Most már a csapatokon a sor

   

A felkészülési időszak véget ért, szerda este kezdetét veszi a MOL Liga-szezon. A várakozás felfokozott, a csapatok a nevek alapján erősödtek, az előszezon is alátámasztotta ezt. Az UTE és az Érsekújvár a Megyeri úton megmutatja, mindebből mennyit tudnak a jégen megjeleníteni a játékosok.

Talán sosem várta még ekkora érdeklődés a magyar bázisú nemzetközi jégkorong-bajnokság kezdetét, mint most. A holtszezonban rengeteg jó igazolásról érkezett hír, a felkészülési mérkőzések eredményei között sok biztató volt, megint léphet egyet előre a liga. Szerdától elérkezik a bizonyítás ideje, kiderül, hogy hogyan működik mindaz a gyakorlatban, ami papíron olyan jól mutatott.

Az előrehozott nyitómérkőzésen a tavalyi utolsó fogadja a címvédőt. Aki azonban ebből a szerdai esélyekre akarna következtetni, az akár könnyen mellé is foghatna, hiszen az UTE jelentősen megerősödött nyáron, és mivel nem mentek el sokan a csapattól, a kispadja is meglehetősen hosszú lett. Robert Spisák és Sucharda Ferenc már az előző évben is többször elmondta, annak ellenére, hogy az újpestiek rendkívül kevés pontot szereztek, nagyon kemény ellenfelek voltak, talán csak azok a játékosok hiányoztak náluk, akik egy-egy kritikus pillanatban hidegebb fejjel döntöttek volna. Teemu Elomo és társai érkezésével gyaníthatóan ezek a játékosok is megjelentek a lilák keretében, és a felkészülési mérkőzések is bizakodásra adnak okot.

UTENZA

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

Az Érsekújvár Chovan kapus és Weissmann center személyében két kulcsfigurát vesztett a bajnok, mindketten erősebb bajnokságba távoztak, több pénzért. Előbbi a kazah, utóbbi a cseh élvonalban folytatja pályafutását. Ám számos figyelemre méltó pályafutással rendelkező játékost igazolt, miközben a bajnokcsapat magja megmaradt. Nem lehet abban reménykednie tehát senkinek, hogy könnyebb lesz a zöld-fehér-fekete csapatot megszorítania, ehhez nagyon kemény munkát kell végezni, hiszen még a negyedik sorban is csupa klasszis játszik. Marek Uram és társai jelentős mértékben lendítettek a MOL Liga színvonalán, igazi kihívást jelentve a magyar és a romániai játékosok számára. A címvédő a HK Nitra farmcsapata elleni szlovák harmadosztályú mérkőzéssel melegített kedd este, és Spisák mester nem óvatoskodott a kerethirdetéskor, sok kulcsjátékos is ott volt a MOL Liga-nyitómeccset egy nappal megelőző találkozón, amelyet akárcsak az előző két bajnokit, könnyedén nyertek, ezúttal is sok góllal, 8-3-ra.

Szilassy Zoltán UTE-vezetőedzőtől 24 órával a korongbedobás előtt érdeklődtünk a legfontosabb kérdésekkel kapcsolatban.

Hogy sikerült a felkészülés? Készen állnak a szerdai nyitó meccsre?

Azt gondolom, hogy készen állunk. Tiszta a lelkiismeretünk, mind az edzőknek, mind a vezetőknek és a játékosoknak is. Amit elterveztünk, azt sikerült véghez vinnünk. Persze ez korántsem azt jelenti, hogy teljesen készen vagyunk, sőt nincs is olyan sosem, hogy kész. Mindig lehet jobbnak lenni, az a cél, hogy holnap jobbak legyünk, mint ma voltunk. Május 5-től kezdődően dolgozom a csapattal, azóta reményeim szerint jobbak lettek a játékosok, fizikálisan legalábbis mindenképpen. Jó igazolásaink voltak, jó meccseink, eddig jól dolgozunk. A gyengeségeinkkel is tisztában vagyunk, azokat folyamatosan javítjuk, fejlesztjük, az erősségeinket pedig forszírozni kell és még tovább erősíteni.

Teljesen összeállt a csapat a MOL Liga nyitányára?

Sajnos már az első meccsen sem tudunk 100%-osak lenni, mert vannak hiányzók. Bár mindig azt mondom, a legjobb UTE az, amelyik kiáll a jégre a meccsen, tehát nem szeretnék kifogásokat keresni. Persze Csányi, Virág Csaba, Maklári és Hodos játéka hiányozni fog, de igyekszünk a lehető legjobb formánkat hozni.

Elégedett azzal a fejlődéssel, amit elértek a felkészülés során?

Jól dolgoztak, sokat fejlődtek a srácok, persze egy edző folyamatosan keres és talál hibákat, minden nap jobban kell játszani. Mint mondtam, fizikálisan egyértelmű a fejlődés, az éles szituációkban pedig meglátjuk a többit. Merem remélni, hogy játékban is jobbak lettek, de szerdán majd többet fogunk tudni.

Mit szeretne látni a jégen az első meccsen, a HC Nové Zámky ellen?

A bajnokcsapattal kezdünk, de nekem olyan a habitusom, hogy ellenük is nyerni szeretnék. Megteszünk mindent a győzelemért, de legalábbis azért, hogy pontokat tudjunk gyűjteni. A célunk a playoffba jutás, de nekünk nem feltétlen az Érsekújvárral kell versenyeznünk. Persze a végén éppen azok a pontok számíthatnak sokat, amiket meglepetésből szerzünk. Azt szeretném látni, hogy a szisztémán belül maradunk és azt játsszuk, amit megbeszéltünk. Megfelelő fegyelemmel, energiaszinttel és odaadással.

Ahogy az UTE edzője jelezte, négy hiányzójuk lesz szerdán. Maklári Eriknek leszakadt a válla, nem tudják még, mikor térhet vissza, de hosszú időt vesz majd igénybe a rehabilitáció. Virág Csaba valamikor októberben játszhat újra, ágyék táji nyirokcsomó-gyulladása van. Fekti Ádám íngyulladással küszködik. Csányi Karol és Hodos Detre helyzete furcsa, ők az állampolgársági eskü előtt állnak, és az UTE úgy döntött, hogy addig nem nevezi őket a MOL Ligába, mert akkor egész évben légiósnak számítanának. Erre a kis időre tehát nélkülözi két játékosát a csapat.

Az UTE felkészülési meccsei:

augusztus 22., 18:30: HK Levice (SVK-3.)–UTE (Léva) 1-2
augusztus 28., 17:30 HC Topolcany (SVK-2.)–UTE (Nagytapolcsány) 3-6
augusztus 29., 17:30 HK Trnava (SVK-2.)–UTE (Nagyszombat) 2-6
szeptember 5., 18:00: HK Levice (SVK-3.)–UTE (Léva) 0-8

Érkezett:

Ágoston Olivér (Fehérvár, EBEL)
Miroslav Durák (SVK; MsHK Zilina, SVK-1.)
Reinis Demiters (LAT; Zemgale, LAT-1.)
Karol Csányi (SVK; Röggangs IK, SWE-4.)
Teemu Elomo (FIN; Herlev, DEN-1.)
Feil Arnold (Ferencváros)
Hegyi Ádám Zoltán (Dab.Docler)
Jozef Mihálik (SVK; HC 46 Bardejov, SVK-2.)
Jussi Tapio (FIN, Sport, FIN-2.)

Távozott:

Fekti Bálint (vezetőedző, UTE-utánpótlás)
Hajek Márk (kapus, Dab.Docler)
Horváth András (hátvéd, Ferencváros)
Farkas Lőrinc Simon (csatár, Ferencváros)

Robert Spisák, az Érsekújvár vezetőedzője egyértelműen kemény mérkőzésre számít: “Úgy néz ki, rengeteget erősödött a MOL Liga, nem lehet bárkire is azt mondani, hogy jobb vagy rosszabb lenne, mint a többiek. Minden mérkőzés nehéz lesz, senkit nem lehet lenézni. Szerdai ellenfelünk, az UTE nagyon jól erősített a nyáron, és már tavaly is sokszor megszenvedtünk velük, sokkal jobbak voltak annál, mint amit a megszerzett pontjaik száma mutatott. Erős ellenfelünk lesz, és csak akkor lehetünk sikeresek szerdán, ha mindenki a tudása maximumát nyújtja. Éppen ezért 100%-os teljesítményt várok el mindenkitől. Jelenleg úgy néz ki, senki nem hiányzik, mindenki egészséges. Nem titok, négy sorral állunk fel Újpesten.”

A HC Nové Zámky vezetőedzője még nem döntötte el, ki játszik és milyen összetételű sorokkal játszik csapata a Megyeri úton. A választék bőséges, 6 sornyi játékos áll rendelkezésére. A felkészülési időszakban Martin Baron és Andrej Sucharda nem állt rendelkezésre, de Baron már játszott is, és az edzői nyilatkozat alapján Sucharda állapota is javul.

Az Érsekújvár felkészülési meccsei:

augusztus 7., 18:00 HC Nové Zámky–HK Levice (SVK-3.) 6-2
augusztus 8., 17:00 HK Nitra (SVK-1.)–HC Nové Zámky (Nyitra) 6-2
augusztus 12., 19:00 Fehérvár AV19 (EBEL)–HC Nové Zámky (Székesfehérvár) 7-4
augusztus 13., 18:00 HC Nové Zámky–Jertisz Pavlodar (KAZ-1.) (Érsekújvár) 1-0
augusztus 15., 18:00 HC Nové Zámky–HC Dukla Senica (SVK-2.) (Érsekújvár) 1-5
augusztus 21., 17:00 HK 36 Skalica (SVK-1.)–HC Nové Zámky (Szakolca) 3-1
augusztus 22., 18:00 HC Nové Zámky–Fehérvár AV19 (EBEL) (Érsekújvár) 5-5
augusztus 26. 18:00 HC Nové Zámky–SHK Hodonín (CZE-3.) (Érsekújvár) 8-3
augusztus 28. 18:00 HC Nové Zámky–HK Nitra (SVK-1.) (Érsekújvár) 4-8
augusztus 29., 18:00 HC Dukla Senica (SVK-2.)–HC Nové Zámky (Szenice) 1-4
szeptember 2.. 18.00 HC Nové Zámky–HK 36 Skalica (SVK-1.) (Érsekújvár) 5-2
szeptember 3.. 18.00 HC Nové Zámky–Szlovákia U20 (SVK-1.) (Érsekújvár) 4-2
szeptember 9. 18:00 SHK Hodonín (CZE-3.)–HC Nové Zámky (Hodonín) 4-3

Érkezett:

Robin Blazícek (CZE; HC 46 Bardejov, SVK-1.)
Peter Huba (SVK; Dab.Docler)
Tomás Chernko (HK Nitra, SVK-1.)
Juraj Faith (SVK; Miskolci Jegesmedvék)
Radoslav Kropác (SVK; HK 36 Skalica, SVK-1.)
Andrej Duris (SVK; MSHK Prievidza, SVK-2.)

Távozott:

Hardi Richárd (csatár, Dab.Docler)
Jan Chovan (kapus, Jertisz Pavlodar, KAZ-1.)
Erik Weissmann (csatár, Slavia Praha, CZE-1.)

UTE–Érsekújvár 5-6

   

Jobban nem is kezdődhetett volna a MOL Liga-szezon, színvonalas, izgalmas mérkőzésen a második harmadot az UTE, a harmadikat az Érsekújvár nyerte 4-0-ra. A ráadásban a több meghatározó játékossal rendelkező Zámky elvitte a bónuszpontot.

A várakozásoknak megfelelően az elmúlt években megszokottnál jóval többen voltak kíváncsiak az az újjáépített UTE és a megerősített bajnokcsapat szezonnyitójára.

Az első harmadban egymásnak estek a csapatok, sportszerű, gyors játék folyt a jégen, a játékvezetők engedték a kemény, de szabályos játékot, így látványos hokit hozott az első 20 perc. Az Érsekújvár ugyan vezetést szerzett egy kipattanó utáni ismétlésből, de az UTE kétszer is megmutatta, életerős emberelőnyös játékot rakott össze már az első meccsre. Az első fórt ki is használták, Tapio szép lövést ragasztott a hosszú felsőbe.

UTENZA 140917

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

A második harmadban aztán mindenki nagyon meglepődött. Nincs rá jobb szó, az UTE jégbe döngölte a mérkőzést egyébként kiválóan kezdő Érsekújvárt. A vezetést a tavalyi lett bajnokság legjobb hátvédje, Demiters szerezte meg, majd Elomo lőtt közelről a felsőbe, az újváriak érthetetlenül védekeztek, pontosabban sehogy sem. A 20 éves Turbucz Martin óriási egyéni akció végén megszerezte a lilák első magyar gólját. Robert Spisák csapatán az időkérés sem segített, a harmad vége felé Elomo húzta be közelről az ötödik hazai gólt, egy végletekig kijátszott szituációból, ismét emberelőnyből. Pleszkán József nagyon komoly munkát végzett a kapuban, jelentős mértékben hozzájárult a 4 gólos vezetéshez.

Az utolsó 20 perc elején az Újvár egy gyors góllal jelezte, nincs még vége a meccsnek. Mi több, a 47. percben már 5-3 állt a táblán, miután emberelőnyben elváltotta magát az UTE és a büntetőpadról belépő kiállított játékossal kettő a semmibe mehetett Pleszkán kapujára a Zámky, és nem is hibázták el a lehetőséget. Az UTE lendületét nem törte ez meg, egy időkérés után átállt letámadásra, és ebből egy gyors emberelőnyt sikerült kiharcolni. Látható volt, hogy kondicionálisan a lilák állnak jobban. Ennek ellenére Uram egy gyors kontra végén emberhátrányos találatot szerzett, 8:11 alatt három gólt faragott a 4 gólos hátrányából a vendégcsapat. Három kontratámadást vezettek a felvidékiek. Az UTE játéka nem esett össze, 5 az 5 ellen kifejezetten jól álltak a lábukon ezután is. A végén egy kiállítás után egy percig 6 a 4 ellen támadott az Érsekújvár, és 21 másodperccel a vége előtt belőtte az egyenlítő gólt.

A hosszabbításban 1:21 után Juraj Faith zárta le a mérkőzést, végül csak egy pont jutott az UTE-nak, nyert a bajnok. A lila-fehérek ezzel együtt bizonyították, hogy ebben a szezonban mindenkinek nagyon komoly ellenfelei lesznek.

Kukába dobtuk a nagyszerű teljesítményünket

   

1-5-nél Robert Spisák ajtón áthatoló üvöltésétől zengett a Megyeri úti öltözőfolyosó.

Szilassy Zoltán (UTE, vezetőedző): Az első két harmadunk parádés volt, mind fizikálisan, mind a játékot tekintve felülmúltuk ellenfelünket. Ezek után úgymond feltámasztottuk a halottat, két buta góllal, emberelőnyben kaptunk két gólt. Nyilván meglepetés volt sokaknak, hogy tudunk menni négy góllal a bajnok ellen, de aki negyven percen keresztül tud vezetni négy góllal, annak nem szabad így elveszíteni a mérkőzést. Természetesen nem defenzív, felelőtlen játékot kértünk, meg kell tanulnunk ezt a helyzetet kezelni. Domináltunk a bajnok ellen, de a végén kukába dobtuk a nagyszerű teljesítményünket. A hibáinkat ki kell elemeznünk és mihamarabb ki kell javítanunk őket.

Robert Spisák (Érsekújvár, vezetőedző): A mérkőzés elején kihagytunk pár helyzetet,  majd nem tudtuk felvenni a meccs tempóját, a második harmadban nem játszottunk taktikusan, sok egyéni hibát követtünk el, ebből lett a négygólos hátrányunk. A harmadik harmad elején átálltunk  három sorra. Nyilván voltak hangosabb mondataim az öltözőben, és szerencsére van néhány igen tapasztalt és jó játékosunk, akik képesek voltak kimozdítani a csapatot a gödörből. Nem volt veszíteni valónk az utolsó harmadban.

Erste Liga, Megyeri út, 480 néző. Játékvezetők: Babic, Kincses, Soós, Németh.
Pleszkán: 88,7% (Ágoston)
K
Blazícek: 87,5% (Krajcovic)
Zalavári, Durák, Mihálik, Tapio, Elomo
1
Hrudík, Kowalczyk, Uram, Faith, Polcík
Demiters, Sommer, Feil, Reiter, Hegyi
2
Huba, Kames, Podstavek, Hurtaj, Frolík
Ványi, Garbacz, Coleman, Virág T., Turbucz
3
Siska, Duris A., Stefanka M., Caladi, Kropác
Bereczki, Dömötör, Pichler, Gágyor
4
Baron, Král, Stefanka O., Dubec Marek, Uhnák
Szilassy Zoltán, Baróti Zsolt
E
Robert Spisak, Miroslav Stefanka
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 10:37 NZÁ Frolík Kames Kropác
1-1 15:20 UTE PP Tapio Mihálik Elomo
2-1 24:01 UTE Demiters Elomo Mihálik
3-1 31:53 UTE Elomo Mihálik Tapio
4-1 33:24 UTE Turbucz Coleman Garbacz
5-1 39:23 UTE PP Elomo Durák Mihálik
5-2 41:40 NZÁ Caladi Uhnák Stefanka M.
5-3 46:46 NZÁ Hurtaj Frolík Kames
5-4 48:11 NZÁ SH Uram Podstavek
5-5 59:39 NZÁ PP Polcík Uram
5-6 61:21 NZÁ Faith Frolík Siska
40 Kapura lövések száma 53
8 Kiállításpercek 12

Az UTE–Érsekújvár képei

   

Jó hangulat, szövetségi kapitány és FTC-edző a lelátón.

Az UTE–Érsekújvár góljai

   

A MOL Liga Tv első összefoglalója.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum