KMHPEF 
MK 18:00 UTEMAC 
MK 18:30 MISFTC 
MK 18:30 TITDAB 
szeptember 28., csütörtök
U18   AVSMAC 
U18   DHKSZD 
U18   ETOVAS 
U18   ZEGPEF 
   H I R D E T É S
Partnerünk