HSC Csíkszereda–Brassó 2-1

   

Visszahódította a Román Kupát a Csíkszereda.

A galaci Román Kupa döntőben a tartalékos HSC Csíkszereda szája íze szerint alakultak az események, hiszen a Brassó nem tudott meglépni a kék-fehérektől. A csíkiak nagyon fegyelmezett, hősies játékkal a hosszabbításban szerzett Mihály Ede-találattal szerezték meg a tornagyőzelmet.

Sportszerű küzdelem, bár nem túlmagas színvonal jellemezte a mérkőzést, ahol az első jegyzőkönyvbe kerülő esemény a második harmadban történt. A 27. percig kellett várni az első gólra, Mihály Árpád szerezte Saluga passzából, de nem sokáig örülhettek a brassóiak, mert Mihály Ede egyenlített, Farkas és Papp asszisztját követően. A kapusok mindkét oldalon remekül védtek, egyértelműen jelezté, több bizalmat is megérdemelnének a szezon során. A rendes játékidő végéig nem is esett több gól, követezhetett a 20 perces hosszabbítás. amelyet a Brassó kezdett emberhátrányban. Ennek letelte után viszont inkább náluk voltak a nagyobb helyzetek. Mihály Árpád, majd Klouda hagyott ki egyet. És ahogy ez lenni szokott, a kihagyott helyzetek megbosszulták magukat, Nagy István (a jegyzőkönyv szerint Mihály Ede második) góljával eldöntötte a kupa sorsát, 2-1-re nyert a HSC. A mindössze két légióssal felálló HSC remekül zárta az előszezont, sportszerű küzdelemben fektetve két vállra ellenfelét.

Bors Huba Gecse Hugo

Bors Huba és Gecse Hugó a kupával

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
augusztus 3., csütörtök
U20 19:30 HUN20USA18 
augusztus 10., csütörtök
PRE   ZILSCC 
PRE 18:00 MISMIC 
PRE 18:00 NZÁFTC 
augusztus 11., péntek
PRE   POPSCC 
PRE 17:00 TOPFTC 
augusztus 12., szombat
PRE 19:00 MACVIC 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk