Talán most már a játékosok is elhiszik

   

Pénteken hazai jégen is bemutatkozik a MOL Liga-címvédő Érsekújvár. A HSC Csíkszereda ugyanúgy a mezőny sötét lova, mint az UTE. Bár keretük nem tartozik a legerősebbek közé, mégis könnyű megbotlani ellenük.

Az Érsekújvár a játékosai által reméltnél jóval nehezebben húzta be az idénynyitót, 21 másodperc választotta el Robert Spisák csapatát attól, hogy vereséggel kezdje a szezont. Ám ekkor jött Polcík, aki megmentette az egyik pontot, a hosszabbításban pedig érkezett Juraj Faith, és így 0 helyett 2 ponttal mehetett haza a címvédő a Megyeri útról. Az Érsekújvár egyik legnagyobb erénye a rutin. Minden sorában több száz cseh és szlovák élvonalbeli mérkőzés tapasztalata jelenik meg. Ez pedig óriási előnyt jelent a kiélezett helyzetekben, ahol a tapasztalat és a hideg fej segíthet hozzá a jó döntésekhez.

“Nem kezdtünk rosszul Újpesten – kezdte értékelését Robert Spisák, az Érsekújvár trénere a meccs másnapján. – Megszereztük a vezetést, ám az UTE kiegyenlített. A második harmadban aztán nagyon fegyelmezetlenül játszottunk, nem azt láttam viszont a jégen, amit megbeszéltünk. Ezt pedig az UTE kíméletlenül kihasználta. Elmondtam többször is, hogy nincs gyenge csapat idén, nem lehet kiengedni egy pillanatra sem. Talán most már a játékosok is elhiszik, hogy így van. A harmadik harmadra aztán sikerült összeállnunk újra. Átszerveztem a csapatot, 3 sorral játszottunk, nagy akarattal, fegyelmezettséggel és ne kerteljünk, szerencsével sikerült visszajönni a meccsbe, a végén megszereztük a győzelmet is.

Pénteken az első hazai mérkőzésünket játsszuk, és az ellenfél ismét egy olyan csapat lesz, amelyiket néhányan hajlamosak lebecsülni, mondván, elmentek a légiósok és néhány meghatározó játékos is. Az UTE ellen megkaptuk a leckét, nem akarunk még egyszer ugyanabba a hibába esni. Annál is inkább nem, mert azt szeretnénk, ha sokan járnának a meccseinkre, ehhez pedig ki kell szolgálni az igényes érsekújvári publikumot. Az újpestinél sokkal fegyelmezettebb játékot várok el. A bajnoki címhez a gyors, technikás hoki segített bennünket hozzá, ehhez kell visszatérnünk, ha meg szeretnénk védeni a címünket.”

HSCNZA 2

Fotó: Pál Zoltán

A HSC Csíkszereda keretében óriási változások történtek. Kozuch és Curilla kivételével elmentek a légiósok, és egyelőre csak Spady, Satek és Sjölund érkezett, tehát egy kiadó légiós hely még van, mivel az erre kiszemelt Jabornikkal egy héttel a rajt előtt szerződést bontott az erdélyi klubvezetés. Egysornyi meghatározó hazai játékos is távozott, Becze, Szőcs, Kósa, Góga és Flinta hiánya a MOL Liga összes csapatánál komoly érvágás lenne. Helyükre a kimeríthetetlen csíki hokis utánpótlás legtehetségesebbjei érkeztek. Vegyes eredményekkel hangoltak a kék-fehérek a szezonra, de a főpróba kiválóan sikerült, a Román Kupa döntőjében a Brassót legyőzve aranyérmet szerzett Christer Dreberg társulata.

“Minden mérkőzés nagyon kemény lesz idén – nyilatkozta a HSC előzetesében Christer Dreberg, a csíkiak svéd vezetőedzője. – Úgy kell a jégre lépnünk, mintha mindegyik mérkőzés döntő lenne. Az előttünk álló hét végi meccsek közül egyelőre csak az elsőre koncentrálunk, arra figyelünk és készülünk. Nem gondolunk arra, hogy mi lesz Miskolcon vagy Újpesten. Ha többfelé koncentrálsz, annak nem lesz jó a vége. Jól jött a Román Kupa-győzelem, de az már történelem. A hétfő egy picit szabadabb volt, de keddtől már komolyan készültünk a pénteki meccsre. Moldován Ervin és Bíró Gergő sérült, a többiek harcra készek. Pappnak ellőtték a lábát a kupadöntőben, de tudja vállalni a játékot.”

“Jó a hangulat a csapatban – tette hozzá a csapatkapitány, Nagy István. – Ilyen fiatal kerete, mint amilyen most van, nem tudom, hogy volt-e már a klubnak. Huszonévesen öregnek számítani, nem kis dolog. Nehéz arra választ adni, hogy mi lesz az új szezonban. Hosszú az út. Ha elkerülnek a sérülések és összeállunk, akkor szép eredményeket tudunk majd elérni.”

Az egyetlen megmaradt légiós mezőnyjátékos, Marek Curilla így vélekedett: “Nagyon örülök, hogy visszajöttem Csíkszeredába. Három mérkőzést játszottam a csapatban, és sikerült megnyernünk a Román Kupát. Fantasztikus érzés volt. Nagyon jó ez az új megfiatalított csapat. Mindenki egy irányba húz és azt csinálja, amit az edző mond. Ez a legfontosabb. Nehéz előre megmondani, hogy mi lesz a MOL Ligában, hiszen minden csapat erősödött. Ha azt a játékunkat tudjuk hozni a mérkőzéseken, mint amelyet a Brassó ellen mutattuk, akkor akár a bajnokság első részébe is felérhetünk.”

A HSC Csíkszereda felkészülési meccsei:

augusztus 19., 17:00 MHK 32 Liptovsky Mikulás (SVK-2.)–HSC Csíkszereda (Liptószentmiklós) 5-3
augusztus 21., 18:00 HK Poprad (SVK-1.)–HSC Csíkszereda (Tátra-kupa, Poprád) 8-0
augusztus 22., 15:00 HSC Csíkszereda–Szlovákia U20 (SVK-1.) (Tátra-kupa, Poprád) 0-2
augusztus 23., 15:00 Kapfenberg Steelers (AUT-2.)–HSC Csíkszereda (Tátra-kupa, Poprád) 4-3
augusztus 29., 19.00 HSC Csíkszereda–Steaua (Felcsík Kupa) 6-1
augusztus 30., 19.00 HSC Csíkszerda–Progym (Felcsík Kupa) 3-1
augusztus 31., 18.00: HSC Csíkszereda–Debrecen (Felcsík Kupa, Csíkszereda) 2-3

Érkezett:

Ilyés Norbert (HSC Csíkszereda U18)
Pál Zsombor (Progym Gyergyószentmiklós, ROM-1.)
Erik Spady (CAN; Brampton Beast, CHL)
Bíró Gergő (HK Nitra, SVK-U20)
Bíró Mátyás (HK Nitra, SVK-U20)
Geréb István (HSC Csíkszereda U18)
Hildebrand Szabolcs (kölcsönből vissza, Progym Gyergyószentmiklós, ROM-1.)
Iszlay Gergő (HSC Csíkszereda U18)
Michal Sátek (SVK; HK 36 Skalica, SVK-1.)
Niklas Sjölund (SWE; Nittorps IK, SWE-3.)

Távozott:

Martin Kulha (SVK; csatár, Bordeaux, FRA-2.)
Jere Ölander (FIN, hátvéd, ?)
Jozef Hruby (SVK, hátvéd, ?)
Václav Novák (CZE; csatár, Ferencváros)
Becze Tihamér (csatár, Miskolci Jegesmedvék)
Kósa Endre (edző, ISK Csíkszereda)
Onodi Ottó (kapus, Dunarea Galati, ROM-1.)
Flinta Botond (hátvéd, Dunarea Galati, ROM-1.)
Góga Attila (hátvéd, Dunarea Galati, ROM-1.)
Szőcs Szabolcs (csatár, Dunarea Galati, ROM-1.)
Petr Machácek (CZE; hatvéd HC Banská Bystricától érkezett, betegség miatt távozott a szezon előtt)
Adorján Attila (kapus, Miskolc, 1 évre kölcsönbe)
Henrich Jaborník (SVK; hátvéd, Dab.Doclertől érkezett, a szezon előtt távozott)

Érsekújvár–HSC Csíkszereda 4-1

   

A megfiatalított erdélyi csapat két harmadon át tartotta magát, de a végén simán nyert a címvédő.

A mérkőzés 32. másodpercében Podstavek akasztotta Curillát, ám mindkét játékos a büntetőpadra kényszerült, miután a hazaiak játékosa bottal akasztásért, a vendégeké pedig színészekdésért távozott két percre. A 6. percben emberelőnybe kerültek az érsekújváriak, viszont Spady büntetését nem használták ki. A folytatásban is nyomott a HC Nové Zámky, Ruczuj több bravúrt is bemutatott. A harmad hajrájában Gecse Hugót kiküldték a HSC-től, a hazaiak felálltak öt a négy ellen, majd egy perc után kettős emberelőnybe kerültek Spady büntetése nyomán.

Az öt a három elleni játék áthúzódott a második játékrészre, viszont továbbra is meddő maradt az érksekújváriak nyomása. A 25. percben emberelőnybe került a HSC, ám a csíkszeredaiak sem éltek az adódó lehetőségekkel. A 33. percben Faith megszerezte a vezetést a HC Nové Zámkynak, de nem örülhettek sokáig a hazaiak, ugyanis 31 másodperccel később Tranca egyenlített. A második harmadban kiegyenlítettebb játék folyt, ezt a 10-8-as kapura lövési mutató is jelzi.

A záró húsz percet nagyon erősen kezdte a MOL Liga címvédője, a harmad első percében 13 másodperc alatt két gólt lőtt. A 24. másodpercében Podstavek, majd a 37. másodpercben Frolík is betalált a csíkszeredai kapuba. A bekapott gólok után komoly offenzívába kezdett a HSC, gyakorlatilag néhány percre a kapuja elé szegezte a hazaiakat. A 49. percben Sátek kapott egy nagyon kemény ütközést, de a játékvezetők nem ítéltek kiállítást. Az 53. percben állt a játék néhány percig, Ruczuj kapujával adódtak problémák. A hiba elhárítása után tovább próbálkozott a HSC, majd az 57. percben Dreberg időt kért. A vendégek reményei szertefoszlottak három perccel a vége előtt, miután Spady odaütött Caládinak, a játékvezető pedig ezért kétperces büntetést osztott ki neki. Az emberelőnyt kihasználták a hazaiak, Ruczuj addig védte a lövéseket, amíg bírta, ám Uram kapu mögüli passzára Podstavek érkezett és belőtte a korongot. A mérkőzést 4-1-re a HC Nové Zámky nyerte, így szezonbeli második mérkőzésén is győztesen hagyta el a jeget, míg a HSC Csíkszereda vereséggel kezdte az új idényt.

Robert Spisák (vezetőedző, HC Nové Zámky): Nagyon jó és fegyelmezett játékot nyújtottunk a mai meccsen, a védekezésben és a támadásban egyaránt. Nagyszerűen kezdtük a harmadik harmadot, két villámgyors góllal nyitottunk, és ez eldöntötte a mérkőzést.

Gál Sándor (edző, HSC Csíkszereda): Sajnos a hosszadalmas utazás után eléggé elfáradt a csapat, az Érsekújvár megérdemelten nyerte a mai rangadót. Amíg bírtak, jól játszottak a srácok, de a harmadik harmadra elfáradtak, ehhez hozzá tett a sok kiállításunk is.

MOL Liga, Érsekújvár, 1249 néző. Játékvezetők: Druga, Jozef, Vas, Somos.
Blazícek: 97,1% (Krajcovic)
K
Ruczuj: 89,2% (Kozuch)
Hrudík, Kowalczyk, Podstavek, Uram, Polcík
1
Salló, Nagy, Curilla, Mihály, Sátek
Huba, Kames, Hurtaj, Frolík, Faith
2
Bors, Spady, Molnár Zs., Sjölund, Tranca
Král, Siska, Stefanka M., Caladi, Uhnák
3
Papp, Gecse, Bíró M., Bíró O., Bíró T.
Baron, Lesko, Stefanka O., Dubec Marek, Chrenko
4
Rokaly, Pál, Molnár Z., Hildebrand, Farkas
Robert Spisak, Stefanka Miroslav
E
Christer Dreberg, Gál Sándor
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 32:29 NZÁ Faith Frolík
1-1 33:00 SCC Tranca Sjölund
2-1 40:24 NZÁ Podstavek Uram Kowalczyk
3-1 40:37 NZÁ Frolík Faith Hurtaj
4-1 58:17 NZÁ PP Podstavek Uram
37 Kapura lövések száma 34
4 Kiállításpercek 14

Fotóalbum

Az Érsekújvár–HSC összefoglalója

   

Egy elmaradt gólösszefoglaló az 1. fordulóból. Immár teljes a videótár.

Cimkék: , , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
január 20., péntek
U20 14:40 DHKAVS 6-5VÉGE
MOL 18:00 UTEBRA 6-2VÉGE
MOL 18:30 TITSCC 3-4 BVÉGE
EBJL 18:40 HKBMAC 0-6VÉGE
MOL 19:00 FTCGAL 9-0VÉGE
EBEL 19:15 G99AVS 5-2VÉGE
január 21., szombat
EBJL 12:40 HKBVIC 3-4VÉGE
EBYSL 14:30 RBSHKB 6-2VÉGE
EBJL 15:00 UTEEHL 4-1VÉGE
SVK3 15:30 HKBTRB 4-5 HVÉGE
EBJL 16:10 MACOHC 5-1VÉGE
EBYSL 17:00 DMJOLL 10-7VÉGE
EBYSL 17:10 VASMZA 7-2VÉGE
EBYSL 18:00 EHLMAC 2-4VÉGE
EBJL 18:30 MRBDMJ 0-4VÉGE
EBJL 18:55 VSVAVS 3-4 HVÉGE
MOL 19:00 MACGAL 15-2VÉGE
MOL 19:00 MISSCC 7-2VÉGE
január 22., vasárnap
EBYSL 12:00 RBSMAC 5-0VÉGE
MOL 12:30 FTCBRA 6-2VÉGE
EBJL 15:30 RBSETO 5-1VÉGE
EBYSL 15:40 VASTRK 0-1VÉGE
EBYSL 15:40 ZNOHKB 8-4VÉGE
EBYSL 17:30 SLLAVS 2-0VÉGE
MOL 18:00 BEOTIT 2-0VÉGE
MOL 18:00 MACUTE 4-0VÉGE
EBEL 18:15 AVSVSV 6-2VÉGE
    • M4 SPORT
január 23., hétfő
MOL 18:00 BEODAB INFO
MOL 18:00 DHKSCC INFO
    • M4 SPORT
MOL 18:30 MISGAL INFO
január 24., kedd
KHL 14:00 AllStar
    • SPORT 1 (felv.)
U20 18:40 AVSKMH 
január 25., szerda
MK 18:30 MISDAB 
U20 18:40 KMHVAS 
MK 19:00 MACDHK 
U20 19:15 DHKMAC 
január 26., csütörtök
EBJL   UTEMAC 
U18   KMHMIS 
U18 14:30 PEFAVS 
KHL 17:30 JOKAVT 
    • SPORT 2
U18 17:40 VASETO 
EBYSL 18:10 AVSDMJ 
U18 19:30 DHKTVS 
január 27., péntek
U20 15:00 MACMIS 
MOL 18:00 SCCBEO 
EBEL 19:15 AVSOLL 
január 28., szombat
U18   ETOMAC 
U18   PEFDHK 
KHL 10:30 KUNMZA 
    • SPORT 2
EBYSL 12:15 DMJOHC 
EBYSL 13:40 AVSSLL 
U18 13:50 TVSMIS 
U18 14:40 AVSKMH 
MOL 17:00 GALBEO 
MK 17:30 döntő
U18 18:40 VASUTE 
EBYSL 19:40 VSVVAS 
január 29., vasárnap
EBYSL   DMJOHC 
EBYSL   HCIHKB 
EBYSL   MACZNO 
EBYSL   MZAVAS 
EBJL 13:10 AVSZAS 
EBEL 17:30 DECAVS 
január 30., hétfő
MOL 17:30 BRABEO 
MOL 18:00 DABFTC 
    • M4 SPORT
MOL 18:00 DHKUTE 
MOL 18:30 TITBRA 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk