Mindent megtettünk, amit lehetett

   

Pénteken 19:15-kor kezdetét veszi a Fehérvár AV19 első EBEL-mérkőzése a 2014/15-ös szezonban. Rob Pallin vezetőedző elárulta a kezdőcsapatot, van meglepetés benne, talán nem is egy.

“Öthetes edzőtáboron vagyunk túl – kezdte esélylatolgatását Rob Pallin, a Fehérvár vezetőedzője –, és mindent megtettünk, amit lehetett.  Sikerült jól kihasználnunk ezt az időt. Úgy érzem, a szurkolók egy olyan csapatot látnak majd, amelyik az előző idényhez képest sokat fejlődött. Ez azonban nem elég, mert ugyanígy fejlődtek az ellenfelek is. A legfontosabb az lesz, hogy 100%-osan bele kell állnunk a versenybe,  keményen kell dolgoznunk, harcolnunk az első pillanattól az utolsóig minden meccsen.

Jelenleg a legnagyobb kérdőjel számomra a kapusposzton van, minden kapusunknak fel kell kötnie a gatyáját.

Pénteki ellenfelünk, a Villach a két legjobbját vesztette el a nyáron, 200 pont távozott a csapattól. Nagyon jó légiósokat igazoltak, de azért lássuk be, 200 pontot nem olyan egyszerű pótolni, ehhez már szerencse is kell a játékosok kiválasztásakor. Ugyanakkor a Villachnál nagyszerű edző dolgozik. Beszélgettem a szezonnyitó sajtótájékoztatón Hannu Jarvenpaavel, hiszen hasonló cipőben járunk, mindkettőnknek sok játékost kellett pótolnia, kiváló szakember.

Az előző szezonokban sok gólt engedélyeztünk az ellenfeleinknek, akik sokat is lőhettek kapura. Szeretnénk sokkal szorosabb védekezést bemutatni, az a célunk, hogy az aktuális ellenfelünk ne tudjon 24-nél többször kapura lőni. Ez adhat reális esélyt számunkra ahhoz, hogy nyerni tudjunk.”

AVSVSV

Rob Pallin vállalkozott arra is, hogy elmondja, milyen felállásban várjuk a Villachot.

A kapuban pénteken Rajna Miklós kezd. “Nagyon jó teljesítményt nyújtott a felkészülés során, azt remélem, hogy ott folytatja péntek este, ahol abbahagyta. A tapasztalatokat aztán szombaton értékeljük, és akkor döntünk arról, hogy vasárnap ki lesz a kezdő kapus.”

A védelemben a négy hátvédpár így kezdi a szezont:
Ejdepalm, Wehrs
Tokaji, Szirányi
Orbán, Kiss D.
Reiter A., Hetényi P.

A Villach elleni támadósorok pedig a következők lesznek:
Sarauer, LoVecchio, Marino
Kóger, Bartalis, Banham
Kovács Cs., Sikorcin, Magosi
Vincze, Erdély, Kocsis

“Meg akarjuk nyerni az első mérkőzésünket – mondta a liga honlapjának Benjamin Petrik, a Villach csatára –, de tudjuk, hogy sosincs könnyű dolgunk Székesfehérváron. Véleményem szerint a magyarok erősödtek tavaly óta, de mi is igyekeztünk megerősíteni a csapatunkat, immár négy olyan sorunk van, amelyik képes eldönteni egy meccset. Kompaktabbak vagyunk, mint az előző szezonban voltunk.”

Ahogy látható, magyar kapussal kezdjük a szezont, a fiatalok közül pedig a legfiatalabb csatárok kapnak bizonyítási lehetőséget, ráadásul egy sorban. A tavaly sokkal többet szereplő Nemes Benjámin, Németh Attila, Tóth Gergő, Sárpátki Tamás hármas ezúttal nem került a csapatba, miként az egyik próbaidős légiós bekk, Ray Macias is kimaradt. Pallin korábbi nyilatkozatai alapján bízni lehet abban, hogy idén valódi versenyhelyzet alakul ki a keretben a játéklehetőségért, és nem csak a fiatalok között. Ha így lesz, igencsak változatos szezonra van kilátás.

Ahogy Rob Pallin is említette és ahogy Benjamin Petrik is utalt rá, a Villach elvesztette két húzóemberét, akik a vállukon vitték a brigádot. John Hughes Salzburgban, Derek Ryan a svéd élvonalban folytatta pályafutását.

A VSV négy mérkőzést játszott az előszezonban a Bajnokok Ligája sorozatában. A meggyengült francia bajnok, a Briancon kétszeri legyőzésének köszönhetően a C jelű csoport 3. helyén áll. Svájcban 2, Svédországban 3 gólos vereséget szenvedett, de nyilvánvalóan kiváló tapasztalatokkal gazdagodott, megerősödve érkezik Fehérvárra a csapat. A bő játékoskeretben 13 osztrák és 12 külföldi játékos található. Az említetteken kívül elvesztették Markus Peintnert, aki visszavonult és edzőként dolgozik tovább, miként Curtis Fraser is szögre akasztotta a cipőt.

Hannu Jarvenpaa mester nem változtatott a sikeres recepten, az EBEL-ben jól bevált légiósokat csábított Villachba. Lammers Klagenfurtból, Fortier Bécsből, Santorelli Bolzanóból érkezett, a KHL-es Medvescakot elhagyó Waugh is szerepelt korábban a ligában, melléjük pedig Derek Ryan keltetője, a kanadai egyetemi liga legjobb csapatába választott Ringrose is érkezett. Ennek eredményeként az első két sorban alig játszik osztrák és a kapuban is nyilvánvalóan Lamoureux kezd Fehérváron.

A finn edző az udvariassági körök mellett elmondta, csapata képes legyőzni a Fehérvárt,  2 pont megszerzése és a jó rajt élménye reményében érkezik a Villach Magyarországra.

A Fehérvárból Hetényi Zoltán, Varga Arnold és Benk András hiányzik sérülés, betegség miatt, a vendégnél a negyedik soros kiegészítőember, Göhringer az egyedüli sérült.

Fehérvár–Villach 4-3

   

A magyar csapat megnyerte a 2014/15-ös EBEL-szezon első mérkőzését. Az izgalmas összecsapáson remekül játszottak a fehérvári fiatalok.

A magyar csapat kapujában Rajna Miklós kezdett. Az első komoly hazai helyzet másfél perc után adódott Kovács Csaba előtt, lövését Lamoreaux védte. A 3. percben Altmann korongkilövése nyomán emberelőnybe került a Fehérvár. A két perc során nyomott a Volán, az osztrák kiegészülés után fél perccel pedig újabb hazai előny következett, kimaradt ziccerekkel, néha talán túljátszva. A 9. percben bekövetkezett az első magyar kiállítás, Hetényi Péter ült ki két percre fogásért, viszont mindösszesen 7 másodpercig voltak előnyben a villachiak, ugyanis Lammers is kiállítást kapott. A négy a négy elleni játék során Fortier egyszer rávezethette a korongot Rajnára, ám a magyar kapus védte a próbálkozását, akárcsak a néhány másodperccel későbbi duplázását, majd a büntetőpadról visszatérő Lammers bombáját is hárította botos kesztyűvel. A 13. percben kétszer villant Reiter, előbb erős lövést eresztett el, majd a saját kapuja előtt blokkolt. A harmad közepén a Villach dominált, a 14. percben viszont emberhátrányba kerültek a vendégek. A harmadik fehérvári emberelőny már halványabbra sikerült, mint az előző kettő, a játék pontatlanabbá vált. Az utolsó előtti percben Ejdepalm eladta a korongot, McBride betört a fehérvári harmadba, az első lövését még védte Rajna, a kipattanót viszont értékesítette a VSV-csatár. A harmad végén emberhátrányba került a Fehérvár, de az első húsz percben több gól nem született.

A második harmad áthúzódó villachi emberelőnnyel indult, viszont Magosi megugrásával kezdődött a játékrész. A 22. perc végén Sarauer ziccerét még fogta Lamoreaux, viszont a következő másodpercekben nyomott a Fehérvár, Sarauer a kékről nem lőtt, hanem a kapu mellett álló Marinónak passzolt, aki belőtte a korongot a kapuba, egyenlített a magyar csapat. A 26. percben Lamoreaux a botjával a jég mentén testre ütött, amelyért a játékvezetők kiállítást ítéltek, fél percig hat az ötre játszhattak a fehérváriak késleltetett kiállítás során. A klasszikus emberelőnyben nem alakult ki komolyabb helyzet, viszont lendületbe került a Fehérvár. A 32. percben kiküldték Banhamet, az emberhátrányt kivédekeztük, sőt a büntetőpadról visszatérő Banham megszerzett egy korongot, betört a támadó harmadba, Kovács elé passzolt, aki gólt lőtt éles szögből, így vezetést szerzett a Fehérvár. A következő percekben mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek, hazai részről Kovács és Marino lehetőségeit érdemes kiemelni, illetve a remekül játszó negyedik sorunkat. Az első harmadhoz hasonlóan a második játékrész utolsó előtti percében is született Villach-gól, Jarrett lövését próbálta védeni Rajna, a korong viszont túljutott rajta és átment a gólvonalon, így váratlanul egyenlítettek a vendégek. Az utolsó szünetre 2-2-es állással vonultak a csapatok.

A 43. percben Orbán kiemelt korongja Kovács Csabát találta meg, aki lőtt, majd Magosi érkezett a kipattanóra és gólt szerzett, így újra vezetett a Fehérvár. A magyar találat utáni cseréket megnyomta a Villach, a 47. percben emberelőnybe kerültek a vendégek Kóger botfogása után. Az emberhátrányt remekül védekeztük ki, majdnem gólt is szerzett a Volán, ám a korong megállt a gólvonal előtt. A kiegészülés után nem sokkal LoVecchio is kiült fogásért. A második előnyt már kihasználták az osztrákok, Vaugh kék vonalas bombájával szemben tehetetlen volt Rajna. Az 52. percben Marino ziccerben tette LoVecchio elé a korongot, ám kihagyta a lehetőséget. A harmad utolsó előtti percében ismét született gól, most viszont végre hazai részről, Marino alapvonal magasságából leadott keresztpassza átjutott Lamoreaux-n, a korongot pedig a túloldalt Sarauer várta és belőtte, így harmadik alkalommal vezetett a Fehérvár. Másfél perccel a vége előtt lekorcsolyázott a villachi kapus, majd Marino kapuvasat lőtt, illetve LoVecchio és Marino egy-egy újabb lehetőséget kihagyott az üres kapura. A véghajrában remekül védekeztek a hazaiak, így a Fehérvár AV19 4-3-ra megnyerte idei első mérkőzését.

Rob Pallin (vezetőedző, Fehérvár AV19): “Megérdemeltük a győzelmet, a második harmadban változott meg minden, akkor kezdett el az kamatozni, hogy négy sorral játszottunk. A játékosok nagyon keményen harcoltak. Különleges az, amikor az ember megbízhat 18-19 éves játékosokban, ez egy nagyon pozitív dolog a jövőre nézve. Élvezzék ki a játékosok a győzelmet, ez a legfontosabb, vasárnap pedig dolgozunk keményen tovább.”

Hannu Jarvenpaa (vezetőedző, Villach): “A jobb csapat nyert ma, élesebbek voltak a hazaiak, hajtotta őket a remek közönség. Nagyfiúk vagyunk, nem sírunk, hazautazunk és aztán vasárnap megpróbálunk nyerni Bolzanóban.”

EBEL, 3381 néző. Játékvezetők: Dremelj, Hribar, Nagy.
Rajna: 90,0% (Robinson)
K
Lamoureux: 90,2% (Höneckl)
Szirányi, Tokaji, Kóger, Bartalis, Banham
1
Unterluggauer, Jarrett, Fortier, McBride, Santorelli
Ejdepalm, Wehrs, LoVecchio, Sarauer, Marino
2
Altmann, Pretnar, Lammers, Hunter, Petrik
Reiter, Hetényi P., Kocsis, Erdély, Vincze
3
Bacher, Waugh, Platzer, Ringrose, Nageler
Orbán, Kiss, Kovács, Sikorcin, Magosi
4
Brunner, Pewal, Alagic, Gelfanov
Rob Pallin, Sille Tamás
E
Hannu Jarvenpaa, Markus Peintner
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 18:58 VSV McBride Santorelli Jarrett
1-1 22:12 FHA Marino Wehrs Sarauer
2-1 33:31 FHA Kovács Banham
2-2 38:37 VSV Jarrett McBride Santorelli
3-2 42:56 FHA Magosi Kovács Orbán
3-3 50:34 VSV PP Waugh Ringrose Nageler
4-3 58:10 FHA Sarauer Marino Ejdepalm
41 Kapura lövések száma 30
10 Kiállításpercek 10

A Fehérvár AV19–Villach képei

   

A teljes galériát ide kattintva tekinthetik meg.

A Fehérvár–Villach góljai

   

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum