Három légiósunk hazatért a KMH-ba

   

Krivi Kriszti Szlovákiába, Pártos Réka pedig Kanadába igazolt, miközben Kiss Andrea mégsem megy Svájcba.

“Szeptembertől a Semmelweis Egyetemen tanulok, ez rengeteg tanulással fog járni, ez is az egyik oka, amiért hazaigazoltam Szlovákiából ? mondta Tóth Enikő. ? Augusztus eleje óta a KMH-val edzek, három héten keresztül edzőtáboroztunk, az EWHL-re készülünk. Mivel a szlovákok is indítanak egy csapatot az EWHL-ben, ami tulajdonképpen a válogatottjuk lesz a légiósok nélkül, emiatt az eddig erős bajnokságuk alacsonyabb színvonalú lesz, mint az előző években. A válogatott vagy a tehetségesebb játékosok mind az EWHL-ben játszanak, ezáltal a saját klubjuknál nem, szóval a nemzeti bajnokságuk gyengül. Nagyon fontos számomra, hogy egyre jobb legyek, ezért választottam erre a szezonra az EWHL-t, itt jó meccseket tudunk játszani, színvonalas csapatok ellen. A KMH-val a célunk mindenképpen a rájátszásba jutás, egyre jobban kezd összeállni a csapat, kezdenek kialakulni a sorok, szokjuk egymás játékát. A Marilyn elleni felkészülési meccsen a légiósokkal voltam egy sorban, jól ment velük a játék. Az OB I.-es bajnokságot szeretnénk megnyerni és kijutni a BEK-re. Egyéni célom továbbá, hogy megfelelően fel tudjak készülni a felnőtt világbajnokságra.”

Tóth Enikőn kívül Farkas Nikolett is hazatért háromévnyi légióskodás után Szlovákiából, valamint Trencsényi Kitti is újra Magyarországon játszik, a KMH Budapestben.

Mindeközben Krivi Kriszti Poprádra igazolt. “Egyelőre egy szezonra állapodtunk meg, voltam már kint náluk, valamint egy pozsonyi tornán is, ahol összebarátkoztam a lányokkal. Az edzők már az első cserém után belém szerettek, szóval nemsoká csatlakozok hozzájuk, a BEK-tornára már velük megyek. Amikor kevés meccs van, vagy éppen nincs, akkor hazajöhetek a családomhoz. Magántanuló leszek , neten küldik majd az osztálytársaim az anyagokat, illetve amikor tudok, akkor bemegyek az iskolába is.”

“Hazajöttem Svájcból, minden rendben lett volna, csak az hibázott, hogy nem tudtam kinn tanulni, ezért inkább itthon leérettségizek és utána vágok bele a légióséletbe” ? indokolta Kiss Andrea, miért szakadt félbe első külföldi kalandja.

“A Hockey Training Institute nevezetű csapatban kezdem idén a szezonom ? kezdte Pártos Réka. ? Tornarendszerben játszunk, nem mellesleg jövő hét pénteken lesz az első mérkőzésünk. Próbálom itt folytatni a tanulmányaimat és igyekszem fejlődni is. Itt járok iskolába, ami először elég nehéznek bizonyult. Ezt a lehetőséget úgy próbálom felfogni, mint egy esélyt a fejlődésre. A csapattársaim nagyon kedvesek, és bármikor tudok edzeni, amikor éppen időm engedi. Az utolsó pillanatban kaptam ezt a lehetőséget, amit a szüleimnek hála, meg tudtam engedni magamnak, amiért nagyon hálás vagyok.”

Női légiósaink a világban:

Név Poszt Szül. év 2013/14-es csapat 2014/15-ös csapat
Molnár Mónika védő 1995 Scanlon Creek Academy (CAN) Mville Valiants (USA)
Trencsényi Kitti védő 1992 University of Calgary (CAN) KMH Budapest (HUN)
Rónai Alexandra támadó 1993 Guildford Lightining (GBR) Guildford Lightining (GBR)
Nagy Orsolya támadó 1996 Jungadler Mannheim (GER) Mad Dogs Mannheim (GER)
Puskás Eszter támadó 1998 FASS Berlin (GER) FASS Berlin (GER)
Gasparics Fanni támadó 1994 Fakel Korkino (RUS) Beilje Medvegyici (RUS)
Huszák Alexandra támadó 1995 Fakel Korkino (RUS) Beilje Medvegyici (RUS)
Kiss-Simon Franciska védő 1995 Fakel Korkino (RUS) Beilje Medvegyici (RUS)
Jókai Szilágyi Kinga támadó 1997 SC Weinfelden (SUI) Vasas U16 (HUN)
Jókai Szilágyi Zsófia támadó 1992 SC Weinfelden (SUI) MSSK Pitea (SWE)
Brgles Nóra támadó 1991 Segeltorps IF (SWE) Djurgarden (SWE)
Csiszer Sarolt védő 1992 Sarisanska Presov (SVK) Sarisanska Presov (SVK)
(2014 novemberétől)
Csiszér Tímea támadó 1989 Spisska Nová Ves (SVK) Spisska Nová Ves (SVK)
Dettrich Szilvia támadó 1991 Sarisanska Presov (SVK) Sarisanska Presov (SVK)
(2014 novemberétől)
Farkas Nikolett támadó 1991 Spisska Nová Ves (SVK) KMH Budapest (HUN)
Szigeti Ágnes kapus 1990 Spisska Nová Ves (SVK) Spisska Nová Ves (SVK)
Szlaby Gyöngyi védő 1988 Sarisanska Presov (SVK) Marilyn HC (HUN)
Tóth Enikő védő 1996 Spisska Nová Ves (SVK) KMH Budapest (HUN)
Barna Réka támadó 1990 Quarry Cats (USA) Quarry Cats (USA)
Pál Vanda védő 1997 Loudonville High School (USA) KMH Budapest (HUN)
Pártos Réka támadó 1996 Vasas (HUN) Hockey Training Institute (CAN)

Cimkék: , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum