A legerősebb és legnehezebb MOL Liga következik

   

Ezt a címvédő Érsekújvár elnöke, Sucharda Ferenc nyilatkozta az idei MOL Liga sajtótájékoztatóján. A felvidéki csapat ennek ellenére nem akarja visszaadni a trófeát. Szezonváró vezetői nyilatkozatok.

Sucharda Ferenc, a HC Nové Zámky elnöke: Sikerült egyben tartanunk a csapatot, bár két fontos játékosunk távozott. A céljaink egyértelműek, nem akarjuk visszaadni a trófeát. Sokkal nehezebb dolgunk lesz ezúttal, mint legutóbb volt, hiszen a felkészülési mérkőzések alapján minden csapat erősödött. Amikor beléptünk a MOL Ligába, azt szerettük volna, hogy folyamatosan erősödjön a bajnokság, amivel a többi klub is egyetértett, így a legerősebb és legnehezebb MOL Liga-idény következik.

Péter Zsolt, a Brassó játékosa: Tavasszal döntőzhettünk a MOL Ligában, nyilván ezúttal sem szeretnénk alább adni. Elég jól igazoltunk, kiváló edzőnk van, jó csapattal vágunk neki az idénynek.

Azari Zsolt, a Dab.Docler ügyvezetője: Természetesen a célunk a döntőbe jutás. Ismét szeretnénk bizonyítani, hogy az egyik, ha nem a legjobb klub vagyunk Magyarországon és a MOL Ligában. Új edzőpárosunk van, miután visszatértünk a kanadai iskolához. Ha a játékosok mentális felkészítése jól sikerül, nagyon látványos mérkőzéseket fogunk játszani. Csak két idegenlégióst igazoltunk, ami nem véletlen, hiszen szeretnénk lehetőséget biztosítani a magyar játékosainknak, hogy bizonyíthassák, lehet rájuk terhet pakolni. Szeretnénk növelni a nézőszámunkon és készülünk a Kontinentális Kupára is.

Egri István, a Miskolci Jegesmedvék elnöke: Kétéves szerződést kötöttünk Majoross Gergellyel, mert régóta érlelődött bennünk a gondolat, hogy magyar vezetőedzőre bízzuk a csapatőt, ő megfelelőnek tűnik. Remélem, miután elkezdődik a bajnokság, akkor is ezt fogom gondolni. A reményeim szerint megfelelően felkészültünk, igyekeztünk olyan játékosokat hozni, akik fejben és lélekben is idevalóak. Természetesen nekünk sem más a célunk, mint részt venni a rájátszásban, sőt a döntőben. Már elegünk van a sok ezüst- és bronzéremből, reméljük, még fényesebbet szerzünk.

Hodos László, a HSC Csíkszereda igazgatója: Az a feladatunk, hogy minél több fiatalt építsünk a csapatba. Ez a Románia Kupa-győzelem alapján sikeres lehet, ám a MOL Liga-sikerekhez még nem elég. Távozott néhány fontos játékos, ugyanakkor igazoltunk légiósokat, mert nagyon fontos, hogy a magasabb hokikultúrából érkezők segítsék a tehetségeinket és emeljék a MOL Liga színvonalát. Nagyon sokat készültünk a nyáron, mert a befektetett munka mindig meghozza az eredményét. Reméljük, előrébb végzünk majd, mint legutóbb: szeretnénk bejutni a döntőbe, ami nem lesz egyszerű, hiszen szoros mérkőzésekre van kilátás.

MOL Liga 2


Fotó:
Mudra László (MJSZ)

Almássy Kornél, a Ferencváros szakosztályelnöke: Minden idők legerősebb MOL Ligája következik, hiszen a ligatagok az előszezonban sorra verték a szlovák másodosztály csapatait, ráadásul tavasszal a Dunaújváros megverte az Alba Volánt, ilyen erős a MOL Liga. A mi rájátszásunk legutóbb egy hajszálon múlott, most igyekeztünk olyan játékosokat igazolni, akik nem csak tudásban, hozzáállásban is megfelelnek. A Fradiváros-projekt remélhetőleg hamarosan elindul, és 2017végére befejeződik a Népliget felújítása, amibe beletartozik egy jégcsarnok építése is. Ugyanakkor a korábbi Gepárd-pálya üzemeltetője az Építők-telepre már hordja a homokot és szabványméretű pályát épít, így az utánpótlásunk hamarosan régen várt körülmények között készülhet.

Dömötör Róbert, az UTE szakosztályelnöke: A céljaink előbbre mutatóak, mint az előző években: mindenképpen a rájátszásba szeretnénk jutni. Új vezetőedzőnk van és olyan külföldieket igazoltunk, akik az Újpest saját neveléseiből ki tudják hozni, ami bennük van.

Mocsári Attila, a Debreceni HK elnöke: Örülünk, hogy felvételt nyertünk a MOL Ligába. Nagy kihívás ez, a csapatépítésen túl meg kell szerettetnünk a játékot Debrecenben a közönséggel is. Néhány éve elhatároztuk, az orosz vonalon haladunk, ami ritka a magyar hokiban. Új edzőnk, Jevgenyij Muhin segítéségével hoztunk orosz légiósokat, miközben igazoltunk tapasztalt magyarokat is a tehetségeink mellé. Az első idényben a feladatunk, hogy olyan csapatot állítsunk össze, amely folyamatos fejlődésre lesz képes. Természetesen szeretnénk bejutni a rájátszásba.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
augusztus 3., csütörtök
U20   HUN20USA18 
augusztus 10., csütörtök
PRE   ZILSCC 
PRE 18:00 MISMIC 
PRE 18:00 NZÁFTC 
augusztus 11., péntek
PRE   POPSCC 
PRE 17:00 TOPFTC 
augusztus 12., szombat
PRE 19:00 MACVIC 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk