Hári gólpasszal kezdett az SHL-ben

 

A magyar center kiemelkedően játszott, de csapata két távoli lövéssel alulmaradt a szezonnyitányon.

Hári Jánost a negyedik sorba nevezte edzője, de kulcsszerepet szánt neki. A magyar csatár az emberelőnyös játék mozgatója, végigjátszotta a meccset, a centerek közül a második legtöbb jégidőt kapta. Rászolgált a bizalomra, többször kihagyhatatlan helyzetbe hozta társait, végig akcióközelben dolgozott, a Modo-gól előtt is ő adott kiválóan keresztbe. Nem rajta múlt, hogy az Örebro 3-1-es győzelemmel távozott Örnsköldsvikből.

Nem véletlen, hogy a Modo Tv vele készített interjút a mérkőzés után. Az Örebro színeiben bemutatkozott a Fehérvár korábbi játékosa, Derek Ryan. A tengerentúli csatár hozta ugyanazt a játékot, amit az EBEL-ben, jól helyezkedett, egy lepattanó után ő lőtte a mérkőzés első gólját.

A mérkőzés góljait itt tekinthetik meg, Hári gólpassza 1:35 körül látható.

Mint a meccs előtt készüólt képen látható, Hári igazán otthon érezheti magát a Modo-jégcsarnokban.

Modo shl

Láday Tamás újabb meccsen van túl a WHL-előszezonban. A kanadai juniorliga nyugati csoportjában a Spokane Chiefs az egyetlen hazai meccsét játszotta, és 1-1 után hosszabbításban szenvedett vereséget. A 2-1-es vereséget hozó találkozón a magyar hátvéd az első sorban játszott, pontot nem csinált, -1-gyel zárt.

Pénteken újabb három magyar légiós kezdi meg a hivatalos szezont. Sofron István és Vas János a német, illetve a cseh élvonalban, míg Vas Márton a német másodosztályban, azaz a DEL2-ben.

Magyar légiósok a hokivilágban, 2014/15:

Név Csapat Liga H M G A P
Fekete Dániel VEU Feldkirch INL (AUT-2.) - - - - -
Hári János Modo SHL (SWE-1.) 10. (12) 1 0 1 1
Láday Tamás Spokane Chiefs WHL - - - - -
Nagy Gergő Chicago Wolves AHL - - - - -
Sebők Balázs Hokki Mestis (FIN-2.) 2. (10) 0 0 0 0
Sofron István Krefeld Pinguine DEL (GER-1.) - - - - -
Szélig Viktor Briancon Ligue Magnus (FRA-1.) - - - - -
Vas János Slavia Praha Extraliga (CZE-1.) - - - - -
Vas Márton Löwen Frankfurt DEL2 (GER-2.) - - - - -

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. A kapusok esetében a P a védési hatékonyságot jelöli, százalékban kifejezve. Dőlt betűs név=már nem légiós.

Emlékeztetőül az előző szezon végi tábla:

Név Csapat Liga H M G A P
Bartalis István Troja/Ljungby Allsvenskan (SWE-2.) 13. (14) 55 14 7 21
Fekete Dániel VEU Feldkirch INL (AUT-2.) 7. (15) 40 18 22 40
Gőz Balázs Morzine-Avoriaz Ligue Magnus (FRA-1.) 11. (14) 35 1 6 7
Morzine-Avoriaz Kupa és Ligakupa (FRA) 5 1 3 4
Hári János HIFK Liiga (FIN-1.) 9. (14) 45 8 11 19
HCK Mestis (FIN-2.) 4. (12) 3 1 4 5
Hentes Kristóf GCK Lions NLB (SUI-2.) 10. (10) 28 6 1 7
Hetényi Zoltán Tappara Liiga (FIN-1.) 2. (14) 0
LeKi Mestis (FIN-2.) 12. (12) 9 90,8
Kóger Dániel Toledo Walleye ECHL 5. (13) 17 4 5 9
Elmira Jackals ECHL 3. (13) 26 6 6 12
Nagy Gergő Quad City Mallards CHL 5. (10) 78 23 35 58
Chicago Wolves AHL 3. (30) 2 0 0 0
Nagy Krisztián Minot Minotauros NAHL (USA, U20) 4. (5) 24 0 6 6
El Paso Rhinos WSHL 1. (24) 17 17 10 27
Sebők Balázs Karpat Liiga (FIN-1.) 1. (14) 0
Karpat Junior A (FIN-U20) 5. (16) 30 4 22 26
Sofron István Krefeld DEL (GER-1.) 5. (14) 53 10 14 24
Szélig Viktor Briancon Ligue Magnus (FRA-1.) 1. (14) 37 0 9 9
Briancon Kupa és Ligakupa (FRA) 5 0 0 0
Vas János Rouen Ligue Magnus (FRA-1.) 3. (14) 34 13 26 39
Rouen Kupa és Ligakupa (FRA) 11 6 3 9
Vas Márton Löwen Frankfurt Oberliga West (GER-3.) 1. (10) 55 19 59 78

Magyar játékosok külföldön 2014/15:

Fekete Dániel (VEU Feldkirch, AUT-2.)
augusztus 24. VEU Feldkirch?Bad Nauheim (DEL2) 5-4 büntetőkkel
augusztus 29. VEU Feldkirch?Uhr EHC Seewen (SUI-3.) 5-2
augusztus 31. VEU Feldkirch?ERC Sonthofen (GER-3.) 3-1
szeptember 5.: VEU Feldkirch?Uhr HC Neumarkt (ITA-1.) (Lustenau-torna) 3-2
szeptember 6.: VEU Feldkirch?Chur (SUI3) (Lustenau-torna) 4-3
szeptember 12. VEU Feldkirch?ESV Buchloe Pirates (GER-4.)
első ligamérkőzés: 2014. szeptember 20.

Hári János (Modo Örnsköldsvik, SWE)
augusztus 14.: Modo?Skelleftea 3-1
augusztus 21.: Leksands IF?Modo 3-1
augusztus 22.: Timra IK?Modo 3-2 büntetőkkel
augusztus 26.: Timra IK?Modo 2-4
augusztus 28.: Sundsvall?Modo 2-2
szeptember 1.: Skelleftea?Modo 4-2
szeptember 5.: Brynas IF?Modo 4-2
első ligamérkőzés: 2014. szeptember 11.

Láday Tamás (Spokane Chiefs, WHL)
augusztus 29.: Portland?Spokane 7-5
augusztus 30.: Everett?Spokane 1-2
augusztus 31.: Seattle?Spokane 0-1 (nem játszott)
szeptember 4.: Spokane?Seattle 2-3 hosszabbításban (nem játszott)
szeptember 6.: Tri-City?Spokane 5-1
szeptember 11.: Spokane?Tri-City 1-2 h.u.
szeptember 13.: Tri-City?Spokane
első ligamérkőzés: 2014. szeptember 20.

Nagy Gergő (St. Louis Blues, NHL/Chicago Wolves, AHL)
első felkészülési mérkőzés: 2014. szeptember 21. (NHL), október 1. (AHL)
szeptember 21.: Columbus?St. Louis
szeptember 22.: Dallas?St. Louis
szeptember 25.: St. Louis?Columbus
szeptember 27.: St. Louis?Dallas
szeptember 30.: St. Louis?Carolina
október 2.: St. Louis?Minnesota
október 4.: Minnesota?St. Louis
első ligamérkőzés: 2014. október 9. (NHL), ? (AHL)

Sebők Balázs (Hokki Kajaani, FIN-2.)
augusztus 8.: Hokki?JYP-Akatemia 1-3
augusztus 13.: RoKi?Hokki 1-6
augusztus 15.: Hokki?RoKi 6-1
augusztus 22.: SaPKo?Hokki 2-1 (nem játszott)
augusztus 29.: Asplöven HC?Hokki 4-0 (nem játszott)
szeptember 5.: Hokki?Asplöven HC 5-4 hosszabbításban (nem játszott)
első ligamérkőzés: 2014. szeptember 10.

Sofron István (Krefeld Pinguine, GER)
augusztus 15.: Krefeld?Duisburg 2-1
augusztus 17.: Wolfsburg?Krefeld 1-3
augusztus 29.: Duisburg?Krefeld 1-3
augusztus 31.: Krefeld?Wolfsburg 2-3
Bajnokok Ligája 1. mérkőzés: 2014. augusztus 21.
első ligamérkőzés: 2014. szeptember 12.

Szélig Viktor (Briancon, FRA)
augusztus 16.: Briancon?Lions de Lyon 5-3
augusztus 26.: Angers?Briancon (Szuperkupa) 4-1
augusztus 29.: Briancon?Mulhouse 4-2
augusztus 30.: Briancon?Chamonix 7-2
augusztus 31.: Briancon?Nice 4-2
Bajnokok Ligája 1. mérkőzés: 2014. augusztus 21.
első ligamérkőzés: 2014. szeptember 13.

Vas János (Slavia Praha, CZE)
augusztus 4.: Slavia Praha?Skoda Plzen 4-1
augusztus 5.: Slavia Praha?Bílí Tygri Liberec 1-0 (nem játszott)
augusztus 8.: Slavia Praha?Medvescak Zagreb 5-0
augusztus 12.: Slavia Praha?Admiral Vlagyivosztok 4-2 (nem játszott)
augusztus 14.: Genéve-Servette?Slavia Praha 0-3
augusztus 15.: Fribourg-Gottéron?Slavia Praha 2-4
augusztus 16.: Lada Togliatti?Slavia Praha 2-3 h.u.
augusztus 24.: Slavia Praha?Klagenfurt 3-1 (nem játszott)
augusztus 26.: Skoda Plzen?Slavia Praha 1-0
augusztus 28.: Bílí Tygri Liberec?Slavia Praha 6-3
szeptember 4.: Energie Karlovy Vary?Slavia Praha 0-1
első ligamérkőzés: 2014. szeptember 12.

Vas Márton (Löwen Frankfurt, GER-2.)
augusztus 15.: Heilbronner Falken?Löwen Frankfurt 4-3
augusztus 17.: Bietigheim Steelers?Löwen Frankfurt 6-5 bü.
augusztus 22.: Kassel Huskies?Löwen Frankfurt 3-6
augusztus 24.: Iserlohn Roosters?Löwen Frankfurt 5-1
augusztus 29.: EC Bad Nauheim?Löwen Frankfurt 4-3
augusztus 30.: Adler Mannheim?Löwen Frankfurt 5-3
szeptember 5.: Löwen Frankfurt?Bietigheim Steelers 4-3
szeptember 7.: Löwen Frankfurt?EC Bad Nauheim 4-1
első ligamérkőzés: 2014. szeptember 12.

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum