Sokkal egyszerűbb játékot játszunk

   

A Brassó hárommeccses magyarországi sorozattal kezdi a MOL Ligát. A turné első összecsapása különlegesnek ígérkezik, hiszen ahhoz a DAB-hoz látogat, amelyet a tavalyi playoff elődöntőjében kiejtett.

A csapatok szezonbeli első tétmeccse előtt sok okosságot nem lehet mondani. Dunaújvárosban és Brassóban is csere történt a vezetőedzői poszton, Donald MacLean Stephan Lundh-ot, míg Miroslav Ihnacak Kari Rauhanent váltotta. Arról ugyan megoszlanak a vélemények, hogy az egykor oly markánsan elkülönülő nemzeti sajátosságok a hokistílusban mennyire élnek tovább, de az biztos, hogy Újvárosban nem ismeretlen a kanadai iskola, a Brassó pedig a szlovák hokisulival tovább erősítheti azt a védekező stílusú játékot, amit a rájátszásban közel tökélyre fejlesztett.

A felkészülés mindkét csapat számára felemásan sikerült, helyenként ugyan tudtak jó játékot mutatni, főleg a jobb csapatok ellen. Brassóban nyilván a Volán elleni roppant szoros, 3-2-es vereségre, valamint a cseh másodosztályú Piráti Chomutov elleni 1-0-s győzelemre emlékeznek majd szívesen, míg a HSC Csíkszereda ellen elvesztett Román Kupa döntője keserű pirula marad. A DAB-nál a váltás érthető módon nem ment zökkenők nélkül, nagy kérdés, mikorra áll össze igazán a csapat játéka, egyelőre MacLean mester még keresi az ideális kombinációkat. A kanadai iskola mellett a csapat vezetése az igazolások terén is visszatért egy korábbi hagyományához, amennyiben elsősorban magyar játékosoknak kíván lehetőséget biztosítani. A 8 csapatos mezőnyben messze a legkevesebb külföldit alkalmazza a DAB.

DABBRA2

Fotó: Mudra László (dabdocler.hu)

A mérkőzés előtti napon sajtótájékoztatóval egybekötött szurkolói ankétot tartottak Dunaújvárosban, ahol nem csak Azari Zsolt, a klub elnöke mondta el elvárásait a szezonnal kapcsolatban, de nyilatkozott a két új tréner, Donald MacLean és segítője, a juniorkorosztályt is irányító David Leger is, valamint a csapat új kapitánya, Gröschl Tamás és négy helyetteséből három. A nyilatkozatok után olvashatják a brassói menedzsment és szakvezetés, vagyis Olti-Pasca Zoltán és Miroslav Ihnacak előzetes esélylatolgatását.

Azari Zsolt (elnök, Dab.Docler): Ez a kilencedik szezon, amit közösen elkezdünk. Az első két évben szlovák vezetőedzőnk volt, aztán három évig a kanadai iskola szerint jégkorongoztunk J. P. MacCallum vezetésével, majd következett három évig a svéd stílus és Stephan Lundh. A kilencedik évet most újra kanadai vezetőedzővel kezdjük, ez azt is jelenti, hogy sokkal egyszerűbb játékot játszunk majd, s remélhetően legalább olyan, vagy még sikeresebbek leszünk, mint az elmúlt években. Mivel van néhány év tapasztalatunk, már tudom, hogy nem feltétlenül a helyezések tekintetében kell kitűzni a célokat, inkább az egyének meggyőzése a fontos. Ez alatt azt értem, hogy elérni azt, hogy mindenki kihozza magából a maximumot, szántsák fel a jeget és minden mérkőzésen akarják a győzelmet. A csapatérdeket mindenképpen az egyéni érdekek elé kell helyezni. Ha ez sikerül, léphetünk egyet előre. Az elmúlt években sok mindent megnyertünk, nehéz, de nem lehetetlen feljebb tenni a lécet. Az idei szezon egyik legfőbb célja az, hogy a magyar, főként a dunaújvárosi játékosok bebizonyítsák azt, hogy volt értelme az elmúlt nyolc évben végzett munkának. Minden este azt szeretném, hogy valaki csodát tegyen a jégen. Illetve nyilván nem mellékes, hogy bebizonyítsuk nemzetközi szinten is, hogy komoly kultúrája alakult ki Magyarországon a jégkorongnak – itt elsősorban a sikeres Kontinentális Kupa szereplésre gondolok, hiszen nem kérdés, hogy meg kell nyernünk a második kört, tovább kell jutnunk Brassóból. Úgy érzem a céljainkhoz a körülmények továbbra is adottak Dunaújvárosban, s abban is biztos vagyok, hogy az eredmények is bizonyítják majd az elvégzett kemény munkát.

Donald MacLean (vezetőedző, Dab.Docler): A legfőbb indok, hogy a Dab.Docler ajánlatát fogadtam el az volt, hogy itt már szinte tradíció a győzelem, edzőként pedig ezt keresi az ember, s nyilvánvaló, hogy ezt a tradíciót szeretnénk folytatni. Bár még csak hét hét telt el, de nagyon örülök, hogy ezt a döntést hoztam. Elégedett vagyok a játékosok eddig nyújtott teljesítményével, kemény munka áll a hátuk mögött, s nyilván ettől függetlenül még van mit csiszolni az edzők és játékosok közötti munkán. Alkalmazkodnunk kell egymáshoz. A menedzsment eddig kiváló munkát végzett, semmire nem lehet panaszunk. A város egy kicsit kisebb, mint amihez eddig szoktam, de nagyon élvezzük a feleségemmel a sok zöld területet, az emberek barátságosak. Nagyon kíváncsian várom az új tapasztalatokat, amiket ez a szezon magával hoz majd, néhány hét még eltelik, míg az összes ellenfelet megismerjük, de alapvetően már most úgy gondolom, hogy a szurkolók és a csapatok is egy nagyon érdekes, kiélezett és izgalmas szezonra számíthatnak.

David Leger (másodedző, Dab.Docler): Eddig azt kell, hogy mondjam, remekül megy a munka. A környezetemben mindenki barátságos és mindenben segítenek a beilleszkedésben. Nagyjából ugyanolyan város Dunaújváros, mint ahol tavaly Japánban dolgoztam, a családom itt volt három hétig augusztusban, remekül érezték magukat. Alig várom már az új kihívásokat, amikben azt hiszem nem lesz hiány az idei szezonban. Érdekes volt megismerni a magyar játékosokat, s szerencsére kiváló a kapcsolatunk Donalddal is. A junior csapat vezetőedzőjeként pedig két fronton is helyt kell állnom, ami nyilván megterhelő egy kicsit, de imádom az ezzel járó pörgést, s az új benyomásokat.

Gröschl Tamás (csapatkapitány, Dab.Docler): Nagyon nagy megtiszteltetés, hogy én kaptam a C betűt, felelősségteljes kihívás ez számomra. Az elsődleges célom, hogy a fejeket egy irányba tudjam fordítani, hogy ugyanarra húzzuk a szekeret. Látni kell, hogy a mezőny nagyon kiegyenlítődött – elég csak a szerdai UTE–Érsekújvár mérkőzést venni példaként –, így nem kérdés, hogy minden egyes győzelemért vért kell majd izzadni. Csapatként, és csakis csapatként tudunk majd sikereket elérni!

ifj. Azari Zsolt (csatár, A betűs, Dab. Docler): Először van a mezemen A betű, aminek nagyon örülök. Egy ötfős vezetőcsoportot szavaztunk meg az öltözőben, aminek az elsődleges célja, ahogy Gröschl Tamás is elmondta, hogy egy irányba terelje a fiúkat, illetve hogy betartható szabályokat állítson fel, s azokat be is tartassa. A csapatban ettől függetlenül mindenki egyenrangú, a betűk talán annyiban számítanak, hogy egy-egy döntés meghozásában nekünk egy kicsit nagyobb szavunk van. Hogy a játékról is beszéljek egy picit: az új taktika, a szabályváltozások és a kanadai mentalitástól függetlenül véleményem szerint továbbra is élvezhető játékot fogunk nyújtani, ami remélhetőleg rendesen meg lesz fűszerezve sikerekkel a szezon során.

Hüffner Adrián (hátvéd, kapitányhelyettes, Dab.Docler): Úgy gondolom, hogy az elsődleges feladata az A betűt viselő játékosoknak, hogy a kapitányt segítsék, illetve, hogy a vezetőség és a csapat közötti kommunikációt és munkát megkönnyítsék. Elindultunk egy úton, szerintem jó irányba haladunk, ugyanakkor látni kell, hogy az új taktikák és stratégiák elsajátítása időigényes feladat, így körülbelül az alapszakasz közepére állunk majd össze tökéletesen.

Pozsgai Tamás (hátvéd, kapitányhelyettes, Dab.Docler): J. P. MacCallum idejében nagyon megszerettem a kanadai vonalat, igaz, a svéd taktikával is gyönyörű sikereket ért el a csapat. Szerencsére okos játékosok alkotják a Dab.Docler csapatát, s mindenki győzni akar a csapatban. Bármennyire a fizikai oldalát domborítják ki a hokinak, ettől függetlenül nagyon fontos szerepe van a mentális koncentrációnak, a gondolkozásnak ebben a sportban. Ettől függetlenül persze agresszív, letámadós, ütközős játékra számíthatnak a kanadai iskola szerint. Az A betűt nagy megtiszteltetésnek érzem, s igyekszem majd jó példát mutatni a többieknek, s a képességeimhez mérten a legjobbat nyújtani az Acélbikák mezében.

A Dab.Docler felkészülési meccsei:

augusztus 22., 19.15 Dab.Docler–Gap (FRA-1.) (Docler Kupa, Dunaújváros) 2-5
augusztus 23., 19.15 Dab.Docler–Cracovia Kraków (POL-1.) (Docler Kupa, Dunaújváros) 1-0
augusztus 24., 19.15 Dab.Docler–Kallinge-Ronneby IF (SWE-3.) (Docler Kupa, Dunaújváros) 2-4
augusztus 29., 18:30 Dab.Docler–SHK 37 Piestany (SVK-1.) (Dunaújváros) 2-5
augusztus 31., 18:00 Dab.Docler–KH Sanok (POL-1.) (Dunaújváros) 5-2
szeptember 2., 18:00 SHK 37 Piestany (SVK-1.)–Dab.Docler (Pöstyén) 6-3
szeptember 5. 18:30 Dab.Docler–Debrecen HK 4-1
szeptember 9. 19:00 Ferencvárosi TC–Dab.Docler 5-4 büntetőkkel
szeptember 12. 18:30 Dab.Docler–Ferencvárosi TC 4-3 büntetőkkel

Érkezett:

Hajek Márk (UTE)
Dörök Bence (Vasas U20)
Nathan Martine (CAN; Kalamazoo Wings, ECHL)
Lukas Martinka (SVK; Arisztan Temirtau, KAZ-1.)
Mestyán István (Ferencváros)
Pozsgai Tamás (Fehérvár, EBEL)
Hardi Márton (Vasas U20)
Hardi Richard (HC Nové Zámky)
Don MacLean (CAN; vezetőedző, Medvescak Zagreb, KHL)
David Leger (CAN; másodedző, Nippon Paper Cranes, Ázsia Liga)

Távozott:

Hegyi Ádám Zoltán (csatár, UTE)
Stephan Lundh (SWE; vezetőedző, IK Pantern, SWE-3.)
Jonas Johnson (SWE; másodedző, ?)
Peter Huba (SVK; hátvéd, HC Nové Zámky)
Victor Axelsson Lindgren (SWE-AUT; hátvéd, Frederikshavn, DEN-1.)
Ladányi Balázs (csatár, Debreceni HK)
Henrich Jabornik (SVK; hátvéd, HSC Csíkszereda)
Kiss Tamás  (kapus, ?)
Szabados Róbert (SRB, hátvéd/csatár, ?)

Olti-Pasca Zoltán (szakosztályelnök, Brassó): Miután a kupadöntőről hazajöttünk Galacról, mehettünk is Magyarországra a MOL Liga első meccseire. Sajnos a Román Kupán nem tudtunk nyerni, el is kell gyorsan felejtenünk. Sajnáljuk, hogy kikaptunk, de a sportban előfordul az ilyen. Remélem, csak egy véletlen volt, ezt be is szeretnénk most bizonyítani a MOL Ligában. Megkértük a fiúkat, hogy koncentráljanak ezekre a meccsekre nagyon, a három kemény meccsen minimum hat pontot szeretnénk gyűjteni. Utána pedig a hazai meccseinket egytől egyig be szeretnénk húzni. Papíron nagyon értékes csapatunk van, ennek a jégen is látszania kell.

Miroslav Ihnacak (vezetőedző, Brassó): Jó kezdésre számítunk a Mol Ligában. Nem igazán ismerem az ellenfeleket, de az előző szezonbeli teljesítmények alapján nem lesz könnyű dolgunk. Az egyetlen dolog, amire figyelnünk kell, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból. Nem okozhatunk csalódást, mint a Román Kupa döntőjében. Lőtt gólok nélkül nem fog összejönni a győzelem. Megpróbáltuk felrázni a játékosokat, bízunk benne, hogy jó meccseket tudunk játszani Magyarországon. Tudjuk, hogy erősödtek a csapatok, de nekünk kell jobban játszanunk és felülkerekednünk.

A Brassó felkészülési meccsei:

augusztus 11., 17:00 ASC Corona Brassó–Dunarea Galati (ROM-1.) (Brassó) 7-2
augusztus 14. 12:00 ASC Corona Brassó–Bánska Bystrica (SVK-1.) 1-7
augusztus 15. 12:00 ASC Corona Brassó–Fehérvár AV19 (EBEL) 2-3
augusztus 16. 12:00 ASC Corona Brassó–Piráti Chomutov (CZE-2.) 1-0
augusztus 21., 17:00 ASC Corona Brassó–Platina Chisinau (MDA) (Brassó) 6-2
augusztus 22., 17:00 ASC Corona Brassó–Platina Chisinau (MDA) (Brassó) 4-2
szeptember 5., 17:00: ASC Corona Brassó–Dunarea Galati (ROM-1.) (Brassó) 7-0

Érkezett:

Richard Filip (SVK; SHK 37 Piestany, SVK-1.)
Mátyás Zsolt (Brassó U18)
Jaroslav Obsut (SVK; HKM Zvolen, SVK-1.)
Florian Bocu (Steaua, ROM-1.)
Peter Klouda (SVK; MsHK Zilina, SVK-1.)
Mihály Árpád (Sapa Fehérvár AV19, EBEL)
Miroslav Ihnacak (SVK, edző, HK Mihalovce)

Távozott:

Ivan Dornic (SVK; csatár, ?)
Roberto Gliga (csatár, Caen, FRA-1.)
Greg Lindqvist (SWE; edző, ?)
Kari Rauhanen (FIN; vezetőedző, Galati, ROM-1.)
Mastaleriu Zsolt (hátvéd, Oxford City Stars, GBR-3.)
Andrij Butocsnov (UKR, csatár, Steaua, ROM-1.)

Dab.Docler–Brassó 4-3

   

Szappanos mesterhármasával hosszabbításban nyert a Dab.Docler, a végig jól küzdő Brassó ellen.

A mérkőzést nagy elánnal kezdte a DAB, de a Brassó is hamar felvette a ritmust. Az első gólra így nem kellett sokat várni, Szappanos Dávidról már a 3. perc legelején betalált. Egy nagyon szép akció végén előbb Somogyi hozta ziccerbe a kiváló csatárt, akinek az első próbálkozását még valahogyan védte Polc kapus, ám a kipattanót Gröschl egyből visszatette sortársának, aki másodjára már nem vétette el. Kicsit feljött a Brassó, Virág és Péter is helyzetbe tudott kerülni, Salugát a játék szervezéséért, Obsut életerős kék vonalas lövéseiért volt dicsérhető, Sevela azonban magabiztos volt. A harmad felénél újra a hazaiak második sora villant, Mestyán küzdött meg egy általa a támadó harmadba bevitt korongért, Somogyi jól tartotta meg azt, majd passzolt vissza a feladóhoz a kapu mögé, aki megkerülve azt élesen lőtte be a középen érkező Szappanosnak, aki kevesebb, mint 10 perc alatt megszerezte második gólját. A harmad egy nagyon szép svájci figurával ért végett, Kiss Ákos passzolt Azarihoz, azonban Polc is kiváló formát mutatott, így 2-0-s hazai vezetéssel mentek első szünetre a csapatok.

A második harmad forgatókönyve lényegében ugyanaz volt, mint az elsőé, egyenlő erők, jó iramú, de hibákkal még bőven tarkított küzdelmét látta a szép számú publikum. Az egyetlen, ám nem elhanyagolható különbség az volt, hogy ebben a harmadban a Brassó bánt nagyobb gonddal az adódó lehetőségekkel, így előbb a 7. percben Obsut szépített egy ritkán látható pontossággal helyezett kapura lövéssel, majd Mihály Árpád vágta be Zsók centerezését a 30. percben. A DAB nem esett össze, hanem inkább beleerősített, a 37. percben Kiss Ákos vágta be kíméletlenül Azari okos passzát. Fontos momentum volt, hogy a harmadik újvárosi gól után Sevela kapus cserét kért, így Kalnins állhatott be az újvárosi kapuba. Már mindenki elkönyvelte a 3-2-es részeredményt, ám egy hatalmas hibát 18 másodperccel a harmad vége előtt értékesített a Brassó, a hátvéd Filip szerzett korongot a dunaújvárosi kapu előtt és nem is hibázott. Összességében megérdemelt 3-3-mal ért véget a második húsz perc.

A harmadik harmadban nyomott a DAB, ám a Brassó kiválóan védekezett és csírájában fojtotta el az amúgy is döcögősen építkező újvárosiakat. Mindeközben arra is jutott energiájuk, hogy olykor-olykor kontrákból veszélyeztessenek, egyetlen percre sem engedhetett ki egyik csapat sem. Az idő előrehaladtával egyre nagyobb helyzeteket dolgozott ki a DAB, a Brassó “elődöntős” formában védekezett. Nem is jutottak dűlőre a csapatok, jöhetett a hosszabbítás. Amelynek jó részében nem történt semmi, egészen az utolsó perc második másodpercéig, amikor is Peterdi passzolt a kapu mögül vissza az újfent érkező Szappanosnak, aki mesterhármasával megnyerte a mérkőzést csapatának, 4-3-ra nyert a Dab.Docler.

Donald MacLean (vezetőedző, Dab.Docler): Boldog vagyok, hogy nyertünk, közönségszórakoztató meccs volt, oda-vissza alakult az eredmény, jók voltak a játékvezetők és a játékosaim is jobban odatették magukat. Még mindig tanulunk, az előszezon nem volt az igazi, de már hét hete dolgozunk és ez látszik is. Megmondom őszintén, nem gondoltam volna, hogy ennyire rövid idő alatt ennyi minden visszajön abból, amit előzetesen elképzeltem.

Miroslav Ihnacak (vezetőedző, Brassó): Büszke vagyok a csapatomra, az első harmad után kétgólos hátrányból sikerült visszajönnünk és esélyünk volt a meccs megnyerésére is. Sok helyzetet kidolgoztunk, újfent a gólszerzéssel voltak problémáink, ezen továbbra is sokat kel dolgoznunk.

MOL Liga, Dunaújvárosi Jégcsarnok, 700 néző. Játékvezetők: Haszonits, Wolf, Abonyi, Berger.
Sevela: 92,0% (Kalnins: 93,3%)
K
Polc: 90,5% (Béres)
Martine, Hüffner, Galanisz, Azari, Kiss
1
Obsut, Nagy Cs., Mihály, Imecs, Zsók
Martinka, Pozsgai, Somogyi, Gröschl, Szappanos
2
Filip, Hietamaki, Péter R., Saluga, Klouda
Nagy R., Mestyán, Pavuk, Papp, Peterdi
3
Piszarenko, János, Molnár, Antal, Virág
Hruby, Erdélyi, Hardi, Magosi, Léránt
4
Dumitru, Péter Zs., Fodor, Bálint, Petres
Donald MacLean, David Leger
E
Miroslav Ihnacak, Kovács László
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 02:08 DAB Szappanos Somogyi Gröschl
2-0 10:36 DAB Szappanos Somogyi Mestyán
2-1 26:41 BRA Obsut Virág Saluga
2-2 29:27 BRA Mihály Zsók Imecs
3-2 36:05 DAB Kiss Azari Martine
3-3 39:42 BRA Filip
4-3 64:02 DAB Szappanos Peterdi Nagy R.
42 Kapura lövések száma 40
4 Kiállításpercek 8

A DAB–Brassó képei

   

Videó-összefoglaló

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
augusztus 3., csütörtök
U20   HUN20USA18 
augusztus 10., csütörtök
PRE   ZILSCC 
PRE 18:00 MISMIC 
PRE 18:00 NZÁFTC 
augusztus 11., péntek
PRE   POPSCC 
PRE 17:00 TOPFTC 
augusztus 12., szombat
PRE 19:00 MACVIC 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk