Egy szabály, amelyen meglepődött a világ

   

A svájci élvonalban Lukas Flüeler elejtette a kapusbárdot, és ez nem várt lavinát indított el.

Van olyan játékszabály, ami a komoly hokiországokban is nagy fejtörést tud okozni. Bejárta a jégkorongos portálokat az a hír és videó, ami a ZSC Lions kapusával minap az NLA-ban megesett történetet mutatja be.

Flüeler kapus kezéből kiesett a bot, a heves akció közben a kaputól egyre messzebb került. A veszély elhárítását követően az egyik mezőnyjátékos odarúgta a kapushoz a bárdot, de a játékvezető jelezte Flüelernek, hogy nem veheti fel azt ? hiába hever a lába mellett ?, mert akkor kisbüntetést kap. A megoldás is látható a felvételen: egy mezőnyjátékosnak kellett a kezébe adnia. Ebből sok neves portál is arra a következtetésre jutott, hogy a svájciak bevezették a jégkorong-történelem legidiótább szabályát, amely nem engedi, hogy a játékosok felvegyék saját ütőjüket.

Flueler NLA

A helyzet azonban az, hogy ez egy IIHF-szabály és ez az intézmény amúgy az NHL-ben is létezik. Az új IIHF-szabálykönyv 120. iii. számú szabálya (a 76. oldalon) ugyanis úgy rendelkezik, hogy ha egy játékosnak eltört az ütője, azt le lehet cserélni, de csak kézből kézbe szabad átadni.  A 120. iv. szabály szabály ezt azzal toldja meg, hogy ugyanez vonatkozik arra is, ha egy mezőnyjátékos elveszt egy ép ütőt és a játékostársa odaadja neki azt (tehát csak kézből kézbe szabad adni).

Az új szabálykönyv külön fejezetet szentel a kapusokra vonatkozó szabályoknak. Ezek közül a 210-es szabály pedig azt rögzíti, hogy a 120. iii. és a 120. iv. szabály a kapusokra is alkalmazandó.

Ennek értelmében tehát ha a kapus elveszti az ütőjét, nem lehet odarúgni neki, hogy fel tudja venni, hanem csak kézből kézbe szabad adni. Flüeler kapusbárdja esetében viszont ez történt, így Flüeler joggal kapott figyelmeztetést. Ha a játékostárs nem rúgta volna vissza neki az ütőt, akkor felvehette volna, de mivel odarúgta neki, ezért valaki fel kellett vegye helyette, hogy odaadja neki. A svájci játékvezető tehát tökéletesen ismerte a szabályokat, helyesen járt el.

Érdekes, hogy mekkora meglepetést okozott a szabály alkalmazása a hokivilágban. Mindenhol értetlenséggel mutatják be a jelenetet, a svédek először mosolyogtak rajta, osztrák oldalakon pedig az is olvasható, most próbálják tisztázni, hogy vajon az EBEL-ben is érvényes-e ez.

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
szeptember 14., csütörtök
FELK 18:30 FTCDAB 3-2 BVÉGE
szeptember 15., péntek
FELK 17:00 FHADEB 2-3VÉGE
FELK 18:00 TOPBJA 2-1 BVÉGE
FELK 18:00 UTEMIS 4-1VÉGE
ICEHL 19:45 ASIAVS 0-3VÉGE
szeptember 16., szombat
ICEHL 19:45 BOZAVS 1-3VÉGE
FELK 20:00 DUNBRA 7-3VÉGE
szeptember 17., vasárnap
FELK 19:00 FIFBRA 3-5VÉGE
szeptember 20., szerda
FELK 17:00 FHADAB 6-4VÉGE
FELK 18:00 MISUTE 2-3VÉGE
FELK 18:30 FTCDEB 3-1VÉGE
szeptember 22., péntek
FELK 18:00 DABFHA 
ICEHL 19:15 AVSRBS INFO
szeptember 23., szombat
SZK 18:00 FTCBJA 
szeptember 24., vasárnap
FELK   DEBMIS 
ICEHL 17:30 KACAVS 
Partnerünk
Archívum