Caladi népszerűsítette a MOL Ligát Szlovákiában

 

Az Extraligában játszó szlovák játékosok közül soknak keresik a MOL Liga-csapatokat. Erről Erik Caladi beszélt az egyik legolvasottabb szlovák hokiportálnak adott interjúban.

Az Érsekújvár két fronton akar helytállni címmel közölt interjút a hokej.sk. A kiváló csatár elmondta, a HC Nové Zámky idén meg akarja nyerni a szlovák harmadosztályt, hogy jövőre a MOL Liga mellett a másodosztályban is indulhasson. Az Érsekújvár által nyújtott körülmények szlovákiai viszonylatban olyan jónak számítanak, hogy számos extraligás játékos érdeklődik a klubnál, és immár egy komplett kis nyitrai kolónia érkezett a csapathoz, több mint 1400 cseh és több ezer szlovák Extraliga-meccs tapasztalata gyűlt össze a klubnál. Mint Caladi elmondta, ő már Érsekújvárra is költözött, ami mutatja, hogy hosszú távra tervez, és elégedett a MOL Liga-bajnok által nyújtottakkal.

Erik Caladi NZA

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

“Nagyon élveztük a tavalyi szezont a HC Nové Zámkyban ? mondja a csatár ?, és igazán sikeres esztendőt mondhatunk magunkénak. Reméljük, idén is hasonlóan alakul minden.” Mint elmondja, nehéz az egyes bajnokságokat összehasonlítani, a MOL Liga élcsapatainak összecsapásai jó színvonalúak és látványosak. A magyar hokiiskola másmilyen, mint a cseh vagy a szlovák, így nehéz az összehasonlítás, de a magyar bázisú nemzetközi bajnokságot nem lehet lebecsülni, a szlovák csatár beszámolója szerint a mérkőzések is elég jó látogatottságnak örvendenek. A teljes interjú erre a linkre kattintva olvasható el.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum