Vas Jánosék győzelemmel kezdték a szezont

   

A Slavia Praha idegenben büntetőkkel győzte le az Olomoucot, Vas Mártonék és Sofronék viszont kikaptak. Fekete újabb gólt lőtt Sebők pedig a következő fordulóban már játszik a Mestisben.

Vas Jánosék meccsén az első harmad nem sok érdemleges történt, mindkét csapat kivédekezett négy perc folyamatos emberhátrányt. A szünetben az edzők valószínűleg erről is beszélhettek, mert a második harmadban mindkét csapat csiszolt a speciális játékán, és az adódó újabb két lehetőségből egyet-egyet a hazaiak és a vendégek is bevertek. A Slavia folytatta ezt a záró húsz percben is, amelynek elején újabb előnyös gólt szerzett, azonban az élvonalba frissen feljutott Olomouc 5 perccel a meccs vége előtt kiegyenlített, ez volt a mérkőzés egyetlen egyenlő létszám mellett elért találata. Mivel a hosszabbítás sem hozott eredményt, jöhettek a büntetők, amiben a vendégek voltak jobban, így 3-2-re nyertek.

olomouc slavia

Vas Mártonék nagyon idegesen kezdték a DEL2-es szezont, hibák sorozatát kihasználva a Riessersee 10 perc alatt kétgólos győzelemre tett szert és bár az első harmad végére feljavult a hazaiak játéka, sorra hagyták ki helyzeiket Tim Kehler tanítványai. A második harmadra még nagyobb elánnal korcsolyázott ki a Frankfurt, aminek 140 másodperc alatt gólban is megnyilvánult az eredménye, majd a 29. percben az egyenlítő találatot is megszerezték. Megérezte a vérszagot a hazai csapat, ám egy kontrából a vendégek szerezték meg a vezetést a 36. percben. Az utolsó húsz percben jól tartotta az eredményt a Riessersee, így az eredmény sokáig nem változott. Tim Kehler az utolsó percben kapusát is lehozta, ám a vendégek korongot szereztek és eldöntötték a találkozót, 4-2-re nyertek.

Sofron Istvánék is nagyon szerencsétlen körülmények között kaptak ki az Iserlohn otthonában, a DEL első fordulójában. Bár jól kezdett a Krefeld, a csapat lett származású csapatkapitánya, Herbert Vasiljevs és Sofron István is már az első percekben helyzetbe került, de a lehetőségek kimaradtak. A hazaiak az első harmad végén szerezték meg a vezetést, a tavaly még a Krefeldet erősítő Blank passzolt a csapat gólvágójának, Mike Yorknak, aki nem is hagyta ki a ziccert. A meccs felénél a Krefeld 22 másodperc alatt két gólt lőtt, amivel átvette a vezetést, azonban az Iserlohn még a harmad vége előtt egyenlíteni tudott emberelőnyből. A helyszíni beszámolók szerint nagyon kiegyenlített mérkőzésen a döntőnek bizonyuló harmadik gól végül igencsak vitatható körülmények között esett: alig telt el 14 másodperc a harmadik játékrészből, amikor York ütközött a kapu mögé kikorcsolyázó krefeldi portással, aki elesett, miközben a korong az üres kapuval három méteres távolságban álló Blankhoz került, aki meg is oldotta a nem túl bonyolult feladatot. A játékvezető azonban érvényesnek ítélte a találatot, így Sofronéknak újra kapaszkodni kellett az egyenlítésért. Ami végül nem sikerült, sőt az utolsó percben a hazaiak egy üres kapus találattal beállították a 4-2-es végeredményt.

Fekete Dánielék utolsó felkészülési mérkőzésüket játszották a szeptember 20-án kezdődő INL-rajt előtt, amelyen majd a Jesenicét fogadják. Ezúttal az ellenfél a német negyedosztályú ESV Buchloe Pirates volt. Ez volt a Feldkirch hatodik felkészülési mérkőzése, egyben az első, amelyen vereséget szenvedett a csapat. A vendégek ugyanis főként a 3-0-ra megnyert középsőő periódusban mutatott játékuknak köszönhetően, végül 4-3-ra nyertek, Fekete Dániel újabb gólt szerzett az előszezonban.

Sebők Balázsék kikaptak a finn másodosztályban, így két forduló után egy győzelem és egy vereség a mérlegük. Sebők vállsérülése rendbejött, a következő fordulóban már játszhat is a magyar válogatott szélsője.

Magyar légiósok a hokivilágban, 2014/15:

Név Csapat Liga H M G A P
Fekete Dániel VEU Feldkirch INL (AUT-2.) - - - - -
Hári János Modo SHL (SWE-1.) 10. 1 0 1 1
Láday Tamás Spokane Chiefs WHL - - - - -
Nagy Gergő Chicago Wolves AHL - - - - -
Sebők Balázs Hokki Mestis (FIN-2.) 4. - - - -
Sofron István Krefeld Pinguine DEL (GER-1.) 9. 1 0 0 0
Szélig Viktor Briancon Ligue Magnus (FRA-1.) - - - - -
Briancon Kupa és Ligakupa (FRA) - 1 0 0 0
Vas János Slavia Praha Extraliga (CZE-1.) 7. 1 0 0 0
Vas Márton Löwen Frankfurt DEL2 (GER-2.) 12. 1 0 0 0

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. A kapusok esetében a P a védési hatékonyságot jelöli, százalékban kifejezve. Dőlt betűs név=már nem légiós.

Emlékeztetőül az előző szezon végi tábla:

Név Csapat Liga H M G A P
Bartalis István Troja/Ljungby Allsvenskan (SWE-2.) 13. (14) 55 14 7 21
Fekete Dániel VEU Feldkirch INL (AUT-2.) 7. (15) 40 18 22 40
Gőz Balázs Morzine-Avoriaz Ligue Magnus (FRA-1.) 11. (14) 35 1 6 7
Morzine-Avoriaz Kupa és Ligakupa (FRA) 5 1 3 4
Hári János HIFK Liiga (FIN-1.) 9. (14) 45 8 11 19
HCK Mestis (FIN-2.) 4. (12) 3 1 4 5
Hentes Kristóf GCK Lions NLB (SUI-2.) 10. (10) 28 6 1 7
Hetényi Zoltán Tappara Liiga (FIN-1.) 2. (14) 0
LeKi Mestis (FIN-2.) 12. (12) 9 90,8
Kóger Dániel Toledo Walleye ECHL 5. (13) 17 4 5 9
Elmira Jackals ECHL 3. (13) 26 6 6 12
Nagy Gergő Quad City Mallards CHL 5. (10) 78 23 35 58
Chicago Wolves AHL 3. (30) 2 0 0 0
Nagy Krisztián Minot Minotauros NAHL (USA, U20) 4. (5) 24 0 6 6
El Paso Rhinos WSHL 1. (24) 17 17 10 27
Sebők Balázs Karpat Liiga (FIN-1.) 1. (14) 0
Karpat Junior A (FIN-U20) 5. (16) 30 4 22 26
Sofron István Krefeld DEL (GER-1.) 5. (14) 53 10 14 24
Szélig Viktor Briancon Ligue Magnus (FRA-1.) 1. (14) 37 0 9 9
Briancon Kupa és Ligakupa (FRA) 5 0 0 0
Vas János Rouen Ligue Magnus (FRA-1.) 3. (14) 34 13 26 39
Rouen Kupa és Ligakupa (FRA) 11 6 3 9
Vas Márton Löwen Frankfurt Oberliga West (GER-3.) 1. (10) 55 19 59 78

 

Magyar játékosok külföldi felkészülési mérkőzései 2014/15:

Fekete Dániel (VEU Feldkirch, AUT-2.)
augusztus 24. VEU Feldkirch?Bad Nauheim (DEL2) 5-4 büntetőkkel
augusztus 29. VEU Feldkirch?Uhr EHC Seewen (SUI-3.) 5-2
augusztus 31. VEU Feldkirch?ERC Sonthofen (GER-3.) 3-1
szeptember 5.: VEU Feldkirch?Uhr HC Neumarkt (ITA-1.) (Lustenau-torna) 3-2
szeptember 6.: VEU Feldkirch?Chur (SUI3) (Lustenau-torna) 4-3
szeptember 12. VEU Feldkirch?ESV Buchloe Pirates (GER-4.) 3-4
első ligamérkőzés: 2014. szeptember 20.

Hári János (Modo Örnsköldsvik, SWE)
augusztus 14.: Modo?Skelleftea 3-1
augusztus 21.: Leksands IF?Modo 3-1
augusztus 22.: Timra IK?Modo 3-2 büntetőkkel
augusztus 26.: Timra IK?Modo 2-4
augusztus 28.: Sundsvall?Modo 2-2
szeptember 1.: Skelleftea?Modo 4-2
szeptember 5.: Brynas IF?Modo 4-2
első ligamérkőzés: 2014. szeptember 11.

Láday Tamás (Spokane Chiefs, WHL)
augusztus 29.:  Portland?Spokane 7-5
augusztus 30.: Everett?Spokane 1-2
augusztus 31.: Seattle?Spokane 0-1 (nem játszott)
szeptember 4.: Spokane?Seattle 2-3 hosszabbításban (nem játszott)
szeptember 6.: Tri-City?Spokane 5-1
szeptember 11.: Spokane?Tri-City 1-2 h.u.
szeptember 13.: Tri-City?Spokane
első ligamérkőzés: 2014. szeptember 20.

Nagy Gergő (Chicago Wolves, AHL)
első felkészülési mérkőzés: október 1. (AHL)
első ligamérkőzés: 2014. október 11. (AHL)

Sebők Balázs (Hokki Kajaani, FIN-2.)
augusztus 8.: Hokki?JYP-Akatemia 1-3
augusztus 13.: RoKi?Hokki 1-6
augusztus 15.: Hokki?RoKi 6-1
augusztus 22.: SaPKo?Hokki 2-1 (nem játszott)
augusztus 29.: Asplöven HC?Hokki 4-0 (nem játszott)
szeptember 5.: Hokki?Asplöven HC 5-4 hosszabbításban (nem játszott)
első ligamérkőzés: 2014. szeptember 10.

Sofron István (Krefeld Pinguine, GER)
augusztus 15.: Krefeld?Duisburg 2-1
augusztus 17.: Wolfsburg?Krefeld 1-3
augusztus 29.: Duisburg?Krefeld 1-3
augusztus 31.: Krefeld?Wolfsburg 2-3
Bajnokok Ligája 1. mérkőzés: 2014. augusztus 21.
első ligamérkőzés: 2014. szeptember 12.

Szélig Viktor (Briancon, FRA)
augusztus 16.: Briancon?Lions de Lyon 5-3
augusztus 26.: Angers?Briancon (Szuperkupa) 4-1
augusztus 29.: Briancon?Mulhouse 4-2
augusztus 30.: Briancon?Chamonix 7-2
augusztus 31.: Briancon?Nice 4-2
Bajnokok Ligája 1. mérkőzés: 2014. augusztus 21.
első ligamérkőzés: 2014. szeptember 13.

Vas János (Slavia Praha, CZE)
augusztus 4.: Slavia Praha?Skoda Plzen 4-1
augusztus 5.: Slavia Praha?Bílí Tygri Liberec 1-0 (nem játszott)
augusztus 8.: Slavia Praha?Medvescak Zagreb 5-0
augusztus 12.: Slavia Praha?Admiral Vlagyivosztok 4-2 (nem játszott)
augusztus 14.: Genéve-Servette?Slavia Praha 0-3
augusztus 15.: Fribourg-Gottéron?Slavia Praha 2-4
augusztus 16.: Lada Togliatti?Slavia Praha 2-3 h.u.
augusztus 24.: Slavia Praha?Klagenfurt 3-1 (nem játszott)
augusztus 26.: Skoda Plzen?Slavia Praha 1-0
augusztus 28.: Bílí Tygri Liberec?Slavia Praha 6-3
szeptember 4.: Energie Karlovy Vary?Slavia Praha 0-1
első ligamérkőzés: 2014. szeptember 12.

Vas Márton (Löwen Frankfurt, GER-2.)
augusztus 15.: Heilbronner Falken?Löwen Frankfurt 4-3
augusztus 17.: Bietigheim Steelers?Löwen Frankfurt 6-5 bü.
augusztus 22.: Kassel Huskies?Löwen Frankfurt 3-6
augusztus 24.: Iserlohn Roosters?Löwen Frankfurt 5-1
augusztus 29.: EC Bad Nauheim?Löwen Frankfurt 4-3
augusztus 30.: Adler Mannheim?Löwen Frankfurt 5-3
szeptember 5.: Löwen Frankfurt?Bietigheim Steelers 4-3
szeptember 7.: Löwen Frankfurt?EC Bad Nauheim 4-1
első ligamérkőzés: 2014. szeptember 12.

Cimkék: , , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum