Szerdán indul a MOL Liga

   

Saját honlappal és minden eddiginél kiegyenlítettebb mezőnnyel veszi kezdetét a magyar bázisú nemzetközi bajnokság. Az első meccsen a címvédő Érsekújvár látogat Újpestre. Hamarosan aktiválódik a ligahonlap, elindul a MOL Liga Tv és számos közösségi csatorna.

Minderről a hagyományos, szezonbeharangozó sajtótájékoztatón volt szó hétfőn délelőtt a Jégpalotában. A célokról a csapatok elmondták, az Érsekújvár szeretné megvédeni címét, az előző idényben finalista Brassó, valamint a magyar bajnok Dab.Docler, a Miskolc és a friss Román Kupa-győztes Csíkszereda a döntőbe jutást tűzte ki célul. A Ferencváros, az UTE és a mezőnyhöz most csatlakozó, a 227-szeres válogatott Ladányi Balázzsal erősített Debrecen a rájátszásba kerülésért harcol. A hajdúságiaknál cél még az is, hogy a városban megszerettessék a hokit, és minél több szurkolót csalogassanak ki a mérkőzésekre. Ebben segíti őket a helyi Tankcsapda együttes, amelynek tagjai a budapesti sajtótájékoztatón is megjelentek, és ott lesznek a pénteki hazai rajton is.

Kerey Péter ligaelnök elmondta: a romániai Galac és a szlovákiai Homonna csapata is érdeklődött a MOL Liga iránt, ám a komoly feltételeknek egyelőre nem tudtak megfelelni, így elhalasztották a belépésüket. Hozzátette, február-március táján lehet aktuális, hogy mely csapatok kívánnak jövőre csatlakozni, de a jelentkezőknek mindenképpen meg kell győzniük a mostani résztvevők többségét, hogy belépésükkel emelkedik a színvonal és a nézettség.

Kovács Csaba, a magyar szövetség szakmai alelnöke kiemelte: minden eddiginél erősebb a MOL Liga, érthető, ha egyre többen szeretnének belépni, és van reális alapja a létszámbővítésnek. A névadó szponzor képviseletében Kelenvölgyi Ágnes szponzorációs vezető jelezte: keresik a magyar szervezésű nemzetközi ligába a határontúli csatlakozókat, de a szakmai kérdésekbe nem szólnak bele.

A február elsejéig tartó alapszakaszban minden csapat három oda-vissza kört játszik. Az első és második helyezett egyből az elődöntőbe jut, a harmadik a hatodikkal, a negyedik az ötödikkel küzd meg a négy közé kerülésért. Az elődöntő február 17-én, a finálé március 7-én rajtol. A párharcok az egyik fél negyedik sikeréig tartanak. Amennyiben a playoffban a rendes játékidőben döntetlen az állás, akkor az első gólig folytatják a meccset.

A csapatokban az eddigi öt helyett hat légiós szerepelhet találkozónként. A magyar bajnok a MOL Ligában legjobb helyezést elérő magyarországi csapat lesz.

A bajnokságnak saját honlapja indul molliga.eu címen. Minden találkozót közvetítenek az interneten elérhető MOL Liga Tv-n vagy a Digi Sporton, a részletekkel hamarosan jelentkezünk. Ezen kívül mobil applikáción, Facebookon és Twitteren is jelen lesz a liga.

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum