Bevezetik a nevelési költségtérítést

 

A Magyar Jégkorong Szövetség szeptemberi elnökségi ülésén nyolc napirendi pontban hoztak döntéseket.

A legfontosabb napirendi pont a versenykiírások és az átigazolási szabályzat elfogadása volt. Így véglegesedhettek a 2014/15-ös idény országos bajnokságainak lebonyolításai. Az átigazolási szabályzatban új elemként jelenik meg a nevelési költségtérítés. Lényeges változás az is, hogy a jövőben az átigazolási ügyekben másodfokon nem az elnökség, hanem a háromtagú fellebbviteli bizottság hoz döntést.

Elfogadták a különböző válogatottak szakmai stábját, férfi vonalon nem volt érdemi változás, a felnőtt és a juniorválogatottnál továbbra is Rich Chernomaz irányít, míg a fiatalabbaknál Glen Williamson a főnök. Női vonalon azonban komoly átalakulás történik, Gömöri Csaba mind a felnőtt, mind az U18-as csapat szakmai vezetéséről lemondott, kanadai edző veheti át munkáját, a kinevezésre azonban még várni kell.

Az MJSZ új arculatával kapcsolatban sem született döntés, szeptember 24-ig meghosszabbították a pályázati határidőt, a kreatív terveket e-mailben a dani@icehockey.hu címre küldheti bárki, aki kedvet és tehetséget érez magában.

A részletes beszámolót itt találják.

Cimkék:

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
május 18., csütörtök
VB 16:15 RUSCZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:15 USAFIN 0-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:15 CANGER 2-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:15 SUISWE 1-3VÉGE
    • SPORT 1 (23:30)
május 20., szombat
INL 09:00 MSKPHC 5-3VÉGE
INL 10:00 PHCMAC 3-7VÉGE
INL 11:00 MACMSK 2-5VÉGE
INL 12:15 ETOSZE 12-1VÉGE
INL 13:05 SZEROK 0-17VÉGE
INL 13:40 ROKETO 1-3VÉGE
VB 15:15 CANRUS 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:15 SWEFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
május 21., vasárnap
VB 16:15 RUSFIN 5-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:45 CANSWE 1-2 BVÉGE
    • C8 (SPORT 2 22:00)
május 30., kedd
NHL 02:00 PITNSH 
    • SPÍLER TV
június 1., csütörtök
NHL 02:00 PITNSH 
    • SPÍLER TV
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk