Gondok Detroitban

   

Daniel Alfredsson és Danny DeKeyser sem kezdi el az edzőtábort.

Alfredsson két okból nem lehet ott a Red Wings keretében. Még mindig szabad ügynök státuszban van és a hátsérülése is gátolja abban, hogy jégre lépjen. A svéd klasszis tavaly is kisebb-nagyobb sérülésekkel bajlódott, csak 68 meccset játszott a Detroit színeiben, most pedig hátproblémákkal küszködik, ami szintén késlelteti a jégre való visszatérés idejét. A másik dolog, hogy mivel nincs szerződése, ha nem lenne sérült, akkor sem lehetne ott a szeptember 18-án kezdődő edzőtáborban. Ken Holland, a csapat GM-je elmondta, várják vissza a szélsőt, bíznak a felépülésében, a Detroit ajtaja nyitva áll előtte és új szerződést kínálnak neki. Türelmesek vele szemben, de van egy határidő, amit ha Alfie átlép, akkor nem tartanak igényt a szolgálataira.

A vörösök hátvédje, Danny DeKeyser Alfredssonhoz hasonló helyzetben van. A 24 éves játékos az egyetlen korlátozott szabad ügynök, akivel Holland nem tudott még megegyezni, ezért nem lehet ott a két nap múlva esedékes kezdésen. DeKeyser az elmúlt két szezonban valamivel kevesebb mint egymillió kapott kézhez és most elérkezettnek látta az időt, hogy ezt az összeget feljebb tornázza. A 65 meccsen 23 pontot, közte 4 gólt szerző bekk hosszú távú szerződésben gondolkodik, évente négymillió körüli összegért.

A Detroitnak jelenleg 5,2 millió dollár mozgástere van a fizetési sapka alatt, ami nem könnyíti meg Holland helyzetét. Alfredsson tavaly 3,5 milliót kapott kézhez, ebből kiindulva pedig arra lehet következtetni, hogy mindkettőjük szerződtetése csak akkor tűnik lehetségesnek, ha mindkét játékos enged az igényeiből.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum