Ez nagyrészt pénzkérdés

   

A jelentősebb előrelépéshez 50%-kal kéne növelni a költségvetést, de 3 éven belüli EBEL-elődöntőbe jutásról álmodik Ocskay Gábor. Hagyományos szezonindító interjúnk a Fehérvár AV19 szakosztály-igazgatójával.

A szezon érdemi része egy edzőváltással kezdődött. Hogyan érintette ez a szakosztályt?

Nem mondanám, hogy nem ért minket meglepetésként, amikor júliusban a zuhanyhíradóban Marty Raymond olaszországi tárgyalásairól hallottunk. A menedzsment megtárgyalta a helyzetet, úgy éreztük, három lehetőségünk van: vagy marad a vezetőedzőnk, vagy távozik és mást hozunk helyette, vagy pedig az eddigi segítői veszik át a helyt. Nagyon gyorsan, már az első ülésünkön eldöntöttük, hogy ha Raymond megy, akkor a Pallin, Sille párost bízzuk meg a feladattal. Hetekig ment a huzavona, a végén már örömteli volt, hogy eldőlt a kérdés. Az az igazság, hogy akkor már sokkal rosszabb megoldás lett volna, ha visszajön Raymond, mert egy ilyen 6 hetes történet után nehezebb lett volna az együttműködés mind velünk, mind a játékosokkal. Szerencsére felkészülten vártuk az eseményeket, így azonnal megvolt a megoldásunk. Ki merem jelenteni, hogy ez az edzőváltás biztosan nem lesz negatív hatással a csapatra.

Ocskay1

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

Rob Pallin még soha nem dolgozott vezetőedzőként. Milyen edző?

Soha nem szóltam bele egy edző dolgába sem, nem mondtam meg, hogy ki védjen, ki játsszon, ki legyen a jobb bekk. A szakmai felelősség és a csapat megfelelő felkészítésének feladata a vezetőedzőé. Ugyanakkor a szakosztály vezetése örömmel látta a felkészülési mérkőzések során, hogy ki mindenki kapott bizonyítási lehetőséget, milyen sok játékost próbált ki Rob Pallin és Sille Tamás. Ezúttal mindenki megmutathatta, mit tud, a negyedik sorba nevezett játékosok is több mint 10 percet voltak jégen. Az edzők tudják, mi a koncepció a klubnál, és ennek megfelelően végzik dolgukat. Reményeink szerint a szezon során is fenntartják ezt a versenyhelyzetet, amikor a játékosok már a csapatba kerülésért is meg kell küzdjenek. Ilyen az elmúlt 6-7 évben sajnos egyszer sem fordult elő. Most megvan hozzá a játékoskeret, 30-32 játékosból állíthatják össze a csapatot az edzők. Mindenki előtt adott a lehetőség, előbb-utóbb mindenkiről kiderül, ki tud bennmaradni ebben a történetben. Legkésőbb 23 éves korig el kell dőlnie ennek. Ez nem azt jelenti, hogy aki nem tudja magát beverekedni a Fehérvár EBEL-csapatába, az ne lehetne értékes, jó játékos, de annak akkor máshol kell megtalálnia a helyét. Volt erre példa a korábbiakban is.

Rob Pallin az a típusú edző, aki nagyon szereti a munkáját, ez az élete. Szabadidejében az U20-as csapat mérkőzéseit figyeli, nyomon követi a játékosok fejlődését. Ez már az előző szezonban is így volt, amikor Marty Raymond mellett dolgozott. Jó a kapcsolata mindenkivel, elmagyarázza a játékosoknak, mi miért történik.

A csapat folyamatosan építkezik. Hol tartanak a munkával most?

Sajnos sok sérülés hátráltatta a felkészülést. Benk, Sikocin, Kóger, Hetényi, Varga és Szirányi is hiányzott rövidebb-hosszabb ideig, sőt hárman továbbra sem léphetnek jégre, de már látjuk az alagút végét, gyógyulgatnak. A körülményekhez képest jó állapotú, jó mentalitású csapat lesz ott a rajtnál a Villach ellen. Egyelőre lyukas posztunk a védelem, Varga Arnold sérülése és a későn igazolt próbajátékosok miatt több a nehézségünk hátul. Két fiatal játékosunk nagyon tetszett a szakvezetésnek, Reiter Attila és Szaller Márk is jól teljesített, nem lepne meg, ha valamelyikük ott lenne az első meccsen. Ugyancsak nagyon elégedettek voltak az edzők a fiatal csatársorunkkal, Vincze, Erdély, Kocsis jól ment együtt. Kíváncsian várom, hogyan dönt végül az edző, milyen összetételben játszunk pénteken. (Az interjú csütörtök délután, a csapathirdetés előtt készült ? F. K.)

Ocskay4

Milyen az érdeklődés, a jegy- és bérletértékesítés hol tart?

Nagyon sok mindenki várja, hogyan szerepel csapatunk az EBEL-ben. Már több mint 1150 bérletet eladtunk, a VIP-székekből is csak 10-12 darab szabad, így várhatóan elérjük a tavalyi rekordot, ami 1600-1700 közötti bérleteladást jelent. Látom, érzem a fokozott érdeklődést, de ezúttal még magam sem tudom megmondani, hová lehet belőni a csapatunkat a mezőnyben.

Milyen lesz az EBEL a 2014/15-ös szezonban?

Négy klub játékoskeret és lehetőségek alapján nagyon kiemelkedik, ide sorolom a Vienna Capitalst, a Red Bull Salzburgot, a Klagenfurtot és a Linzt. Mögöttük bármi lehet. A mi helyünk reálisan nézve az alsó házban van, az alapszakaszban a 7?12. helyen, valahol a 10. hely környékén. A 7?12. helyezettek között sem lesz könnyű meccsünk, és ugye mi az alsó ház csapatai ellen hagyományosan gyengébben szerepelünk, mint a jobb csapatokkal szemben. Az anyagi lehetőségeket tekintve az Olimpija és a Znojmo van hozzánk legközelebb, de utóbbi csapat az óriási cseh halastó miatt jelentős előnyben van velünk szemben.

Az anyagi helyzet és a főszponzor eltűnése megkerülhetetlen kérdés. Hogy állnak ezek a dolgok?

Sokan kérdezik tőlem, mi a helyzet a főszponzorral kapcsolatban. Annyit tudok mondani, hogy ha minden igaz, szeptember végén, október elején komoly tárgyalások várnak ránk. Többször elmondtam, nem titok, vannak tartozásaink, jelenleg 70-80 millió forint a hiányunk. Sajnos ez egy drága cirkusz, és nem minden terhet bír el a város, még a jelentős számú szponzor támogatásával sem. Nyolc éve nem látjuk előre az aktuális szezon végét, így vágunk bele az évadba. Tavaly a sikeres szereplés még egy kicsit növelte is a hiányt a prémiumok miatt. A hiány egy részét természetesen megpróbáljuk önerőből ledolgozni, az eredményes szereplés kicsi és közepes szponzorokat is hozott a csapathoz. Folyamatosan dolgozunk ezen a problémán, bízom benne, hogy hamarosan megtaláljuk a megoldást. Hangsúlyozni szeretném, hogy fizetéssel senkinek nem tartozunk, a prémiumokkal vagyunk csúszásban, de megegyeztünk a játékosokkal az ütemezésről. Szerencsére ebből az öltözőben semmilyen probléma nincs.

Hogyan változott a klub költségvetése az előző szezon óta?

A csapat költségvetése ugyanakkora, mint az előző évben volt. Valamivel kevesebbet költünk külföldiekre, mert kevesebben vannak idén, de ne feledjük el, hogy három magyar válogatott játékost igazoltunk, a szezon közben érkező Hetényi Zoltánnal hosszabbítottunk, továbbá hazacsábítottuk Bartalis Istvánt és Kóger Dánielt. Nagyon fontos volt, hogy magyar húzóemberek is legyenek a csapatnál, Bartalis István aláírásáért nagyon sokat dolgoztam, bízom benne, hogy egy nagyon sikeres szezon előtt áll centerünk.

A további támogatók bevonása és a közönség támogatása szempontjából nagyon fontos a jó rajt, de nagyon nehéz a sorsolásunk. Úgy gondolom, ha az első 10 mérkőzés után legalább 10 ponttal állunk a tabellán, akkor jó rajtról beszélhetünk majd. 10 megszerzett pont már jó teljesítmény lenne.

Ocskay 1

Amióta az EBEL-ben indul a Volán, egyfolytában a rájátszásba jutás jelenti az álmok netovábbját. Mi vagy mennyi kéne ahhoz, hogy ennél merészebb tervekkel vághassunk a szezonnak?

Ez nagyrészt pénzkérdés. Ha majd egyszer el szeretnénk mozdulni erről a rájátszásért nagy erőkkel küzdő pozícióból, akkor nagyjából 50%-kal lesz szükséges megemelni a költségvetésünket. Meg lehet nézni, legalább 8-10 légiós szinte minden csapatban játszik, és ezek a légiósok nem ugyanabba a kategóriába tartoznak, mint a mieink. A pénzügyi korlátok miatt mi eleve a kisebb halak között horgászunk. Ha egyszer sikerülne megemelni a büdzsét, akkor sem szeretnék majd rengeteg légióst igazolni, körülbelül ugyanennyi külföldi lenne az ideális, de néhány polccal magasabban válogatnánk. Mellettük fontos szerep jutna a magyar játékosoknak is, megpróbálnánk a külföldön játszó válogatott játékosok közül még egyet-kettőt hazahozni.

Összefoglalva, bízunk benne, hogy pozitív fogadtatásban részesül az újjáépített csapatunk úgy a szurkolók, mint a szponzorok körében. Úgy értékeljük, sikerült egy kedvező tévészerződést aláírnunk, sokszor kerülünk képernyőre, ha minden igaz, 27 mérkőzésünkből 22-t ad a Sportklub Tv, ez is jó hír, aminek lehet örülni. Hároméves szerződést írtunk alá, heti egy jégkorongos magazin is fut majd a sportadón, ahol az EBEL-csapat mellett az akadémia is nyilvánossághoz jut. Remélem, ebben a hároméves ciklusban a csoda is összejön, és egyszer végre eljutunk oda, ahová eddig soha. Nem szoktam elrugaszkodni a valóságtól, ezért ha nem is az EBEL-döntőben, de az elődöntőben el tudnám képzelni a csapatot. Reálisan nézve ez a maximum, amiről jelenleg álmodhatunk.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum