Chernomaznak tetszett az UTE játéka

 

A MOL Liga idénynyitóját megnézte Rich Chernomaz szövetségi kapitány is, aki a juniorválogatott szeptemberi edzőtáborozása miatt tartózkodott Magyarországon.

“Jó hangulatú és színvonalú mérkőzést látok eddig ? értékelte a meccset Gary Clark kapusedző társaságában néző kapitány az addig látottakat a második szünetben. ? Az UTE kiváló első sort igazolt, és örömmel látom, hogy az ő sorukban rendszeresen helyet kapnak fiatal hazai játékosok is. Az újpestieknél Pleszkán József és Turbucz Martin játéka is. 40 perc alatt látható volt, hogy Szilassy Zoltán vezetőedző jó munkát végez a csapatával.” Kíváncsi vagyok, meg tudja-e tartani az előnyét az UTE a hátralevő egy harmadban, ezzel a megjegyzéssel búcsúzott a válogatott szakvezetője. Később kiderült, kételyei jogosak voltak, az Érsekújvár fordított.

Chernomaz 2 UTENZA

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

A juniorválogatottról szólva elmondta a kapitány, hogy ezúttal is megállapította, szemmel látható a játékosok előrelépése az előző szezon óta. Érzése szerint ebben az évben többen közülük a felnőtt válogatott ajtaján is kopogtatnak majd. A legközelebbi összetartásokra októberben és novemberben kerül sor, ugyancsak Rich Chernomaz személyes vezetésével. A főállásban a német másodosztályú Löwen Frankfurt szakmai igazgatójaként dolgozó szakember tervezi, hogy magyarországi tartózkodása során a következő hónapokban is kilátogat MOL Liga-mérkőzésekre.

Chernomaz 3 UTENZA

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum