Reméljük, sokan kíváncsiak a hokira Debrecenben is

   

Minőségi jégkorong költözik a debreceni jégcsarnokba. Az újonc otthonába bemutatkozásként a bajnok Érsekújvárt szerdán hosszabbításra kényszerítő UTE látogat.

Az ötödik magyar csapatként csatlakozó abszolút újonc Debreceni HK új játékoskeretet épített. Ehhez 14 játékost igazolt a kezdő csapatába, köztük 6 orosz légióst.

A Debrecen a felkészülési mérkőzéseken nem teljesített rosszul, a szlovák másodosztályú csapatokkal szemben megállta helyét, a MOL ligás HSC Csíkszeredát legyőzte a felcsíki kupa döntőjében. A csapat viszonylag csendben készült a szezonra, de már nagyon várja a rajtot. A Miskolccal játszott felkészülési meccs közel 400 nézője jelzi, fogékony lehet a város a jó hokira.

Debrecen_mez

Ladányi Balázs, a Debreceni HK csapatkapitánya nem bocsátkozott szezon előtti jóslásba. “A nulláról indultunk néhány héttel ezelőtt, az alapoktól kellett kezdenünk az építkezést. Kevés idő telt el és még nem játszottunk tétmérkőzést, így nehéz bármit is jósolni a szezon előtt. Ha lejátsszuk az első meccsünket a MOL Ligában, többet látunk már, jobban érzékeljük majd, hol tartunk. A felkészülési mérkőzések nagy részében fegyelmezetlenül játszott a csapat, nagyon sok kiállítást kaptunk, alig tudtunk 5 az 5 ellen játszani. Ha a szezonban tudjuk tartani az edző kérését, és nem lesz sok kiállításunk, akkor minden ellenfél életét megkeseríthetjük, úgy érzem. A taktikai fegyelem is nagyon fontos, gondolok itt a pálya kritikus pontjain elvesztett korongokra. Új csapatunk nagyon várja a bemutatkozást, reméljük, sokan kíváncsiak a hokira Debrecenben is.”

A játékoskeretből egyedül Horváth Dávid sérült, rá még néhány hétig nem számíthat a szakvezetés.

Jevgenyij Muhin vezetőedző a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, kemény felkészülési időszakon van túl csapatával. A hosszú és kemény előszezon fizikai, taktikai, elméleti edzésein mindenki nagyon sokat dolgozott, azonban meglátása szerint jelen állapotában 70%-os szintre taksálja csapata készültségét. A 100%-os teljesítményt a bajnokság alatt fogják elérni, mérkőzésről mérkőzésre erősödve.

Debrecenben minden mérkőzésre, így az UTE elleni hazai szezonnyitóra is várják a vendégszurkolókat. A szektor befogadóképességének megfelelően tettek félre jegyeket a lila-fehér fanoknak is, aktuálisan 60 fős vendégszektort alakítottak ki. A beléptetés két ponton zajlik. Az új csarnok bejáratánál lesz a vendégpénztár, onnan a kijelölt útvonalon tudják elfoglalni a helyüket. A jobb megközelíthetőség érdekében a parkolótól kezdődően minden információról irányítótáblák tájékoztatnak.

Érkezett:

Oleg Gyatlov (RUS; Molodaja Gvargyija, MHL)
Andrej Jemeljanov (RUS; Avto Jekatyerinburg, MHL)
Orosz Szilveszter (Miskolci Jegesmedvék)
Valerij Szagyikov (RUS; CSZK VVSZ Szamara, RUS-3.)
Tőkési Lajos (Ferencváros)
Alekszej Voronov (RUS; Mecsel Cseljabinszk, VHL)
Barabás László (Progym, ROM-1.)
Berta Ákos (Ferencváros)
Dancsfalvi Norbert (Ferencváros)
György Róbert (Miskolci Jegesmedvék U18)
Horváth Dávid (Ferencváros)
Kaszkov, Danyil (RUS; csatár, CSZK VVSZ Szamara, RUS-3.)
Ladányi Balázs (csatár, Dab.Docler)
Németh Árpád (MAC U20)
Szicsov, Vitalij (RUS; csatár, Bejbarisz Atirau, KAZ-1.)
Vaszjunyin Artyom (Ferencváros)

A DHK nem csak csapatot, vezetőedzőt is váltott. Scseglov mestert Jevgenyij Muhin követte, aki korábban a KHL-ben is dolgozott, legutóbb az Avto Jekatyerinburg szakmai munkáját irányította az MHL-ben. Segítője az évtizedek óta Magyarországon élő szintén orosz Igor Razov.

A Debrecen felkészülési meccsei:

augusztus 12., 19:00 Debreceni HK–Liptovsky Mikulás (SVK-2.) (Debrecen) 2-6
augusztus 26. 17:00 HC 07 Presov (SVK-2.)–Debreceni HK (Eperjes) 5-6
augusztus 29., 16.00 Debrecen–Progym (Felcsík Kupa) 7-3
augusztus 30., 16.00 Steaua–Debrecen (Felcsík Kupa) 1-4
augusztus 31., 18.00: HSC Csíkszereda–Debrecen (Felcsík Kupa, Csíkszereda) 2-3
szeptember 5. 18:30 Dab.Docler–Debrecen HK 4-1
szeptember 12. 19:00 Debreceni HK–Miskolci Jegesmedvék 2-3

A szerdai MOL Liga-rajt több tanulsággal szolgált. Először is: bár ez a szám már az előző idényben is csökkenő tendenciát mutatott, de ebben a szezonban még kevesebb előre lefutott meccs lesz, mint az elmúlt években. Másodszor: minden meccs legalább 60 percig tart, 4 gólos előny elolvadhat egy harmad alatt is. Harmadszor: a kiváló légióssor érkeztével az UTE fiataljai is eredményesen tudnak játszani.

Szilassy Zoltán, az UTE vezetőedzője az első mérkőzés után azt mondta, csapata dominált a címvédő ellen, de a végén kukába dobta a nagyszerű teljesítményt, a hibáikat ki kell elemezni és mihamarabb ki kell javítani. Pénteken Debrecenben eldől, elég volt-e erre két nap.

“A Debrecen és a Csíkszereda ellen is az Érsekújvár ellen mutatott első 40 perc játékából kell táplálkoznunk, azt a szintet kell tovább vinnünk és kinyújtani 60 percre – mondta Szilassy a csütörtöki edzés után. – Meg kell tanulnunk azt a helyzetet kezelni, hogy előnyünk van. Felelősségtudatosabban kell játszanunk, a játékszisztémákban maradva kell hokiznunk. Nem szabad túlzásba vinni a támadásokat, nem lehet felelőtlenül előrerohangálni, mindig az adott eredmény tudatában kell játszanunk, és akkor sikeresek lehetünk.”

Az UTE-val kapcsolatos jó hír, hogy Virág Csaba a nyirokcsomó-gyulladása után már elkezdte az edzéseket, rossz hír azonban, hogy visszatérésére még várni kell.

A sor ezúttal tehát a Debrecenen van, Ladányi Balázsék feladata, hogy megmutassák, versenyképes csapatot építettek a rendelkezésre álló – nem túl hosszú – idő alatt. Az UTE ezt már megtette szerdán. A szezonban érdekes lesz látni, mire jó az orosz iskola ma Magyarországon, szemben a szlovák és a tengerentúli vonallal.

Debrecen–UTE 5-1

   

Úgy kezdett a Debrecen a MOL Ligában, ahogy arról egy újonc álmodik. A DHK története első mérkőzésén biztosan győzte le az újpestieket.

Újpesti mezőnyfölénnyel kezdődött a mérkőzés, ám Szilassy Zoltán fiai nem voltak elég élesek, Gyatlov kapusnak nem okoztak nehéz pillanatokat. A hazaiaknak szórványos ellentámadásokra futotta csak. Néhány újpesti védelmi hibától aztán felbátorodott az újonc, ezt többek között egy Kaszkov-szóló és egy Vaszjunyin-helyzet jelezte. Ezekből még nem lett gól, nem így az első újpesti kiállításból. Ladányi várt addig, amíg a lilák védelme teljesen áthúzódott az ő oldalára, a túloldalon előresettenkedő Jemeljanovnak így üres kapuba kellett bejuttatni a tökéletes passzt, megszületett a Debrecen első MOL ligás gólja. Támadásban maradt a DHK, Könczei lőtt óriási vasat, majd Kaszkov hagyott ki egy szólót.

Nem sokat változott a  játék képe a szünet után sem, a kis pályán nagyon idegenül mozgó újpestiek nem voltak élesek, ráadásul egyéni hibákkal is segítették ellenfelüket. Nem is csoda, hogy a második szünetre már háromgólos debreceni előnnyel mentek a csapatok.

Az első életjeleket csak a harmadik harmad elején mutatták a lilák, nem volt érdemtelen a szépítésük sem. Szilassy Zoltán dinamikusabb játékra sarkallta csapatát, felpörgött a meccs, ám felesleges szabálytalanságok után kettős előnyből ismét a hazaiak lőhettek gólt, egy Ladányi, Berta, Könczei egyérintő végén. Az utolsó több mint 2 percet kapus nélkül, a légiós sorral játszotta az UTE, megpróbált szépíteni, de a végig remeklő Gyatlov kapuson nem tudott kifogni. A végén egy üres kapus góllal alakult ki az 5-1-es végeredmény.

DHKUTE

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

Sikerült kihasználnunk ellenfelünk hibáit

   

A Debrecen orosz edzője úgy értékeli, két azonos erősségű csapat meccsén nyertek 4 góllal.

Jevgenyij Muhin (Debrecen, vezetőedző): Az volt a tervünk, hogy bizonságosan védekezzünk. Ezt nagyon jól megoldottuk, és Gyatlov is sokat segített nekünk. Fontos volt, hogy mi szereztük az első gólt, így mi játszhattunk kényelmesen, ellenfelünk futhatott az eredmény után. Az első szünetben egyszerűbb játékot kértem a játékosaimtól. Ezt is remekül megvalósították, és ráadásul sikerült kihasználnunk ellenfelünk hibáit is. A felkészülés alatt sok gondunk volt az emberelőnyökkel, ezért nagy hangsúlyt fektettünk ennek gyakorlására, és ezúttal elégedett lehettem ezzel is. Nagyon örülök a győzelemnek, nagyon fontos, hogy jól kezdtük a ligát, a fiataloknak is szükségük van arra, hogy megtapasztalják ezt az iramot és keménységet, amelyhez eddig nem szokhattak hozzá. Közben sikerélményhez is juthattak. Érzésem szerint két azonos erősségű csapat találkozott, elsősorban a jobb emberelőnyös játékunk döntött.

Szilassy Zoltán (UTE, vezetőedző): Kényelmesen kezdtünk, nem voltunk elég agresszívek, hiányzott az élesség a játékunkból. A Debrecen lőtte az első gólt, így futnunk kellett az eredmény után, és ez mindig sok energiát emészt fel. A kis pálya is segített a hazaiaknak, nem sikerült megfelelően adaptálnunk a játékunkat ehhez, pedig tudtuk, hogy ez vár itt ránk. A harmadik harmad elejével lehettem elégedett, ebben a 20 percben felborult a pálya, de mi csak egy gólt lőttünk, és amikor megindulni látszott a szekér, a kiállításokkal visszavetettük magunkat, az egyikből ráadásul gólt is kaptunk. Nem dolgoztunk eleget a debreceni kapu előtt, sokkal több erőt kell arra fordítani, hogy a lepattanó korongokat mi szerezzük meg.

MOL Liga, Debreceni Jégcsarnok, 390 néző. Játékvezetők: Varjú, Sós, Soós, Timár.
Gyatlov: 97,9% (Tőke)
K
Pleszkán: 89,2% (Ágoston)
Jemeljanov, Csíki, Ladányi, Könczei, Berta
1
Zalavári, Durák, Mihálik, Tapio, Elomo
Szagyikov, Voronov, Vaszjunyin, Kaszkov, Szicsov
2
Demiters, Sommer, Feil, Reiter, Hegyi
Orosz, Tőkési, Dancsfalvi, Okos, Barabás
3
Ványi, Garbacz, Coleman, Virág T., Turbucz
Wéber, Elekes Darabont
4
Bereczki, Dömötör, Pichler, Gágyor
Jevgenyij Muhin, Igor Razov
E
Szilassy Zoltán, Baróti Zsolt
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 10:07 DHK PP Jemeljanov Ladányi Szagyikov
2-0 23:43 DHK Okos Dancsfalvi
3-0 32:55 DHK Berta Könczei Jemeljanov
3-1 41:47 UTE PP Tapio Elomo Durák
4-1 47:42 DHK PP2 Könczei Berta Ladányi
5-1 59:42 DHK EN Szicsov
38 Kapura lövések száma 47
8 Kiállításpercek 14

A Debrecen–UTE képei

   

Videó-összefoglaló

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
augusztus 3., csütörtök
U20   HUN20USA18 
augusztus 10., csütörtök
PRE   ZILSCC 
PRE 18:00 MISMIC 
PRE 18:00 NZÁFTC 
augusztus 11., péntek
PRE   POPSCC 
PRE 17:00 TOPFTC 
augusztus 12., szombat
PRE 19:00 MACVIC 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk