Erőss Zoltán

 

Erőss Zoltán, a magyar juniorválogatott csatára egy komoly sérülés és több hónap kihagyás után egy amerikai juniorligában folytatja karrierjét.

Hogy jött a lehetőség a Wilkes-Barre Minersnél?

Nyár elején voltam Szentpéterváron egy 10 napos, többnyire korcsolyatechnikát fejlesztő edzőtáborban, ahol KHL-es játékosok között volt lehetőségem készülni. Ez a tábor saját véleményem szerint is jól sikerült, mert napról napra éreztem a napi két jeges és két száraz edzés eredményét, és az ott jelen lévő játékosmegfigyelőkre tett benyomásomnak köszönhetem azt, hogy nem sokkal a tábor után érdeklődni kezdett irántam az éppen európai játékosokat kereső Wilkes Barre Miners Jr. A csapata. Mivel nagyon kedvező feltételeket kínáltak és emellett én is úgy éreztem, hogy karrierem előrehaladása érdekében jó döntésnek kínálkozik a Miners, hamar sikerült mindenben megegyeznünk a csapat vezetőségével. Az NSHL nevű ligában játszunk, amely az amerikai Junior A bajnokságok harmadik szintjére sorolt, a USHL és az NAHL alatt, de a szerződéseink alapján bárki bármikor, teljesítményétől függően fel is kerülhet ezekbe a ligákba, akár szezon közben is.

Komoly sérülésen van túl, nagyon sok munkája van abban, hogy egy lehetőséget harcolt ki. Milyen céljai vannak a karrierjével kapcsolatban?

Tényleg egy elég nehéz éven vagyok túl, mivel az elmúlt szezonban többnyire gyógytornákkal és fokozatosan száraz edzésekkel készültem, amelynek úgy érzem, meg is lett a gyümölcse, mivel a valaha volt legjobb fizikális állapotomban érzem magam, melyet itt még tovább tudok majd fejleszteni. Mindebben sokat köszönhetek gyógytornászaimnak, Fejér Szabolcsnak és Molnár Ágnesnek, illetve a válogatott erőnléti edzőjének, Puskás Sándornak. Sajnos amellett, hogy jó fizikai állapotban vagyok, mégis érzek hiányosságokat a kihagyott meccsek miatt, de amióta kezdtem belerázódni az itteni ritmusba, már egyre magabiztosabban érzem magam a meccsszituációkban is. Az idei szezonra nézve a legfőbb célom, hogy kiharcoljam a helyem az U20-as válogatottban és a világbajnokságon feljussunk a divízió 1/A-ba, majd a Wilkes Barre Minersszel a tavalyi elődöntőbeli kiesés után idén NSHL-bajnokok legyünk. Hosszú távú célom pedig, hogy itt, Amerikában egyetemen jégkorongozzak, amire van is esélyem, mivel ebből a csapatból tavaly 9-en igazoltak az NCAA különböző divízióiba.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum